The Hunter (A Vadász) HUN

Elátkozott angyal..

"A vízcsepp kivájja a követ, a gyűrűt elkoptatja a viselés."

Mikor először megcsókoltalak, az volt a legőszintébb szerelmi vallomásom. Tudtad jól, én nem tudok romantikus verseket írni, elszavalni mennyire szeretlek. Neked elég volt az a bizonytalan első csók. Szememet lehunytam, lassan és félve közelítettem feléd. Ajkaink találkoztak. Hirtelen megfeledkeztem a körülöttünk lévő világról, a tömegről, a zajról, a tavaszi virágok illatáról. Csak te voltál és én.

Csak az járt a fejemben, hogy én tettem. Én öltem meg azt a lányt. Hűtlen voltam a kedvesemhez, és most bűnhődhetek a legmocskosabb pokolban. Megérdemlem.

Barnabas-hoz siettem tanácsért. A nagy rohanásban kilépve az útra, majdnem elütött egy lovaskocsi. Ehhez a nagy forgalomhoz még hozzá kell szoknom.

Beérve a kapun igyekeztem a régi barátomhoz, akihez segítségért jöttem. A régi ügyeimet is mindig ő intézte, ezt a kis botlást miért ne tudná?

Sétáltam a folyóson az ajtaját keresve, ahol megtalálhatom. Majd hirtelen egy büdös zsebkendővel elkábítottak, és eszméletemet vesztettem.Amíg nem voltam magamnál, olyan volt mintha álmodtam volna.

Hideg tél volt. Bármerre néztem csak a hatalmas hótakaró fedte vidéket láttam. A csipkebogyó vörös színe kitűnt a fehér tájból. Egy lányt láttam ott, aki leszedegette. Sötét ruhái elrejtették külsejét. Bő bundák fedték le kis termetét, alig lehetett 160 centiméter. Arcát csak akkor láttam, mikor körbe nézett tengerkék szemeivel. Nem látott senkit. Közelebb mentem hozzá. Már majdnem megszólítottam, mikor megzavarta egy lövés a távolból. Megijedt. Hátra lépett, de megállt. Rátaposott a lábamra. Lassan megfordult, és olyan ijedt tekintettel mélyesztette szemeimbe az övéit, mint a bárány,mikor találkozik a farkassal.

-Ki vagy?-kérdeztem gyenge hangon,ne ijesszem meg még jobban.

-A lányod.-válaszolt.

-Hogy..?- álltam előtte tétlenül.Fogalmam sem volt mit csináljak. Vártam. Elsírta magát.

-Menj a poros úton! Ne fordulj jobbra! Találd meg a festményt! Harcolj!-kiabálta könnyes szemmel, majd eltűnt.

Magamhoz tértem.Az irodájában voltam a székhez kötözve. Még hányszor fog ez előfordulni velem?

-Miért jöttél?-kérdezte idegesen.- Miért pont most? Hát nem hallod a zenét? Nem is érdekelt, hogy lebukhatsz? Itt van az összes befolyásos ember, és te csak úgy simán besétálsz ide?!- emelte fel a hangját.

-Miért vagyok lekötözve? Csak nem öltáncot adsz?-viccelődtem, de senki nem nevetett, csak idegesebb lett.

-Hogy megbizonyosodjak arról, hogy egész este ebben a nyomorult szobában fogsz maradni, és csendben megvárni az éjfélt!-vázolta az esti programom.

-Örülök, hogy próbálsz bevágódni a nagy embereknél, de azért mégis csak az egykori uralkodó fia vagyok, a legjobb barátod és ha minden jól halad, akkor a lányod férje is a közeljövőben.

-Még hogy te és alányom?-nevetett.-Ha fizetnél érte sem adnám oda neked!

-Oh ha már a nőknél tartunk.. Történt gy kis baleset.-próbáltam finoman felkészíteni a következőkre.

-Nem tudsz kifizetni egy nőt?-mosolygott.-Mennyi kéne?

-Nem erről van szó. Igazából..-tartottam egy kis szünetet- Én úgy hiszem, hogy megöltem.

-Hogy mit tettél?Normális vagy? Megint elborult az agyad?! Biztos, hogy te voltál?

-Mégis mire másra tudnék gondolni, mikor ott feküdt mellettem egy halottlány?-kérdeztem.

-Jó! Nyugi. Most hol a teste? Hová rejtetted a nőt?

-Otthagytam..-mondtam halkan.

-Hogy hagyhattad ott?! És mégis hol van az az ott?-kiabált. Még jó, hogy a hangos zenétől nem hallják a vendégek.

-Fogalmam sincs. A lány háza lehetett.

Dühöngött. Szitkozódott.

-Holnap elintézem.Addig te itt maradsz, nyugodtan ülsz a fenekeden, és vársz. Ha valami kell, szólsz az egyik őrnek, és elmegy érte.Világos?-kérdezte, mint egy kisgyerektől.

-Mint a Nap!-mosolyogtam.- Apu..

-Fejezd be!Egyébként keresett valami férfi téged. Azt hittem a bátyád egyik embere az, ezért nem mondtam meg, hogy hol vagy. Szívesen.

-Hogy nézett ki?-kérdeztem meglepődve.

-Holnap meglátod,ugyanis vissza jön. Nem csak te akarod elvenni a lányom. Sajnosbeszélgettek, miközben rám várt a fiatal ember.

-Uh.. Apuci nem engedi a kislányát. Siess vissza a bálba, mielőtt elhagyja az üvegcipellőjét!

-Barom.-szólt vissza, és kisétált.

Helló újra magány!