Bangtan Boys One shot

#Vkook - Köszönöm, tündérkeresztanyám

Taehyung szemszöge

A mai nap is olyan, mint a többi, egész nap dolgoztunk. Reggel interjún voltunk, majd onnan azonnal egy fotozásra és egy tévé showra mentünk, most pedig este tíz óra közeleg és végre hazaérünk. Beérve az első dolgom ledobni a cípőm, aztán már indulok is a szobámba, ahol vár rám az én édes ágyam. Elterülve rajta egy fárasztó sóhaj hagyja el a szám. Annyira fáradt vagyok. Nem tudom, hogy a többiek hogyan bírják, de ahogy hallom még kint beszélgetnek, szórakoznak, talán csak azért vagyok jóval fáradtabb, mint ők, mert én velük ellentétbe próbálok egész nap egy energiabombát eljátszani. Ami, ha őszinte akarok lenni, nem nehéz, de ilyenkorra már fájdalmas, és ma gyakorlás sem volt. Ha úgy nézzük, akkor ezt a napot könnyűnek lehetne nevezni.

- Aludni akarok! - bújtatom fejem a párnámba.

- De nem fogsz! - ugrik rám a semmiből két egyén, automaikusan felkiáltok, nem könnyűek, az már szent.

- Hagyjatok! - rúgom le magamról először Kookot, majd nagy erőfeszítések árán Jimint is. Túl erős a lába és azzal kapaszkodik állandóan a testembe.

Míg én morogok, sértéseket vágok hozzájuk, addig ők a földön nevetnek. Ilyen rossz lenne, ha az embert nem hagyják aludni? Egy biztos, soha többé nem fogok senkit szadizni, ha pihenni akar. Legalábbis egy ideig.

- Elegem van! - húzom fejemre a paplant, csakhogy végre felfogják, nincs kedvem játszadozni.

Ezután egy ideig nem hallok semmit, ezért bátran lejjebb fejtem magamról a meleg takarót, de ők még mindig itt vannak, annyi különbséggel, hogy egymással játszanak, ha jól láttom valami olyasmit, hogy nem érhet le a lábuk a földre. Ismerem ezt a játékot, és nagyon szeretem, biztos direkt játszák Hát rendben - kelek ki az ágyból - adjuk meg az őfelségeknek, ami nekik jár.

- Jimin! - szólók oda neki hangosabban, mire az éjjeli szekrényen állva megremeg a lába, azt akarom, hogy leesen és veszítsen. Még a fáradtság is kiszáll belőlem, tudják nagyon jól minek nem tudok ellenállni.

- Hyung, vigyázz! - kiált oda nekem Kook és abban a pillanatban látom meg, hogy a kis Park gyerek felém dob egy gombocá gyúrt zoknit. Szerencséje van, ezt is csak azért tudta eldobni, mert épp rajtuk gondolkodtam. Sajnos már késő, nem tudok elmenekülni előle, hiába probálkozom, gyorsan kell cselekednem, felemelem a lábam rúgó állásba és belerúgok.

- Gyya! Véged! - nevet ki Jimin, már feleselnék neki, hogy honnan veszi ezt, mikor az egyensúlyom eltűnik és esni kezdek, de mint egy filmben itt is időben érkezett a hős, Kook személyében. Elkap, majd egy másodperc sem telik el, nevetve visszalök az ágyra, én meg csak arra tudtam gondolni, mikor került a földre, mikor került pont elém.

- Meg mentettél - nézek rá meglepődve kissé talán mosolyogva. Nem így ismerem őt, nem ad fel könyen egy játékot sem.

- Meg! - bólogat nevetve döbbbent ábrázatomon.

- De mért? - veszem fel a dráma arcom - Te így el fogsz égni - bár úgy lehetet hallani, mintha játékból mondom ezt, mégis komolyan gondoltam.

Mindenki tudja a föld a pokol, ahol lángcsóvák
csapkodnak.

-Fáj? - essem ki szerepemből és őszíntén aggódva kérdem - Már a fél tested elégett, mégis, hogy élhetsz még?

- Nem mindegy? - zavar be Jimin - A lényeg, hogy vesztett, már csak te és én maradtunk a csatatéren, muhahaha - röhög fel a hatás kedvéért "gonoszan."

- Érted bármikor meghalnék - Maknae Jimint figyelmem kívűl hagyva intézte hozzám szavait, majd mint aki hősi halált halt esik össze a talajra.