Bangtan Boys One shot

#Taegi - Veszekedés

Elviharzott. A helyiségben mindenki kérdőn fordult a veszekedő páros másik felére. Nem értették, megint mi okból kaptak össze.

- Mi történt?  - sóhajtott egyet fáradtan Namjoon.

Öt társára ránézve feltűnt neki, fáradtnak, frusztrálnak, és mérgesnek néztek ki. Ami, ha jobban megnézzük nem is volt furcsa, aznap volt az utolsó fellépésük a szünet előtt.  Megérdemelték már a pihenést, két hónapja mást sem csináltak, csak dolgoztak. Kelés, felvétel, gyakorlás, fellépés, még egy kicsi gyakorlás és fekvés. Így ment már egy ideje.  Nem csoda ha mindenki ki volt, már csak a holnapra gondoltak. Mikor nem kell semmit sem tenniük... De persze az álmodozásukat is megzavarta két csapattársuk. Hirtelen kezdtek el ordítani egymással, dobálni a másikra azokat a tárgyakat, mik kezeik közé értek, és végtére is mikorra már Namjoon úgy gondolta elég, meg szerette volna állítani őket, hallott meg egy ajtócsapódást. Taehyung meg, mint aki sokkot kapott az ajtón ragadt a tekintette. Mindenki tudta mit jelentet; Yoongi elhagyta. Természetesen csak képletesen, biztosak voltak benne, hogy még vissza jön a dormba.

- Tae, az isten szerelmére, válaszolj már!

- Ö.. összevesztünk! - fakadt sírva a fiatalabb.

- Mért? - közelítette meg a síró fiút a maknae,hogy aztán oda érve megölelhesse.

- Mert egy idióta!  - ölelte vissza egyik legjobb barátját -  A szabadnapunkon inkább azzal a nővel akar lenni, mint velem...

- Nő? - kérdezett vissza mindenki. Meglepő volt nőt hallani,  hiszen Yoongi nem olyan volt, ki mindenfajta jöttmentel megcsalta volna barátját. Nem még egy nővel! Már lassan három négy éve ismerték - gyakorlati éveket is beszámítva - és nagyon jól tudják, hogy a Bangtan kis cukorkája nem érdeklődik a gyengédebb nem felé.

- Igen!  - válaszolt felháborodva - Az unokahúgával!

- De hyung, ő a rokona. - kuncogott rajt  a legfiatalabb.

- Nem teljesen - húzta el ajkait -, de ha láttátok volna valaha is, hogy néz Yoongira, akkor megértenétek.

Nem mondtak már erre semmit, szinte mindenki szerint túlságosan is féltékeny volt Taehyung. Megmondhatták volna az igazat, beszélhettek volna a fejével, de nem tették. Úgy vélték, egyedül kell ezt megoldaniuk. Kettejüknek. Mert ez csakis az ő dolguk volt. A hyungjai egyedül hagyták, világért se zavarták volna meg, hogy rendet rakjon magában, persze fájt nekik hogy nem tudtak neki segíteni. Egyedül Jungkook maradt ott továbbra is ölelve őt. Képtelen volt otthagyni, hyungjai hiába erősködtek, ő bizony, egy tapodtat sem mozdult. Szeretett volna segíteni rajt, hiszen mégis csak a legjobb barájának vallotta magát.

- Minden rendben lesz! - szorított a fiatalabb szorításán, mire heves fejrázást kapott válaszul, majd egy oktávval magasabb hangot.

- Nem, nem lesz! Hát nem érted?  - temette tenyerébe arcát Taehyung - Itthagyott, azt a nőt választotta. Szerinted ez nem azt jelenti, hogy vége? 

- Nem! - próbált magabiztos lenni a maknae - Biztos vagyok benne, hogy csak kiszelőzteti a fejét, aztán visszajön. Elvégre nem mondtad nem, hogy vége, nem igaz?

Tae erre már nem válaszolt, leszedve magáról Kookie kezeit fáradtan, mint aki a halálára várna ballagott a szobába. Nem-e mondta? Ó, dehogynem. Pontosabban azt mondta; Vagy az "unokahúga" - tudom is én  kije - vagy én. És láthatóan a rokonát választotta, aki igazából nem is az. Sóhajtott egyet, miközben leült az ágy szélére, le kéne feküdnie. De arról is Yoongi jut csak eszébe. Mikor együtt aludtak, szórakoztak, nevettek és legutolsó sorban, veszekedtek. Még a mellkasa is megfájdult visszagondolva a vitára.

