Az Időügynök

100

A vészjelző szirénák idegtépő vijjogásától kísérve sietett át a liftek felé, amikor meglátta a lángokat. Tehát mégsem vaklárma volt. Aggasztó. Szerencsére a tűz nem keresztezte útját a kijárathoz, ahogy szinte sprintelve közeledett célja felé. A szirénák dühös hangja akaratlanul is pánikot ébresztett benne. Ez a hang... Pont, mint egy örökkévalósággal ezelőtt, a Karmazsin napján. Amikor elvesztette legjobb barátját, az embert, akivel egymást támogatva váltak Ügynökké. White-ot. Ó, te balga, idióta puhapöcs, remélem, néha gondolsz rám odafent és most is szurkolsz, hogy ne égjek benn a javítószinteken. April szíve egyre gyorsabban vert és érezte, hogy bal lába görcsösen megrándul, miközben a kijárat felé rohant. Senkivel sem találkozott. Ezek szerint kiürítették a szintet, engem meg jól itthagytak. Hmm, köszönöm! Szinte boldogan csapódott bele a liftajtóba, majd agresszívan a jelzőpanelre ütve benyomta a hívógombot. Az apró, piros led rosszallóan villogni kezdett. Mit jelentsen ez? Nem lehet, hogy nem működik...

Ó, hogy mekkora barom vagyok! De igen, April, te hülye liba, igenis lehet, hogy nem működik! A lifteket leállítják tűzriadó közben. Fuldokolva vette a levegőt, agyát elárasztotta a maró félelem, a tehetetlen rémület, a tudat, hogy nincs kiút és a negyvenhatos számú küldetés második szakasza itt ért véget April Valentina Kittenberg számára, egy mozdulatlan vas lakómonstrum gyomrában. White is ugyanígy veszett el, bent ragadt a tűzben. Jól ki fog röhögni a túlvilágon. Hisztérikusan felnevetett, miközben leült, hátát a lift ajtajának támasztva. Remegő kézzel felnyitotta az eddig a kezében szorongatott apró naplót és a könnyeit visszanyelve írni kezdett.

Ez April Valentina Kittenberg utolsó jelentése az Időügynökség felé a VVYYII046 kódszámú küldetés második szakaszáról.
Jelenleg a STASIS II-n tartózkodom, a Javítószinten, ahogy azt korábbi jelentéseimben írtam. Ittlétem oka a fent említtett bejegyzésekből kideríthető. Küldetéstársam Johannes Mark Andersson volt, akit két földi napja hagytam hátra a vészprotokoll értelmében. (Bocsi Mark, de részben a te hibád volt!) A szinten reggel tűz ütött ki, rajtam kívül már senki sem tartózkodik itt. A lifteket a vészhelyzet miatt leállították, más kijárat jelenlegi ismereteim szerint nincs. Csapdába estem. A lángok jelenleg körülbelül tízpercnyi távolságra vannak, a tűz becsléseim szerint dél-keleti irányba terjed, állandó sebességgel. Nincs sok időm hátra. Szeretnék bocsánatot kérni a csalódásért, amit az Időügynökségnek okozok a kudarcommal. Láttátok a lehetőséget bennem, kiválasztottatok és kiképeztetek, elviekben egy olyan erős és agilis katonává váltam, aki az univerzum rendjét hivatott őrizni. Az én történetem pedig két sikeres és tucatnyi eredmény nélkül járó küldetés után tüzes véget ér. Sajnálom, Doktor Collins és Doktor Cooper. Önök mindig adtak egy kis reményt, ha az éjszakai terepgyakorlat után szédelegtem a fáradtságtól, vagy ha éppen harmadjára kellett újraírnom a konstruktív problémamegoldás záróvizsgámat. Bocsánatot kérnék az Időügynökség többi vezetőjétől és tagjától is. Többel tartoztam mindegyikőtöknek ennél.
Kezd felmelegedni a levegő, a kanyaron túl néha kicsap egy-egy lángcsóva. Van nálam egy rövid acélkés, a jobb halál reményében használni fogom. Nem vagyok kíváncsi, mit tesz a tűz a fájdalomreceptoraimmal. Ha a napló valamilyen csoda folytán fennmarad, remélem visszajut a megfelő személyek kezébe.
Szolgálj erővel, igazsággal és könyörülettel! - mondta mindig drága White barátom. Úgy érzem, megtettem.

Bejegyezte: A. V. Kittenberg, élt 29 évet
földi idő szerint 18/7/4034, 6:51

Jövök, White, várj meg!