Az Időügynök

101

A materializálódást kísérő szél felkorbácsolta a lángokat, melyek vad, éhes kígyókként kerítették körbe a liftajtóknál fekvő holttestet. Az egykori April Valentina Kittenberg vértócsában fürdőző teste szomorú látványt nyújtott az életet jelentő kapu rossz oldalán, ahogy oldalra borulva, jobb kezének karcsú ujjai közt markolta a rövid acélpengét, mellyel saját életét oltotta ki. A TARDIS lassan testet öltött körülötte, elvágva őt a külvilágtól és az alattomos tűztől, a fülke belsejében pedig bizarr túlvilági révész módjára várta őt a Doktor és egy fiatal, alacsony, barna hajú lány. Hang nélkül, szorongva és gyászolva nézték a padlón fekvő, véres alakot.
- Ő az? - kérdezte a nő suttogva. A Doktor csak bólintott. - Mi az a kezében?
A férfi óvatosan lehajolt és vigyázva, mintha csak egy alvó babától akarná elvenni, óvatosan kihúzta a vörösre színeződött noteszt April bal kezéből, melyet a halál pillanatában vérző mellkasához szorított. Futó pillantást vetett a borítóra, amin kopottan, de büszkén jól olvasható, aranyló betűkkel a Küldetésnapló felirat állt, majd továbbadta a kíváncsi lánynak.
- Ebbe írta a jelentéseit. - Clara Oswald óvatosan szétnyitotta a vértől tocsogó könyvet. A lapok szélei teljesen átáztak, elkenve a sorok végét, de a bejegyzések nagy része olvasható maradt. - A Neaterra bolygón voltak küldetésen, amikor egy baleset következtében idekerült. Sajnálom, April!
A Doktor elgondolkodva nézte a szétterülő ballonkabátot és a színes sálat, melyet annyira mókásnak talált. Neki is van egy ilyen sálja, hosszú és csíkos. Csak a színe más. Milyen különös.
Nincs ideje a gyászra.
- Okkal került ide - szólalt meg végül. - Okkal halt meg és okkal találtunk rá. Üzenetet hozott, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Clara! El kell jutnunk a Neaterrára, mégpedig minél hamarabb. - A Doktor beszéd közben odarohant a TARDIS szívében álló vezérlőpulthoz és elkezdte megadni a koordinátákat. - Mi az időpont?
- Kétezertizenhárom, április harminc, az utolsó dátum, amit említ. Egy óra negyvenkét perc. Doktor, nem tudom, mennyire tűnt fel, de egy holttest van a...
- Később, Clara! - dörrent rá a Doktor, tőle szokatlanul nyersen. Gyorsan el is szégyellte magát. Bár próbálta leplezni, elüldözni magától az érzést, ő is gyászolta a lányt, akit nem ért el időben. A bűntudat keserűvé tette elméjét, újfent. Meg sem tudná számolni, hányan fizettek életükkel azért, mert ő nem volt ott. - Elnézést... Később gondoskodom Aprilről.
Clara fáradtan helyet foglalt az egyik korláton, s a kapkodó, zaklatott és szétszórt Doktort figyelve próbálta rendszerezni a gondolatait. Pár órája még a STASIS-on garázdálkodó, fiatal zygonokat hajkurászták, most pedig az Univerzum másik végére utaznak egy halott időügynökkel a fedélzeten, miután az óriási űrhajó egyik főturbinája a hosszú vesztegelés következtében zárlatos lett és lángba borította az alsó szinteket. Tekintete akaratlanul Aprilre vándorolt. Alig lehetett idősebb nála. Konytba tekert, hosszú, halványbarna haja csapzott volt a vértől, száját fájdalmasan összepréselte, tágra nyílt, sötét szemei azonban kifejezéstelenül meredtek Clara cipőire. Hátborzongató látványt nyújtott.
- Doktor!
- Nem érek rá, Clara - érkezett a kimért hangnemű válasz. - Amint lesz rá alkalmam, foglalkozom vele.
A TARDIS, ez az érző, makacs, de elképesztő szerkezet mint mindig, most sem bízott a Doktorban. A vezérlő alatti, sejtelmes és átláthatatlan titkok, a hajó szívének aranyló fénye siklóként tekergett fel a hajó fedélzetére, egyenesen a rácsos padlón elterült, vérben ázó April irányába. A TARDIS pusztító erejű energiája szinte emberfeletti gyengédséggel vette körbe a testet. Clara lefagyva nézte. El akart pillantani onnan, tudta, hogy muszáj neki, de képtelen volt máshova nézni. Az arany fénykígyók körbetekerték Aprilt, beférkőztek az orrán, a száján, aranyra színezték merev tekintetét, megtöltötték lélekkel az elhagyott testet. A Doktor felpillantott a koordináta-kijelző mögül és elakadt a lélegzete. Sosem látott még ilyet. Való igaz, a TARDIS-ban soha nem utazott halott, egészen mostanig. Az ő fantasztikus hajója pedig újra életet ad neki. Kedve támadt volna magához szorítani a TARDIS-t, boldogan megsimogatni a haját, belenézni az Univerzumot rejtő szempárba, ami olyan végtelen volt, mint a világ, amit általa megismerhet. Ha a TARDIS élne... Hülyeség, ő igenis él! Érzi, a döntéseiből, a viselkedéséből, a gondoskodásából és figyelmességéből. Élő és érző lény egy olyan testben, mely mindezt képtelen egyértelműen közvetíteni. Mindig oda vitt, ahol lennem kellett.
April Valentina Kittenberg életében először regenerálódott. Ez volt a TARDIS szívessége neki.
- Csodálatos vagy - súgta a Doktor a vezérlőnek. Nem kapott választ. Nem is várt.