The Hunter (A Vadász) HUN

Második találkozás..

Sajnálom h vagy 2 hete nem volt rész csak.. Meghalt az egyik rokonom és.. Abban reménykedek, hogy ez elég ahhoz, hogy megértsétek, hogy miért nem volt szinte semmire legalább 5 percem. Természetesen sajnos nem csak a Wattpad-et hanyagoltam el, hanem a tankönyvek lapozgatását is ezért rám parancsoltak, hogy inkább tanuljak, majd ők megcsinálják valahogy az én feladataimat is. Ezért volt ez a kettő hét (azt hiszem annyi volt.. :/) rész nélkül, de ígérem, amint van megint 5 percem bepótolom!! Remélem nem nagyon akadtatok ki és senki nem akart kárt tenni magában, csak azért mert nem hoztam új részt! De végre van a temetés mellett egy kis időm, így is azt hiszik, hogy gőzerővel tanulom a német szavakat..

Még abban az évben elküldtek, annak a gyönyörű lánynak az apjához. Éljen az apám és a hülye ötletei! Hát persze, hogy kidobtak onnan is! Na de.. Kezdjük az elejéről!

Összepakolták a cuccaimat, az összes ruhám, könyvek és egyéb fontosabb dolgokat. Elindult a kocsi, útban a földi pokol felé. Nem is lett volna oly borzalmas... Ha nem pont azon az úton megyünk, ahol gödrök vannak.

Jó pár óra múlva, megérkeztünk a birtokra. Amint letettem a lábam a földre, megpillantottam azt a szép, hosszú szőke.. Nem is! Inkább hófehér hajú lányt, akit még a kastélyunkban láttam először.

-Örülök, hogy el tudott jönni!-mosolygott a lány. Tényleg jól állt neki az a széles vigyor az arcán.. Igazán elbűvölő!

-Én is, szintúgy örülök, hogy ismét láthatom magát! Bár még a nevét sem árulta el, ígérje meg, hogy amint lehet, ezt megteszi!-válaszoltam szintén örömmel teli arccal.

-Hát hogyne! Amint van együtt két szabad percünk, elmesélhetek mindent! Akár azt is, hogy miért is van itt..-magyarázta. Bevallom, alig tudtam figyelni vékony, törékeny hangjára.. Csak azt a telt, piros ajkakat tudtam csodálni! Remélem nem lovásznak hívtak ide és eltölthetek jó pár órát a kisasszonnyal..

-Áh! Megjött a fiatal úr! Jöjjenek beljebb, kérem!-jött ki a kapun az egyik öltönyös férfi. Lehet valami, igen merész cseléd volt, vagy netán a nemes úr főbizalmasa, hogy ily fogalmazásban szólt hozzám és Arthurhoz.

Követtük. Egy olyan terembe értünk be, ami tele volt ezüstszürke, ég kék, hófehér berendezéssel. Szinte minden bútor pompázott az egyszerű, hideg, szokatlan, már-már egyhangúvá vált színektől. A függönyök kékek. A mennyezet szürke, ahogy a falak. A padló fehér vagy éppen márvány színű.

-James herceg! Már tűkön ülve vártuk magukat! Látom elhozta a híres Arthur tanár úrt! Sokat hallani róla..-kezdte a valahonnan ismerős férfi. Majd eszembe jutott, hogy Isabella édesapjához van szerencsém.-Oh.. bocsánat! Bizonyára az úrfi kísérője, nem tudhatja ki vagyok.. Nos az én nevem Patrick Moon! A kisasszony mellettem, pedig a kisebbik lányom Natasha! Drága édesanyja is szívesen fogadta volna önöket, ha egy kicsit később érkeznek, mivel jelenleg még a ház asszonya sem tért vissza testvérétől.. De sajnos nem tudunk rá várni! William! Kérem kísérje körbe az urakat és mutassa meg nekik a szobájukat, ahol álomra hajthatják az álmos fejüket! Drága Natashám, pedig menj szépen a szobádba és tanulj irodalmat! Nem árt ha elolvasod a verseket, amiket őseinknek írtak a jobbnál jobb költők!-mosolygott, majd össze csapta a kezét, jelezve az említetteknek, hogy végezzék a nekik szánt feladatokat.

