Hallottam, ahogy Will kikászálódik az ágyából. A takarót suhogása hallattszódott alólam, ahogy szobatársam ráterítí az ágyra. Az öve csörömpölt, miközben húzta fel a nadrágját. Közben a sötétben neki ment az asztalnak, ennek köszönhetően halkan feljajdult. Nem volt hangos, de szinte minden egyes moccanásánál összerándultam. Talán attól féltem, hogy valaki mégis meghallja őket, és büntetést kapnak. Mondjuk ha Robin valami kemény verést kapna, akkor nem mondom, hogy nem örülnék egy kicsit, de ott van Will is. Mi van, ha Gibson, a kis nyalis meglátja őket és beköpi őket Mrs. Hemmingway-nek. Nem élném túl, ha a barátomnak amiatt a kis suhanc lány miatt kellene bünhődnie. Ezért is kell utánuk mennem. Biztonságba kell őket tudnom, és ha valaki követi őket, az legyek én, ne pedig valamelyik nevelő.
Hirtelen felköhögtem, mire szinte hallottam, hogy Will szíve nyomban kiugrik a helyéről. Nekem is majdnem kiugrott az egyik belső szervem, méghozzá a tüdőm. Olyan erővel próbált kiszakadni a köhögésem közben, mintha minimum egy megvadult ló lenne. Azt gondoltam, hogy beteg leszek a hideg fürdő után, de erre nem számítottam. Nem akartam megszólalni, de felnyögtem, miközben a mellkasomhoz kaptam. Rögtön éreztem, hogy Will felkapaszkodik a létrán. Kinyitottam a szemem és zöld szemeivel találtam szembe magam. Ajkai elnyíltak egymástól, ahogy aggodalmasan engem vizslatott.
- Jól vagy, Evan? - kérdezte suttogva. Bólintottam, de nem lehettem elég meggyőző, mert Will nem tágított. Még mindig engem figyelt, ami már kezdett egy kicsit kellemetlen lenni. - Nem úgy hallattszódott - ingatta rosszallóan a fejét.
- Max lesz egy kis tüdőgyulladásom, ennyi - mosolyodtam el, pedig nem így éreztem. A fejem is fájni kezdett, éreztem, hogy egyre melegebb lesz.
- Az nagy dolog, nem szabad vele játszani. Nagyobb bajod is eshetett volna - dörzsölte meg az arcát. - Ott kellett volna veled lennem. Nem szabadott volna csak úgy közölnöm veled, hogy nem jöhetsz. Megbántottalak, ezért mentél a tóhoz. Veled kellett volna mennem - motyogta mostmár inkább magának. Most döbbentem rá igazán, hogy mekkor lelkiismeret furdalása lehet. Vajon egész nap ezen gondolkozott? Először tényleg őt hibáztattam, de most, hogy így beszélt magában, nem tudtam rá haragudni. Ahogy már delután se tudtam, mikor elengedtem Robin-nal. Nem tudok rosszba lenni Will-el. Ő az egyetlen ember, akire valaha is számíthattam.
- Ne okold magad, erről senki nem tehet - mondtam a plafonnak, állig betarakózva. Will felsóhajtott.
- Itt maradok veled. Mi van, ha rosszul leszel? - hallottam, ahogy elkezdi lefelé venni a nadrágját. Hirtelen felültem az ágyban, mire egy kicsit megszédültem. Will fekete fejét felkapta és aggodalmasan nézett rám.
- Nem mondhatod azt Robin-nak, hogy bocsi, de mégsem megyek. Megígérted neki, ne okozz csalódást - mondtam szomorúan. Bár nem bántam volna, ha Robin egyedül megy végül, és rejtélyesen eltűnik, de az Will-nek borzalmas lenne. És én nem akarok neki rosszat.
- És mi lesz veled? Te fontosabb vagy - mondta lágy hangon. Ez a mondat a szívemig hatolt, onnan pedig kellemes bizsergés járta át a testemet. Fontos vagyok Will-nek.
- De Robin lesz az, akivel együtt majd új életet fogsz kezdeni három év múlva, ha kikerülsz innen húsz évesen. Nekem akkor még itt kell maradnom két évet, de ti boldogan fogtok majd élni - mosolyodtam el. Igazából ezen még soha nem gondolkoztam, hogy mi lesz azután, ha kijutottam innen. Mit fogok kezdeni az életemmel ezután? És kivel?
- Biztos nem baj, ha lelépek? - nézett zöld szemeivel rám. Megráztam a fejem.
- Menj, ezt már megbeszéltük.