Eldőlt az ágyon és csak nézett maga elé. A semmibe, a falat bámulta. Szomorú volt, mérhetetlenül. Időközben elvesztette az időérzékét, egyedül szemeivel tudott foglalkozni, ami csipett. Megálás nélkül folytak a könnyei. Alig látott, homályos volt már minden. A piroskockás párnájának nagy része nedvesedett. De nem érdekelte, úgy szorította a puha anyagot a feje alatt, mintha az élete múlna rajta. Alig fél órája hagyta el a házat Yoongi, de már hiányzott neki. Ó, de még mennyire! Minden nap vele volt, ha nem is minden percébe, de tudta, a házban van. És most vége. A saját hülyesége miatt, a féltékenysége miatt. Pedig aztán tudja, hogy igaza van. Alig egy hete mutatta be neki azt a lányt  és már akkor látta, mennyire is figyeli, csodálja az ő kedvesét. És a legfurább, ahogy csillogtak a szemei, mikorcsak rá nézett. Azóta kezdődtek a viták kettőjük között és egészen aznapig tartott... Utolsó csepp volt a pohárba, mikor Yoongi bejelentette, hogy szabadnapjukon vele lesz. Szomorú tény volt ez Taehyung életében, olyan rég várt már egy szabadnapra, erre kiderül ez. Hát csoda, hogy kiakadt?!

Suga sem volt a helyzet magaslatán, sétálni indult.  Ki kellett szellőztetnie a fejét.  Nem értette,  Taetae mért haragudott meg rá ennyire, vagyis de. Tudta, vitájuk alapja az unokatesója volt. Sóhajtott, majd nem messze tőle lévő buszmegállóban leült. Hihetetlen, hogy azt akarta hogy válaszon. Ezt még a szerelmének sem engedhette. Hátradőlt a hideg üvegnek, mikor hirtelen a,telefonja megrezzent.

" Mit fogunk holnap csinálni?" - az unokatesója volt, ki más lett volna.

" Nem tudom, ötlet? "

" Hát mivel kettesben leszünk, mit szólnál hozzá, ha kivennénk egy szálodai szobát? "

Hogy mi? Nem hitt a szemének, ez a lány tényleg arra akar kilyukadni, amire ő gondol?

" Pontosabban? Mi a fenét kezdenénk mi ott? "

" Hát tudod... ezt is azt is 💜💜"

Erre már nem írt vissza, hihetetlennek gondolta, hogy az ő Taehyungjának igaza volt. És ő még veszekedett is fele. A fenébe! Zsebébe visszacsúsztatta mobilját és lábait már meg is szaporázta. Remélte, hogy még vissza tudja forgatni a dolgokat, hogy az ő egyetlene megbocsát neki. Már csak az kéne, hogy örökre haragudjon rá. El nem tudná képzelni, milyen lenne nélküle. Vagyis hát de. Sivár. Unalmas. Monoton. Nem lenne számára olyan ember, aki egy nehéz munkát szórakoztatóvá tenne. Vagy aki a haragját jó kedvé varázsólja. Sőt mi több, ha Tae nem lenne, akkor ismételten a banda többi tagja ébreszgetné reggelente. A legrosszabb. Ő úgy szerette, mikor az Ő Taehyungja korareggel puszikkal hintve arcát ébresztette. Jó volt mellette kelni, ő volt az a különleges személy, akinél jó érzéssel tölti el, ha felkelti.

A dormba érve, amilyen gyorsan csak tudta ledobta cipőjét az egyik sarokba, kabátját is ugyan így a kanapéra dobta. Már mindenki lefeküdt, nem volt a nappaliban senki. Tudta nagyon jól,  hol keresse V-t. A szobájába. Belépve az ajtón meg is találta kedvesét. Feküdt az ágyon, összekuporodva. Nem tétlenkedett tovább, cselekednie kellett. Lassan befeküdt mögé és átkarolta, amitől a fiatalabb aprót összerezzent.

- Kérlek ne haragudj rám.  Annyira sajnálom, igazad volt. Nem fogok többé azzal a lánnyal találkozni.

A fiatalabb csak bolintott, boldog volt. Nem azért mert nem fog többé találkozni azzal a szukával, hanem mert visszajött hozzá. Ráadásul ő kért tőle bocsánatot, ami csak még jobban meglágyította szívét. Megfordult Yoongi karjai között, nem bírta már tovább,  muszáj volt már belebújnia. Akarta már a teste melegét.

- Szeretlek Yoongi.

- Én is szeretlek!  - tolta el magától drágáját  száját megcsókolva.

Nem volt ez a csók heves, mély, esetleg durva. Csupán érzelmes. Másodpercekig egymáson tartották ajkaikat, majd mosolyogva elváltak és megölelték egymást. Mindketten tudták, hogy sikerült túlvészelni az első veszekedésüket. És vélhetőleg nem ez volt az utolsó, de ezentúl megbeszélik a nézeteltéréseiket.