Bangtan Boys One shot

#Namjin - Három éve már

Már lassan három éve lesz, hogy a banda megalakult, és hogy Namjoon-nal összejöttünk. Természetesen mindkettőnek nagyon örülök, imádok BTS tag lenni, de ha meg kéne mondanom melyiktől vagyok boldogabb, melyik nélkül nem tudnék sehogy sem élni, az Mon. Számomra ő a legfontosabb, a többieket is szeretem, de hozzá valami más köt. És a legjobb benne, hogy már az elején tudtam, már mikor először leültünk mi így heten beszélgetni, vagy mikor a csapatépítő tréningek folytak. Akkoriban azt hittem, nem kedvel, mivel rajtam kívül mindenkivel jól elbeszélgetett, nevetett. Tae-ékkel még játszadozott is, hozzám meg alig szólt pár szólt. Emlékszem azon kezdtem el agyalni, mi rosszat tehettem? - mosolyodom el egy pillanataira a gondolatra - Kedvesebb, megértőbb próbáltam lenni, és mivel továbbra is ugyan úgy viselkedett, a külsőmre gyanakodtam. Vajon túl ronda vagyok, hogy a barátja legyek? Annyira, hogy beszélni se merjen velem? De hát szerény kis véleményem szerint jóképű voltam és még vagyok is. Ezért nem tudtam, mire következtetni, és ez napról-napra csak rosszabbul esett. Figyelmen kívül hagyott, pedig annyira közelebb akartam hozzá kerülni. Nagyon fájt, hogy nem sikerült.

Kimondottan érzelmes fickónak mondom magam, épp ezért elég is volt, hogy elbőgjem magam. És, ha a sírás egymagában nem is elég kínos, épp akkor esett be a szobába Suga. Annyira meglepődtem, hogy még a sírásom is abba maradt egy kis ideig. Ők nem szoktak csak úgy bejönni a szobába, általában csak este szoktak beszállingózni, addig hol a nappaliban, hol a stúdióban töltötték a napjaikat. Nyeltem egy nagyot, próbálva az utolsó gombócot is lenyelni.

- Hát te? Azt hittem, Hope-pal komponáltok valamit.

Ha valaki látott vagy hallott volna, azonnal meg értette volna engem miért nem hívnak egy doramába sem. Rossz színész vagyok. A hangom nyeszlett, szipogós és vékonyka volt.

- Úgy volt - sétált felém, hogy aztán közvetlenül mellettem helyet foglaljon egy sóhajtás közben -, csak aztán megjelentek a kölykök, és szokásához híven játszani kezdett.

- Értem - bólogattam megértően, nem tehettem róla, rajta kapott, ahogy bőgök és ez nálam nagyobb bűn mintha pornót néznék. Hümmögött párat, majd bal kezével átkarolta a vállam.

- Na, most pedig regéld el Yoongi papának, ki bántott.

Egy pillanatra elmosolyodtam, sose fog kilépni ebből a menő vagyok bármit is csinálok szerepéből. Bár akkor még csak három hete voltunk csapattársak, már akkor azt gondolta, az egész banda, hogy az ő neve áll a szótárban a swag szó mellett, magyarázatképp egy kis ismertetővel róla.

- Senki - néztem félre.

- A maknae?

- Dehogy! - ellenkeztem azonnal. - Mióta ismerem csak tisztelettudó!

- Akkor Tae? Már megint mit csinált?

- Semmit- kuncogtam fel az emlékekre, amik megrohamoztam, három hét alatt annyi borsot tört mindannyiunk orra alatt, hogyha egy kicsivel erősebbek lennénk már nem élt volna, annyiszor meg lett csapva. - Mondtam már, senki nem csinált velem semmit, csak hiányzik a családom, ennyi.

- Miért érzem azt, hogy hazudsz?

- Nem tudom - húztam fel az egyik térdemre a másik lábam, csakhogy zavarodottságomban kikössem, majd újra megkössem cipőmet. És mindez azért, hogy ne tűnjön fel neki a hangomban az a kis hamiskás él.

- Fogadjunk hogy a Leader tehet róla - állt fel, megpaskolta a combját és elindult az ágya felé.

Nem válaszoltam, csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan jött rá, ennyire átlátszó lennék? Na meg, hogy talán azt is tudja, mit érzek? De ezeket a gondolatokat egytől-egyig el is vetettem, hiszen honnan tudhatná? Egyszerűen csak tippelt, ez nem bizonyít semmit, csupán annyit, hogy lottóznia kéne. Már válaszoltam volna valami frappánsat mikor megtalált a párnája alatt egy nagy spirálfüzetet és már ki is ment.