Light in the darkness |Andy Biersack|

9.

Itt a következő rész! Remélem tetszik nektek! Félek csak elolvassátok és nem is tetszenek a részek! De azért itt van a következő rész! Jó olvasást!♥

Annabelle

Egy kórházi ágyon tértem magamhoz. Hirtelen felültem, de nem láttam semmit. A szoba korom sötét volt. A lábaimat lelógattam az ágy szélére és felálltam. Majdnem elestem. A fejem irtózatosan fájt és szédültem. Erőt vettem magamon és pár lépés után kinyitottam az ajtót.
Az egész folyosó kihalt volt. Elindultam jobbra. Egy nagy ajtót kinyitva lementem a lépcsőkön a korlátot fogva.
Féltem. Nem mertem megszólalni.
Az utolsó lépcső után egy újabb folyosó várt. Az ott lévő ajtókon különféle kivilágított feliratok voltak. Engem mégis a hullaház feliratú ajtóhoz vezetettek a lábaim.
Lassan lenyomtam a kilincset és az ajtó nyikorogva kinyílt. Megkerestem a villanykapcsolót és a fény elárasztotta a helyiséget.
2 ágyszerűség volt még kinn. Mindkettőn 2 letakart holttest. Felemeltem a hozzám legközelebb lévőről a fehér leplet és egy halott szőke nő látványa fogadott. Alig lehetett 30 éves. A bőre már szürkés színűvé vált, mégis, az arca kisimult és tökéletes volt.
Visszaraktam rá leplet és a másik testhez indultam.

A szívem őrületesen vert és ahogy a következő testről is eltüntettem hirtelen a takarót elém tárult Andy arca.

Hirtelen kezdtem el fuldokolni és visszatartani a könnyeimet.

Felemeltem a kezem és megsimogattam az arcát.

Jég hideg volt.

Nem hittem a szememnek. Leroskadtam mellé a földre és csak néztem fel rá.

***

Hirtelen ébredtem fel a borzalmas álmomból. Letöröltem az arcomról a könnyeket, amik az álmom miatt buggyantak ki.

Felfogtam, hogy tényleg egy kórházi szobában vagyok, de világos volt.

Felültem és átgondoltam, hogy is kerülhettem ide.

Az utolsó emlékem, hogy Thomast ölelem és sírok.

Elájultam volna?

- Hahó?! Jó reggelt. - ül le velem szemben az emlegetett.

Észre se vettem, hogy bejött.

- Neked is.

- Jól vagy?

- Nem.

- Bocsánat hülye kérdés. De mindjárt jól leszel. - mosolyog.

- Ezt hogy érted?

- Majd meglátod.

- Kérlek, ehhez semmi kedvem. Téged tényleg nem szomorít el, hogy meghalt a fiad? - kérdezem, de nem kapok választ rá.

- Hoztam neked jegeskávét. - nyújtja át a poharat.

- Köszönöm.

- Sírtál?

- Öhm, rosszat álmodtam.

- Értem. Elmeséled?

Bólintok és elmesélem az egészet.

Nem tudom miért beszélek vele és mesélem el neki az álmom, de úgy tűnik miután elmondtam neki sokkal jobban éreztem magam.

- És hogy hogy Londonba vagy? Mármint gondolom nem angliai vagy.

- De igen. Csak ez hosszú történet.

- Ráérek.

Elmeséltem neki a szüleimet, az árvaházat, a munkámat és ebből mind kihagytam Andyt. Egészen a hotelig meséltem ahonnan már ő is tudhatta a sztorit a fiától. Jól esett olyan dolgokról beszélni, amik nem hozzá köthetőek.