Az étkezőbe értünk, ahol már szinte az összes gyerek ott volt és sorban álltak az ételért, ami nem a legfinomabb. Sőt, szinte ehetetlen. De ez a konyhásokat semennyire sem izgatja, szerintük csak lelencek vagyunk, akik nem érdemlik meg, hogy emberként bánjanak velünk. Ezt sosem mondják ki hangosan, de bármikor mikor benéz az ember, az idős, dagadt és büdös úrt látja, aki fintorral az arcán keveri a kaját. A szájában mindig fogpiszkáló van, amiket a legendák szerint fél évig szopogat, aztán belerakja a kajába. Emlékszem, Will-el egy hónapig nem ettünk, mert bármikor erre gondoltunk, a hányinger elfogott bennünket. Ilyenkor éjszaka kimerészkedtünk és az egyik benzinkútról loptunk kaját. El is kaptak minket, azután eszünk ágában sem volt ilyet tenni többet.
Beálltam a sorba Will mögé, megfogtam egy sárga tálcát és egy tányért helyeztem rá. Végig csúsztattam a vas hengereken, aztán mikor a kajához értem, a nő, aki a férfi felesége gonoszul elmosolyodott. Tudtam, hogy mire gondol pontosan, de azért kimondta.
- Látom téged sem bírtak sokáig - nevetett fel, aztán a merőkanállal a tányéromba rakta a rózsaszín valamit. Talán gyümölcsleves volt.
- Inkább maradjon csendben és csinálja a dolgát - szólt magabiztosan Will. Szemöldökét összeráncolta, ahogy mindig is teszi, amikor dühös. Szaporán vette a levegőt és készen volt arra, hogy bármelyik pillanatban üssön.
- Hagyd, nem éri meg - fogtam meg fél kezemmel a karját és próbáltam elhúzni. Először nem akart mozdulni, de miután a szemembe nézett engedett. Még utoljára megvetően a nőre nézett, aztán elindultunk. Őszintén örültem neki, hogy nem keveredtem balhéba. Már négy hónapja nem volt benne részem, nem is hiányzik.
Felnéztem Will-re, akinek arckifejezése megváltozott. A dühének nyoma veszett, helyette mosolyogva nézett egy irányba. Lassan elfordítottam arra a fejemet, aztán észrevettem egy barna hajú lányt, aki egyedül ült az egyik négy személyes asztalnál. Az a mi asztalunk, Will-el mindig ott kajálunk, senki más nem mert odamenni. Ezek szerint ő az a lány, és úgy látom, elég jól összebarátkoztak, ha már együtt ülnek. A barátom elindult, engem elfelejtve, én pedig egy ideig néztem, aztán észbekapva elindultam utána.
- Szia - tette le a tálcáját. A lány felnézett Will-re, aztán rám emelte tekintetét. Az arca kifejezéstelen volt, csak nézett engem. - Ó, Robin, ő itt Evan. Evan Peters. Evan ő Robin Lawson - mutatott be minket egymásnak Will. A lány bólintott, aztán evett tovább. Felvont szemöldökkel a barátomra néztem, aki csak esetlenül megvonta a vállát. Nem tudom, mit eszik rajta, nekem egyáltalán nem szimpatikus. Will leült Robin-nal szembe, én pedig kettejük közé.
- Új vagy, Evan? - kérdezte Robin fel sem nézte a kajájából.
- Nem, már hat éves korom óta itt vagyok, csak négy hónapig egy családnál laktam. Will nem mesélt rólam? - kérdeztem. A szemem sarkából láttam, hogy Will elvörösödik. Robin megrázta a fejét.
- Nem, nem említett téged.
- Az klassz - mondtam csalódottan. Rosszul esett, hogy kilenc éve ismerjük egymást, de semmit nem mesélt rólam. Pedig annyi mindenen mentünk keresztül együtt. Ő volt az egyetlen ember, akiben valaha is megbíztam. De úgy látszik ez nem kölcsönös. Will rám se nézett, csak felkapta a kanalát és enni kezdte a moslékot. Nekem már nem igen volt étvágyam, de nem akartam feltűnést kelteni. Nem akartam, hogy Robin azt gondolja, hogy csak egy tizenöt éves hisztis fiú vagyok.
Miután mind a hárman megettük az ételnek nevezett valamit, visszavittük a tálcákat. Ők ketten előttem mentek és nagyon jól elbeszélgettek. Melléjük akartam menni, de a folyosó szűkös volt, így mögöttük kullogva mentem egészen a szobánkig. Will és Robin lehuppantak szobatársam ágyára, én pedig becsuktam magam után az ajtót, neki dőltem és lecsúsztam. A kezemmel átöleltem a lábamat, az államat pedig a térdemre helyeztem. Észrevettem, hogy egy fekete folt van a padlón. Azaz az egyik doboz alól kikandikált. Valószínű, hogy Will letakarta. Odakúsztam és arréb toltam a dobozt.
- Ne, Evan - ugrott oda rögtön a barátom. Mind a ketten a dobozt fogtuk és nagyokat pislogtunk egymásra. Semelyikünk sem akarta elengedni. Nem tudom, hogy mi lehet annyira titkos, hogy még én sem láthatom. - Ne - ismételte meg magát és megrázta a fejét, de én csak nem engedtem el.
