Az Időügynök

010

Második nap a STASIS II fedélzetén
Igazából Andersson tehet róla. Azt mondta, váljunk ketté, holott a küldetésparancsnok ezt mindkettőnknek megtiltotta. Utána persze az én manipulátorom lett totálkáros, Andersson pedig egy karcolás nélkül megúszta. A mocsok!
Egyébként egyáltalán nem értem, hogy történt ez az egész és miért vagyok épp a Stasison, kétezer évvel azután, ahol időben lennem kéne, de mivel a Tejutat nem hagytam el, egész jók az esélyeim.
A manipulátorom teljesen megzakkant. Füstölni kezdett, majd szikrázni és legalább négyszer lépett be az Örvénybe, majd dobott ki teljesen véletlenszerű helyeken, mielőtt ledobott ide, egy hatalmas, fémből készült, repülő monstrum rakterébe. Az őrök természetesen nem örültek a hívatlan vendégnek a pótalkatrész-raktárban, azonnal a Vezetőség elé vittek. Innen is köszönöm, kedves őrség, törött térddel és az alaprajz ismeretének hiányában ez jóval több időbe tellett volna! A Vezetőség, akiktől jól megijedtem, igazából egyetlen rózsaillatú, öreg nő volt és egész jó arcnak tűnt első látásra. Ismerte az Ügynökséget és el akart szállásolni a középosztályon, de mivel telt ház volt mindenhol, ezért maradtak a javítószintek. Nem panaszkodom, jobb itt, mint holtan valahol az Univerzum másik felében. Még matracot is kaptam. Felajánlottam a nőnek (egyébként Evaliának hívják), hogy dolgozom a hajóban, mint karbantartó, amíg haza nem jutok valahogy. Elfogadta. A gyengélkedőn egy perc alatt ideiglenesen rendbehozták a térdemet (éljen a fejlődés!), és bár szívesen éjszakáztam volna az öblítőillatú, hatalmas, puha, fehér takarók között, sajnos azt mondták, hogy az állapotom nem indokolja. Holnap elvileg vissza kell mennem az analízis eredményeiért. Mindjárt kilenc óra, ideje hasznossá tenni magamat. Este talán írok még egy helyzetjelentést. Csak azt tudnám, minek.

Állapot:Változatlan
Kontroll: Változatlan
Legközelebbi kontroll esedékes 90 földi nap múlva.
Helyzet: Változatlan
Koordináták:
Rect: Változatlan
Decl: Változatlan
Idő: 0000111111000010/110/11001
Földi idő szerint i.sz. 4034. év, VII. hó, XVII. nap. Jelenlegi mozgási állapot változatlan.
Visszajelzés az Időügynökségtől nem érkezett.
Bejegyezte: A. V. Kittenberg, földi idő szerint 17/7/4034, 8:33
Hülye manipulátor! Hülye Andersson!