Will gyorsan felkapta a cipőjet és magára vette a fekete pulcsiját. A fejére tette a kapucnit, aztán rám se nézve kislisszolt a szobából. Nekem se kellett több, a fejfájásom ellenére kipattantam az ágyból és a szekrényből kivettem az előre kikészített ruháimat. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy merre mennek, sietnem kellett. A legkisebb zajjal felkapkodtam magamra a gönceimet, utána pedig már a folyosón voltam. Lassan lesétáltam a lépcsőn, az aulába érve pedig pont láttam, hogy Will és Robin bemennek a lányvécébe. Vártam pár másodpercet, majd utánuk mentem. A mosdóban nyitva volt az ablak, egy kis, sáros lábnyom látszott is. Gondolom Robin-é lehet. Kimásztam rajta, aztán körülnéztem. A sötétben csak a fák árnyékát láttam, ahogy lombjuk a szél mozgására szinte táncol. Abban a pillanatban örültem, hogy vettem fel magamra még egy kabátot, ugyanis elég hideg volt. Nem tudom, hogy jelenleg Will hogy bírhatja pulcsiban. Viszont nem tudtam meg, ugyanis sehol nem láttam őket.
Ekkor zajt hallottam magam mögül. A vécé ajtaja nyílt, majd csak a folyadék hangját hallottam, ami valakiből éppen távozott. A ház falának dőlve szinte levegőt sem vettem. Már majdnem megkönnyebbültem, mikor a távolodó lépteket hallottam, de akkor megtorpant az a valaki. Vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek hangosan levegőt venni. A fejem akkor már nem is fájt, az adrenalin végigáramlott a testemben. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban lebukhatok és akkor nekem végem. Ki tudja, milyen büntetést fogok azért kapni, hogy takarodó után kimásztam. A cipő hangja egyre közelebb jött. Összeszorított fogakkal vártam, hogy mi lesz. De semmi nem történt, csak hirtelen becsukódott az ablak. Nem tudtam örülni, ugyanis így hogy fogunk tudni visszajutni? Ebből nagy baj lesz.
Az erdő felől két zseblámpa fénye szűrődött át a lombok között. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy Will-ék azok. Legszívesebb a nyakába ugrottam volna, hogy nem buktak le, de ő eleve nem tudott az egészről, meg nem is mehettem oda. Tudom, hogy kettesben akar lenni Robin-nal, hát had legyen. Mondjuk nincsenek teljesen egyedül, de legalább az hiszik.
Nesztelenül futni kezdtem a deres fűben, míg a kerítéshez nem értem. Egy laza mozdulattal átugrottam rajta, majd talpra érkeztem. Leporoltam a kezemet, ami az érkezés közben a poros földön landolt, miközben elindultam. Nem volt nehéz eldönteni, hogy merre mehettek, ugyanis egy kis ösvény kanyargott az erdőben, ha nem azon mennének, akkor hallanám a csörtetésüket az avarban. Többször rámtört a köhögő görcs, de tudtam magamon uralkodni. Nem akartam lebukni, főleg, hogy itt az erdőben ők most bármit csinálhatnak. Nem csak nekik lenne kínos, hanem nekem is, ha éppen aktus közben kapnám őket rajta. De csak reménykedni tudtam benne, hogy Will nem ilyen igénytelen, hogy a mocskos erdő közepén fektessen meg egy lányt.
Lépteimet felgyorsítottam, mert úgy éreztem, egyre távolabb kerülök tőlük. Igaz, hogy ezt nem tudtam megállapítani, de az ösztöneimre hallgattam, amik általában nem csaptak be. Végül annyira közel kerültem hozzájuk, hogy az alakjukat is tisztán ki tudtam venni. Robin Will-hez képest elég alacsony, de ha azt vesszük, akkor igazán összeillenek. A lány nagyon szép attól függetlenül, hogy egy szívtelen dög. Hosszú, barna haja szépen keretezi az arcát, barna szeme szinte ragyog. Az alakja is irigylésre méltó. Will nem is kívánhatna jobbat.
A gondolataimba merülve csak őket figyeltem, azt nem, hogy mi történik körülöttem. Viszont fel sem tudtam fogni, mikor Robin hirtelen felsikoltott, Will pedig hátrálni kezdett. Zsebre dugott kézzel, szájtátva figyeltem őket, majd az előttük lévő avarra pillantottam. Mind a ketten hátrafordultak, így észrevéve engem. Akkor nem igazán érdekelte őket, hogy követtem őket, ezzel megzavarva a kis sétájukat. Futni kezdtek, velem az élen. Minden vágyam az volt, hogy minél hamarabb visszaérjünk az árvaházhoz.