- Mutasd meg neki, Palmer. Nincs benne semmi - vont vállat Robin és a körmét kezdte piszkálni. Újra Will-re néztem, aki sóhajtott, majd elengedte a tárgyat. A térdén ült és úgy nézte, hogy mit reagálok. Arrébb toltam és a padlón ott volt a fekete folt, mostmár teljes egészében. Egy égés folt.
- Te cigiztél? - kerekedett el a szemem. Will bólintott én pedig hatalmasat csalódtam benne. Ugyanis mikor elmeséltem, hogy a házunk leégett, mikor először ki akarta próbálni a cigit, megfogadta, hogy inkább nem teszi. Még kisujj esküt is tettünk, ami akkor nekem tizenegy éves koromban nagy dolognak számított. Úgy látszik, neki nem igazán.
- És akkor mi van? Az ő dolga, nem? - nevetett fel gúnyosan Robin. Will lesütötte a szemét én pedig dühösen meredtem a lányra.
- Te adtad neki, igaz? Ő pedig majdnem felégette ezt az egész kócerájt - mondtam szinte kiabálva.
- Nyugodj le, Evan. Nem történt semmi baj, mindenki él még - tette a kezemre a vállát Will, mire kicsit lenyugodtam, de még mindig megvető tekintettel néztem a barna hajú lányt. Egy ideig nem szólt senki semmit. Szerintem Will tényleg megbánta, hogy megszegte az eskünket, ami jól esett, de attól még megtette. És majdnem rosszul sült el.
- Azt hiszem, megyek - állt fel hirtelen Robin. Én ennek komolyan örültem, de szobatársam felpattant. Így körübelül két fejjel volt magasabb a lánynál, ugyanúgy, mint nálam.
- Nem kell - rázta meg a fejét.
- De. A barátod borzasztóan flúgos, felfújja a dolgokat - mondta úgy, mintha ott sem lennék. Ez borzasztóan bántó volt, de Robin-t nem hatotta meg. Amikor a lányra néztem, szinte láttam az ördögszarvakat a feje tetején. És ekkor még csak egy órája ismertem.
Megölelte Will-t, aztán rám sem nézve elhagyta a szobát. Becsapta maga után az ajtót, amire mind a ketten megrezzentünk. Győztes mosolyt villantva néztem Will-re, aki csak lemondóan megrázta a fejét. Hirtelen a bűntudat kerített hatalmában, pedig semmit nem csináltam.
- Rossz hatással van rád - mondtam és visszaraktam a dobozt. Leültem mellé az ágyra és próbáltam a szemébe nézni, de nem engedte.
- Nem is ismered, de máris véleményt alkotsz róla. Nem ilyennek ismertelek meg.
- Nem változtam semmit, elhiheted. De tudod, hogy hogyan kerültem ide, és mégis öngyújtót vettél a kezedbe - magyaráztam kevés sikerrel. - És még nem is meséltél rólam. Miért? - kérdeztem csalódottan.
- Te féltékeny vagy? - kérdezte hirtelen. Meglepődve néztem rá.
- Én? Dehogy, ne mondj hülyeséget! - tagadtam, de éreztem, ahogy elvörösödöm. Igaza van Will-nek, féltékeny vagyok. Itt ez a lány, aki csak pár hónapja van, de máris milyen jóban vannak. Cigit ad a kezébe és teljesen magába bolondítja. Végül megadóan bólintottam.
- Ne aggódj, Evan. Te voltál a legjobb barátom és te is leszel. Egy lány nem fog minket elszakítani - ölelte át a vállamat játékosan, mire elmosolyodtam. Hittem neki, hisz annyira meggyőző volt.
Ettől függetlenül Robin nevét hallva az ördög jutott eszembe. És délután háromig rengetegszer elhangzott, ugyanis Will végig róla áradozott. Elmondta, hogy már egyszer meg akartak lógni, de elkapták őket és három hétig takarítaniuk kellett. A cigit is nagy nehezen szerezték meg, Robin egyik ismerőse csempészte be az egyik éjszaka, a kerítésen átmászva. A hallottak alapján elég bevállalós, nem csodálom, hogy Will-nek rögtön megtetszett. Mellettem elég unalmasak voltak mindennapjai, de végre egy kicsit élhetett.
- Figyelj, megpróbálnál vele egy kicsit összebarátkozni? - kérdezte egy idő után, mikor egyikünk se szólalt meg. Egy nagyot nyeltem, de aztán lassan bólintottam. Nekem teljesen ellenszenves, de Will kedvéért bármit megteszek.
Hisz ő is ezt tenné a helyemben, ha én lennék mérhetetlenül szerelmes.
Heyho!😊
Tudom, tudom, kicsit (nagyon) sokat kellett várni erre a részre, de sok a dolgom, és mire ide jutnék, teljesen fáradt vagyok. Azt is tudom, hogy ezek csak kifogások, de ezt is csak nagy nehezen hoztam össze☹️
Azért remélem tetszik nektek💖
Ann👅💜
