VOID - Teen Wolf [Stiles Stilinski] Fanfiction (magyar)

7. fejezet

Már nem menekülhettem.

Hiába diktálta a szívem, hogy menjek el, vissza se nézzek többet, az eszem maradásra bírt. Még volt esélyem visszakerülni a Szövetségbe, tartozhattam valahová. Ha ehhez az kellett, hogy maradjak, hát meg kellett tennem.

Amíg az áldozataim iskolában voltak, igyekeztem rendbe szedni a külsőmet. Nem valószínű, hogy hinnének nekem a lakhelyemet illetően, ha minden nap ugyanazokban a ruhákban járnék. Csak a csizmámat tartottam magamon a fegyverem miatt, a többi ruhámat és egy hátizsákot valami apró, nem túl népszerű butikból szereztem be. Nem volt nehéz meglépni a cuccokkal, ha az eladó orra előtt sétáltam volna ki, lelkesen elköszönve tőle, szerintem akkor sem tűnt volna fel neki semmi.

Nem messze volt egy benzinkút pihenőhellyel a kamionosoknak, oda surrantam be zuhanyozni. Nagyjából fél órával később frissen és tisztán vettem az utamat Beacon Hills központja felé. Fel akartam keresni a fő célpontom házát, és már nagyjából be tudtam lőni, hol van, de biztosra akartam menni.

Sajnos egészen Stilinskiékig el kellett mennem, ha vissza akartam emlékezni az útra. Direkt az út másik oldalán sétáltam, leszegett fejjel. Mikor nagyjából a házuk elé értem, gyorsan körbepillantottam, majd miután nagyjából térben elhelyeztem Scott otthonát, elindultam.

- Hé! – állított meg egy ismerős hang. Azonnal lecövekeltem, gyakorlatilag akaratom ellenére. Ökölbe szorítottam a kezemet, miközben megfordultam, már nem volt esélyem elfutni. A tekintetem egy barna, érdeklődő szempárral találkozott. Stiles tőlem másfél méterre állt meg, fürkésző pillantással méregetve, mint aki azon gondolkozik, közelebb merjen-e jönni hozzám.

- Hát te? – kérdezte, az ajkai ismét a megszokott, kellemes mosolyra húzódtak. Nem viszonoztam.

- Csak errefelé jártam. – Mélyen a szemébe néztem, próbáltam kiolvasni belőle a gondolatait, sikertelenül.

- Pont jókor, mutatni szeretnék valamit – jelentette ki határozottan, fejével a ház felé bökve. – Remélem, ráérsz, tényleg nagyon fontos.

Gyanakodva lestem az említett épület felé. Bár a járőrautó nem parkolt a ház előtt, a sheriff odabent lehetett. Most először gondolkodtam el azon, jó ruhákat választottam-e. Nem a farmernadrágot kellett volna, abban nehéz mozogni. Feszülten, de kíváncsian követtem a fiút. Leültetett egy fotelbe, pár másodperccel később egy újsággal a kezében tért vissza.

- Kérsz valamit? – pillantott le rám, miközben fellapozta a megfelelő oldalt.

- Hogy? – kérdeztem vissza zavartan.

- Nem vagy éhes, szomjas?

De, az voltam. Nem is kicsit. Úgy éreztem, majd' kilyukad a gyomrom, de idegen embertől nem fogadhattam el semmit, ez teljesen alapvető volt. Csak megráztam a fejemet. Ő vállat vont, majd ledobta elém a kávézóasztalra az újságot, és rábökött az egyik nagy, vörös betűkkel kiemelt címre.

- Ezt olvasd el!

Basszus. Minden idegszálam menekülésre biztatott. A betűket, szavakat fürkésztem, a kezemet tördelve. Semmi. Úgy éreztem, ha nem jutok ki onnan másodpercek múlva, rosszul leszek.

- Minden rendben? Nagyon sápadt vagy – állapította meg Stiles összevont szemöldökkel. Felpillantottam rá, és valószínűleg képtelen lehettem kontrollálni az arcomra kiülő érzelmeket, ugyanis a fiú arcán felfedezni véltem valami apró kis töredéket belőle. Egyszer csak eltátotta a száját, mint aki már mindent ért. Te jó ég... Önkéntelenül megnyaltam a számat, próbálva uralkodni a heves szívdobogásomon.