The Witching Hour

3. meglepetés

Éreztem hogy valamelykünk meg fog halni. Viszont  arra nem is gondoltam volna, hogy ő hal meg.
-Jólvan gyerekek.. Nyugodjunk meg.-Anya hangjában lehetett érezni, hogy nagyon fél.
Senki nem válaszolt.
Egyszer csak leesett egy ősrégi könyv egy polcról. Hirtelen fellapozódott a háromszázhuszonkilencedik oldalon.
Gyorsan odarohantam.
-Anya, ez mi?- kiváncsiskodtam
Anya is idefutott. Egy darabig nézte a könyvet Ami furcsa módon izzott.
-Ezt még én se láttam, nem tudom mi ez.
Ezután hirtelen felizzottak bizonyos betűk.
A sötétség valakit el fog ragadni.
Nem a démonok gyermekét.
S nem a hármak körét.
Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet.
-A hármak köre biztosan mi vagyunk!- kiáltott fel a bátyám.
-Nézd má'! Van esze!- cukkoltam.
Mindketten egy szigorú pillantással ajándékoztak.
Ekkor felvilágosodtam.
-Apa! Ő nem lehet a démonok gyermeke, hisz az biztos én vagyok, vagy anya. És a hármak körében sincs benne!- majdnem sírvafakadtam.
-Igazad lehet. - Anyu hangja elcsuklott.
-Ezt sehogy nem lehet megakadályozni - nem tudtam eldönteni, hogy Zack ezt most mondja, vagy kérdezi.
-Nem hiszem.- Anya már sírt
3:58 at ütött az óra.
Már rég mindenki a padlón ül és sír. Meg se próbáltuk megakadályozni azt, aminek meg kell történnie. Fájt, de tudtam, hogy semmit nem tehetek.
Két perc múlva felpattant a padlás ajtaja és az összes gyertya egyszerre lobbant lángra. Miután elfújogattuk őket elmentünk a lakásba. Rögtön apa után kutattunk. Mivel elég nagy házunk van szétváltunk. Mindenki kiabálta, hogy apa! Apaaa! Kb. Öt perc keresgélés után Zack odahívott magához.  Amit ezután láttam lesokkolt...
A gardróbban, ahol tudni illik nincs villany, egy sziluett volt a falon. Pont olyan mint apa. Jobb kezét védekezésképpen felemelte, míg a ballal valószínűleg a falon támaszkodott. Elnyelte a sötétség. Igazam volt. Már nem bírtam tovább. Térdre rogytam és kifakadtam.
-De miért pont apa?!? Miért nem én, vagy valamelyikőnk?  Apának semmi köze az egészhez! Nekem kellett volna meghalnom! - Arcom a kezembe temettem.
-Lau, egyikőnknek se kellett volna meghalnia. Főleg nem neked.- Zack megfogta a vállam és belehúzott az ölelésbe.
Nagyon megnyugtatott az amit mondott. De persze még mindig magamat hibáztattam. Anyukám nem mondott semmit, ami kicsit aggasztott.
-Anya, ugye nem haragszol? -Bátyó még mindig nem engedett el.
-Ugyan kicsim. Ez nem a te hibád. Senki hibája. Inkább menjünk, feküdjünk le. Majd holnap kitalálunk valamit.- Anya már ment is ki a kis szobából.
-Aludhatnál velem, ha szeretnél. - Majd ezzel lerakott a földre.
-Benne vagyok
Őszintén örültem neki, hogy a családom hisz nekem, és hogy kitartanak mellettem. Lefeküdtem aludni a bátyámmal.
Másnap:
Reggel 8 kor keltem. Úgy döntöttem utánanézek a boszorkányok órájának.
Szerencsére 8. Év végén irodalomból tanultunk róla, úgyhogy már tudtam mit kell beírnom a keresőbe. Kb öt perc keresgélés után találtam valami érdekeset.
             A boszorkányok órája
Hajnali 3 és 4 között. Általában halálistenek és öngyilkosok látogatnak a világunkba. Ha valaki találkozik egy démonnal, akkor az csak harc útján szabadulhat meg tőle.
Egyes jósok ennek tudják be a világ végét.
Ekkor hangos ugatás zavarta meg az információgyűjtést.
-Áhh! Lauraa!  Gyere, van egy meglepink!  Neee!- hívott Zack.
Azonnal lerohantam a lépcsőn.
Ez a gyönyörűség várt odalent:

-Úr isten! Ez most komoly? Vettetek egy kutyát?- ugrottam is a bátyám nyakába.
-Igen. Így lesz valaki aki mindig melletted van! Hát nem csodás?- szorongatott meg a bátyám.
-Mi a neve? - Kérdezte anyu.
Ránéztem az állatra. Az első név ami beugrott az a nachos volt.
-Nachos, Nachos lesz a neve.- ezzel odamentem és átöleltem a nyakát, válaszul nyaldosást kaptam.
-Gyere, felviszlek a szobámba.
Nachos mintha értette volna követni kezdett.