2009., London
A fiú a kihalt folyosóra dugta ki a fejét. Hallgatózott, hogy nem-e járkál Mrs. Hemmingway, de csak Will monoton légzését lehetett hallani. Már réges-régen aludt, de Evan mégis csak most tudott gyűjetni elég bátorságot ahhoz, hogy kimenjen. Nem akart se kiszökni, se megszabadulni innen, mindössze ki akart menni a frisslevegőre, de tíz után senkinek nem engedték meg. Még neki sem, pedig őt aztán tényleg minden ott dolgozó felnőtt szerette. De a szabály az szabály, nem lehet őket megszegni.
Kis vászon cipőjében kilépett a folyosó hideg kövére, majd lassan, egy hang nélkül bezárta az ajtót. Nem volt hangos, de azért körbenézett, hogy valaki nem néz-e ki valamelyik szobából. Nem tették, de Evan nyugtalan volt. Szíve a torkában dobogott, legszívesebben visszafordult volna, de vonzotta a nyári levegő, a hold fénye és a gyéren világító lámpák. Imádott mindent, ami fénnyel kapcsolatos. De főleg akkor, ha sötét volt. Szerinte a sötétben minden szebb és tökéletesebb, főleg a fények. Hisz ezért is találták ki őket, hogy az éjszakában mindenki megtalálja a hazavezető utat. Erre a gondolatra Evan torka összeszorult. Hisz neki nincs hova hazamennie. A ház, amiben családjával élt boldogságban, leégett. Egy óvatlan pillanatban az egyik szikra a fa padlóra ugrott, és rögtön lángra kapott. Legalább is ezt mondták neki a tűzoltók, akik rögtön meg is érkeztek. Onnan pedig már nem volt nehéz az egész háznak porrá égnie. Evan szerencsésnek tartotta magát, amiért sikerült megmenekülnie. Bár még mai napig nem emlékszik, hogyan sikerült neki. Hisz ő odafent aludt mindvégig. Ehhez tényleg csak egy Isteni segítségre volt szüksége.
Végigment a folyosón, aztán lábujjhegyen a lépcsőn is, egészen a földszintig. A portás hátradőlve aludt, közben az aula horkolásától zengett. Emellett a zaj mellett szinte nem is hallattszott, ahogy Evan kinyitotta az ajtót és kisurrant rajta. Hirtelen hatalmas büszkeség kerítette hatalmába, hogy sikerült bármilyen feltűnés nélkül kijönnie.
A nagy épület mögé szaladt, ahol csak egy pad található, meg egy kis fa szertár. Itt tartják az ugróköteleket, labdákat, meg a gondnok szerszámai is itt vannak. Viszont ide gyerekek nem jöhetnek, mivel innen könnyű kiszökni az erdőbe, ahol bármilyen baj érheti őket. Ami egyáltalán nem biztos, lehet, hogy csak azért mondják ezt a nevelők, hogy senkinek ne legyen kedve elszökni. Legalább is Will ezt mondta Evan-nek, Evan pedig mindent elhitt Will-nek. Felnézett rá, ha azt mondja neki, hogy piros hó esik, akkor ezentúl piros hó esik. Ez sokak számára fura volt, de egy nyolc éves gyereknek nehéz elmagyarázni, hogy egy két évvel idősebb, mindössze tíz éves fiúnak nem lehet mindig igaza. Főleg Evan-nek, aki annyira rajongott a másik fiúért.
Evan leült a fűbe és a csillagokat kezdte figyelni. Az égen egyetlen felhő sem volt, az egy héttel ezelőtti esőzések után hogy is lehetett volna. Akkor szinte minden beázott, még az ő szobájukban is enyhén állt a víz.
- Te mit keresel itt? - Evan hirtelen felugrott és zihálva nézte a vele szemben álló Bobby-t. Bobby Will-el egy idős, de nagyobb termetű, így rengetegszer bántja a barátját. A fiút még egyszer sem bántotta, beszélni is alig beszéltek, de ki nem álhatta. Legalább is azok alapján, amiket Will mondott róla, egyáltalán nem volt neki szimpatikus. - Kérdeztem valamit! - förmedt rá, mire Evan megrezzent. Majdnem elsírta magát és abban reménykedett, hogy bárcsak észrevennék őket és nem kéne kettesben állnia ezzel a fiúval.
- Sétálni jöttem - mondta halkan. Nem bírt az idősebb fiú barna, gonosz szemeibe nézni. Nem olyanok voltak, mint Will zöld színű gyönyörű szemei.
- Persze, gondolom - forgatta meg gúnyosan a szemeit. Evan nem értette, hogy miért nem hisz neki. Ő még soha senkinek nem hazudott, nem is lenne képes rá. Még ennek a fiúnak sem. - Biztos ki akartál szökni - nézett hirtelen a fiúra, mint akinek most esett le valami. Evan hevesen rázni kezdte a fejét, de a fiú legyintett. - Nem hallottad még, hogy bajod lehet? - nevetett fel.
- Nem akartam elszökni. Csak sétálni jöttem - bátorodott fel Evan. Közelebb lépett Bobby-hoz, akit meglepett a hirtelen jött bátorság.
- Attól még itt vagy kint. Azt hiszem, szólnom kéne ezért - nézte meg a körmeit Gibson. Evan rágni kezdte a száját. A világért sem akart volna ezzel csalódást okozni Mrs. Hemmingway-nek, hogy ő, az egyik kedvence okoz neki dilemmát.
- Kérlek, ne! - nézett rá Evan segítségkérően. A fiú úgy tett, mintha nagyon gondolkozna, de igazából tudta, mit akar. Már akkor tudta, amikor elment vécére és éppen látta, ahogy Evan a lépcsőn igyekszik lefelé. Végig követte, de Evan nem vette észre.
- Lenne egy ajánlatom - súgta neki oda. A fiú bólintva nézett Bobby-ra, aki körbenézett, éppen úgy, mint Evan a folyosón, mielőtt elindult volna. - Gyere velem - ragadta meg a kezét, aztán bevitte a faházba a labdák és ugrálókötelek közé.
Hey hey hey!
Naaagyon régen volt már rész, szóval gondoltam, beújitok egyel.
Remelém mindenkinek elnyerte a tetszését☺️❤️