Kinyújtotta az írás miatti görnyedt testhelyzetbe gémberedett hátát, majd kíváncsian körbenézett. Este nem sokat látott új lakhelyéből és akkor még, igazság szerint nem is igazán érdekelte. A hajóba természetes fény nem juthatott be kívülről, mivel a legközelebbi csillag túl nagy távolságra volt, de napközben az alsó szinteken szabályos sorokba rendezve éles, fehér fényű neoncsövek világítottak, a lakószinteken pedig meleg, sárgás, a Nap fényét imitáló lámpák szolgálták a nappal érzetét. A javítószintek egymás mellé és fölé épült fémfolyosók voltak, melyeket hosszabb-rövidebb létrák és hidak kötöttek össze minden ötödik méteren, de a sietősek akár át is ugorhattak volna egyikről másikra, hiszen akkora magasságkülönbség nem volt közöttük. Mindegyik úgy helyezkedett el, hogy egy átlagos ember ne tudjon teljesen felegyenesedni bennük, így kívánva helyet megtakarítani és karbantartásukat könnyíteni, de Aprilnek a maga százhatvan centijével még éppen hogy megfelelő magasságúak voltak. Az apró folyosók alatt két-három méterrel egy szélesebb és magasabb húzódott, mely átjárást engedett az onnan nyíló egyéb helyiségek között. A javítószintek igazából ennek a nagy folyosónak a mennyezete volt. Többek között a Vezetőség is itt foglalt helyet és a rácsos padlón keresztül remekül nyomon lehetett követni az ott megforduló alakokat. Nem mintha olyan sokan jártak volna erre. Most is csak Evalia, a STASIS tényleges Vezetősége sietett el April alatt, mellette pedig egy magas, innen nézve a harmincas éveiben járó férfi, oldalra fésült, barna hajjal és sötét színű - talán lila - kabátban. Halkan és egymás szavába vágva beszéltek valamiről. Aprilen kisgyerekes kíváncsiság uralkodott el. Megmerevedett és feszült csendben próbált minél többet hallani. Apró mondatfoszlányokat hallott csak... Főgenerátor. Valami Jerkins nevű pasas. Nanogének! - kiáltott fel hirtelen a zakós. Nanogének? Honnan ismerheti a nanogéneket? A nyakamat tenném rá, hogy nem a STASIS lakója. És a hangja... Olyan furcsa akcentusa van. Rémisztően ismerős, de biztosan nem az egyik földi nyelvjárás. Nem... Mintha a beszéde alól elő-előbújna egy másik, elfeledett nyelv, melyet ezer és ezer évek óta senki sem beszélt, mintha csak egy komplex fordítómátrix segítené megértetni magát. Ki lehet? Miért jött? Miért most jött? Honnan, honnan, honnan?
Gallifrey! - csapott a villámszerű megvilágosodás April kusza gondolatai közé, de ahogy jött, úgy is illant el. Képtelenség. Lehetetlen. Az Időurak mind eltűntek a nagy Időháborúban. Több ezer éve annak, senki sem élhette túl. Bár... Jack Harkness egyszer részegen mesélt egy furcsa, őrült emberről, akit Doktornak hívott. Az utolsó Időúrnak nevezte, de April még akkor is nehezen hitt neki el bármit, ha épp józan volt. Ha igaz is Jack részeg meséje, ebben a lenti pasasban semmi doktoros nincs. Kizárt, hogy ő az, lehetetlen, hogy több, mint ezer éves. April megigazította hosszú, színes, csíkos, kötött sálját, majd olyan hangtalan léptekkel, ahogy csak a rezgő és csattogó fémlemezek engedték talpai alatt, követni kezdte Evaliát és ismeretlen beszelgetőpartnerét. Önmaga álcázásának kitanulására April különösen sok figyelmet szentelt múltbéli kiképzése során, így jobbára hangtalanul, egy macska ügyességével lépdelt a furcsa páros feje fölött. Minden rezdülésüket figyelte, hallását a legapróbb szófoszlányok észrevételére kényszerítve csak lépdelt, lassan, csendesen, pont olyan távol tőlük, hogy felnézve épp, hogy ne pillantsák meg őt. Bal, jobb, bal, jobb egymás után, a szélére lépj, az illesztésre, ott hangtalan, maradj mögöttük, figyeld, mikor lassítanak, ne hagyd le őket de ne is maradj le... Észre sem vette a szigorúan koppanó és dübörgő ritmusú lépteket, melyek egyenesen felé tartottak.
Dohos, sötétkék oszlopba ütközött. A karbantartó rosszalló tekintettel nézett le rá, kissé görnyedten a folyosó magasságától. A lenti beszélgetés is elhalt, lépteik zaja megszűnt. Szinte látta maga előtt, ahogy Evalia aggódó, szürke szemei és az idegen - talán barna - tekintete kíváncsian vizslatják, magyarázatot várnak.
- Elnézést - suttogta April. Átlagos, kifejezéstelen arc nézett rá vissza, szemeinek mélyén rosszallás tükröződött. Evalia újra elindult, mintha mi sem történt volna. Lenézve April látta, hogy az idegennel együtt belépnek az egyik személyliftbe.
- A harmadik javítószinten lesz munkád - zökkentette ki a karbantartó morgása elmélkezéséből. - Keresd White-ot.
Azzal a karbantartó sarkon fordult, majd lendületes léptekkel elindult oda, ahonnan jött.

Szóval mehettem olajozni a fogaskerekeket, ellenőrizni a csőrendszert és csavarokat szorítani. White mellesleg a világegyetem legpuhányabb felettese. Evalia valószínűleg kérdőre fog vonni, ha rájön, hogy követtem őket. Elvégre mi közöm van nekem Jerkinshez, a főgenerátorhoz és minden ilyesmihez? De remélem betudja véletlennek. A férfi más tészta. Gallifrey-i akcentus... Lehet, hogy tévedek és egy másik bolygóról jött, de ez akkor is rettenetesen gyanús.
Az Ügynökség még mindig nem jelzett vissza. Kezdek aggódni. Fél órán belül meg kell jelennem az orvosi központban. Úgy tűnik, korábban sikerült megkapni az eredményeket.

Helyzetjelentés:
Minden tökéletesen ugyanaz, mint volt, csak kicsit később van. Franc fogja megint lekörmölni az egész gagyi sablonszöveget!
Bejegyezte: AVK, 17:55

Szinte dühösen dobta vissza a naplót a takarói közé, majd feltápászkodott, és a liftek felé indult. A kórház tíz szinttel szerény alvóhelye felett foglalt helyet, még viszonylag a hajó aljában, a légtisztítók közelében, hogy a betegek és lábadozók mindig friss, optimizált összetételű levegővel legyenek körülvéve. Térdébe kezdett visszatérni a fájdalom, először csak tompán, sejtetve magát, majd, ahogy a liftből kiszállva a rendelők felé indult, egyre erősebbé, élesebbé vált.
A harmadik ajtó a jobb oldalon, emlékeztette magát, ahogy lassanként araszolt az éles, kék fénnyel bevilágított, fehér folyosón, melyről szabályos időközönként gyöngyházfényű ajtók nyíltak, rajtuk fémes gombkilincsekkel. April belökte az egyiket, majd oda sem nézve belépett rajta. Odabent nem várt meglepetés fogadta.
- Áh. Az árnyék-lány. Milyen különös, közelről nem is olyan láthatatlan. És micsoda vicces sál!
Odapillantott, majd meglepetésében teljesen lefagyott.