Ahogy a szekrényemnek támaszkodva vártam, hogy Will is végre kiszedje a cuccait, nem tudtam nem észrevenni, hogy folyton megbámulnak. Négy hónapot hagytam ki ebben a suliban, mivel mikor Helenáéknál laktam, máshova jártam. Most pedig, hogy újra itt vagyok, ismét átjár az az érzés, amikor egy iskolában utálnak. Mert az előzőben sikerült nagyjából megkedveltetnem magam, ugyanis akkor nem voltam árva. De most újra az vagyok, újra ebben a nyomasztó közösségben.
Ekkor megpillantottam a folyosón Robin-t, ahogy gördeszkával a kezében felénk közeledik. A gyomrom görcsbe rándult, mivel tegnap egész nap nem beszélgettem vele. Vagyis inkább elkerültük egymást, Will pedig kettőnk között kacsázott. Igaz, hogy megkért rá, hogy egy kicsit próbáljam tolerálni Robin-t, de ehhez ketten kellünk, a lány pedig nem igazán lépett. Megböktem szobatársam vállát, aki kérdőn nézett rám, aztán a fejemmel mutatott irányba fordult. Elmosolyodott, ahogy meglátta a barnaságot, majd becsukta a szekrényajtaját. Robin odalépett hozzánk.
- Sziasztok - erőltetett magára egy mosolyt, ahogy rám nézett. Biccentettem, aztán rántottam egyet a táskám pántján. - Beszélhetnénk? - kérdezte Will-től, aki bólintott. Ezután mind a ketten felém fordultak. Először nem vettem az adást, de aztán rájöttem, hogy négyszemközt szeretnék elintézni ezt a beszélgetést.
- Úgyis... izé, mennem kell órára - hebegtem és kettesben hagytam őket. Persze nem szívesen tettem. Nem csak azért, mert így egyedül kóvályogtam a rosszindulatú tekintetek között, hanem mert Will mellett akartam tudni magam. Ki tudja, hogy Robin mire tudja még rábeszélni, ha már a cigit a szájába adta. Rossz hatással van rá ez a lány. Lehet, hogy a végén még ellenem is fordítja.
Kimentem az épület közepén lévő asztalokkal teli kis kertbe. Általában jó idő esetén itt szoktak enni a diákok, de most november lévén csak páran lézengtek itt. Leültem az egyik székre és a térdemre támaszkodva bámultam magam elé. Közben már szinte a folyosókon is alig voltak, mindjárt kezdődik az óra. Viszont nekem egyáltalán nem volt kedvem ehhez a naphoz. Legalább is az iskolához és az emberekhez, akik itt tanítanak vagy tanulnak. Mind annyira kegyetlenek.
- Ó, hát itt vagy - felkaptam a fejemet és Will tekintetével találtam szemben magam. Felém közeledett, aztán mikor hozzám ért, az asztalnak támaszkodott. Kezét keresztbe tette és a szemembe nézett.
- Itt - bólintottam. - Mit mondott Robin? - kérdeztem tőle kíváncsian. Tényleg az voltam.
- Hát... éppen erről akartam veled beszélni. Mert amúgy nem lehetne... de... a legjobb barátom vagy és... - magyarázta kicsit kivehetetlenül. Megvakarta a fejét és sóhajtott egyet. - Szóval ki akarunk szökni - mondta ki végül egy szusszra. Kikerekedett szemekkel néztem rá, de nem mondtam semmit. Csak próbáltam felfogni a hallottakat, miszerint ők ki akarnak szökni éjszaka. Ketten. Azaz csak egymással. Nélkülem. És ha Robin-on múlt volna, akkor meg se tudom.
- És gondolom Robin nem akarja, hogy én is menjek - mondtam a földet pásztázva. Nem láttam, de tudtam, hogy Will jelenleg a száját rágja. Aztán mikor rá néztem, meg is bizonyosodtam ebben. Megrázta a fejét, és mondani akart valamit, de megakadályoztam. - Nem szólok senkinek - mosolyodtam el halványan, aztán magára hagytam a kertben.
Még éreztem a tekintetét a hátamon, ahogy a terem felé mentem, ahol irodalom órám lett volna. De ahelyett, hogy bementem volna, kisétáltam a suliból. Egy szó nélkül megtettem, de nem is igazán érdekelt senkit. Még a portán sem szóltak utánam, hogy mégis hová megyek. Nem igazán volt rám szükség itt, ahogy Will-nek sem. Úgy érzem, hogy elárult. Nem mesélt rólam semmit, a cigit is kipróbálta, most pedig nem akarja, hogy velük menjek. Pedig mindenben mellette álltam, most pedig csak Robin után megy, engem figyelmen kívül hagyva.