Rengeteg emelete van a házuknak, de még így is kevesebb, mint apám kastélyában. Több, mint 100 szoba.. De mire is használják őket? Nem engedett még bekukkantani sem William, az egyikbe.

-Kérem jöjjenek erre!-mutatott az egyik folyosóra.-A végén megtalálják a 78-cas és a 80-as szobát! Az a maguké! További szép délutánt!-majd egy hirtelen mozdulattal megfordult és itt hagyott minket.

-Ez szerinted is furcsa volt? A mi szolgálóink kedvesebbek náluk!-fordultam a tanárom felé.

-Nem mindegy?! Csak pár hetet leszünk itt, remélem, és akkor már mehetünk is vissza a kastélyba! Csak azt az időt bírjuk ki valahogy..-válaszolta, majd benyitott a 78-cas számú ajtón.

Én is benyitottam a 80-as szobába. Itt is ugyan azok a színek dominálnak, azzal az egy különbséggel, hogy az egyik asztal már türkiz kék. Ki látott már ilyet? Asztal, ami nem barna, hanem kék?! Ennyi erővel már rózsaszín is lehetett volna!

Kopogás. Hozzá kéne szokjak..

-Gyere!-kiabálom.

Belép az a személy, akibe első pillantásra, belé szerettem.

-Szia! Már kipakolsz? Segítsek?-ajánlotta fel.

-Hát.. te biztosan jobban tudod, hogy hogy kell hajtogatni, mint én!-nevettem. Csatlakozott a tettemhez, majd elkezdte kivenni a ruháimat és a szekrénybe rakta azokat.

Mikor kész lett velük, leült az ágyra mellém.

-Tudod, miért vagy itt?-tette fel az első kérdést.

Annyi szeretem, mikor megszólal.. Vékony hangja szinte mindig betölti a szobát és mosolygásra késztet.

-Nem, de ha jól sejtem, mindjárt elmondod az okát..-húztam félmosolyra a szám.

-Megegyeztek a szüleink, hogy hozzád adnak.. Ezért hivatott ide apám, hogy jobban megismerj! Ezt még nekem se árulta el, hogy miért, én is csak azért tudom, mert kihallgattam az egyik beszélgetésüket az apáddal!-magyarázta el.

Közel hajoltam hozzá.

-Már a legelső találkozásunkkor tudtam, hogy egyszer a feleségem leszel..-suttogtam a fülébe. Zavarba jött. Egyik hajtincsét, ami a gyönyörű arcába lógott, a füle mögé helyeztem, majd felemelve fejét, a szemébe néztem. Mosolygott. Várta, mikor lépek és csókolom meg. De arra még várnia kellett.. Hagytam, hogy minél jobban belém szeressen, ahogy én is teljesen elvesztem abban a két szempárban.-Mielőtt bárki megzavarna minket.. Tudnod kell, hogy akkor is téged vettelek volna el, ha egyszerű szolgáló lennél! Mikor kiléptél apám szobájából, már megfogtál a csodás szemeiddel!-hoztam még jobban zavarba. Ehhez értek!

-Kár, hogy mindjárt le kell mennünk.. Egész este csak bámulnám a csillogó szemeidet, amikkel arcomat nézed..-mosolygott.

-Esetleg vacsora után folytathatod, amit épp csinálsz, de nem vagyok benne biztos, hogy egész este bírni fogod.. Tudod, néha aludni is kell! Persze felajánlhatom az ágyam, csak el kell tűrnöd, hogy lesz melletted valaki..-mondtam.

-Nem szükséges! Nekem is van ágyam, amit nem kell megosszak senkivel!-utasította el ajánlatom.- Vacsoránál találkozunk, James úrfi!-mondta végül, majd kiment az ajtón.