VOID - Teen Wolf [Stiles Stilinski] Fanfiction (magyar)

34. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az igazi 34. fejezetet, tehát az előzőt (április 1.) vegyétek meg nem történtnek. :D Az a helyzet, hogy ennek a résznek a végén felhoznak dolgokat, amik már ezer éve megtörténtek, csak olyan lassan frissítem ezt a fanfictiont, hogy én magam is elfelejtem, mi volt pontosan. :'D Úgyhogy utána néztem és leírom előre, hogy a 21. fejezet vége, a 22. fejezet eleje, a 23., a 24. és a 25. fejezet lesz benne – de egyébként itt is leírom, hogy mi történt akkor, úgyhogy nem kell újraolvasgatni, ha valakinek nincs türelme hozzá. :P Jó olvasást!

Hosszú perceken keresztül ültünk Stilesszal a fürdőkád peremén. A kintről beszűrődő, topa beszélgetésen és a saját lélegzetvételünkön kívül néma csönd volt. A gondolataimba merülve néztem az összefont ujjainkat. Azon gondolkoztam, Stiles vajon fogott-e már valaha valakire önszántából fegyvert. Nem tudtam elképzelni.

Felálltam. Igaz, nem pakoltunk nagyon szét, de mivel korán akartam indulni, mindennel kész kellett legyünk. Lydia hívott taxikat másnap délelőttre, aztán ő és Stiles átmentek a saját szobájukba. Scott és Kira követték őket, így végül egyedül maradtunk Maliával. Leültem az ágyam szélére, és mikor megéreztem magamon a lány tekintetét, felnéztem.

- Bízol Stilesban? – szegezte nekem a kérdést váratlanul. Húztam az időt kicsit, mielőtt válaszra nyitottam a számat. Akkor se jött ki rajta semmi konkrét.

- Nem tudom... Talán... - motyogtam, és azonnal el is fordultam Maliától, mert hirtelen nagyon fontosnak tűnt megigazítani a párnámat.

- Bíznod kell – felelte a lány. – Stilesban lehet. Ő jó.

Sóhajtva visszaraktam a párnát a helyére és felnéztem Maliára.

- Tudom.

De én nem vagyok az, tettem hozzá magamban. Ezt neki már nem kellett hallania. Visszafordultam a táskámhoz, hogy behúzzam rajta a cipzárt.

***

Szinte még fel sem kelt a nap, mi már úton voltunk. Néma csöndben meneteltünk egymás mellett, magunk mögött hagyva a Mercado Negrót. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek vissza. A feketepiac hangulata szinte teljesen elfeledtette velem a Szövetséget és Beacon Hillst. Szinte. Ha teljesen őszinte akartam lenni magamhoz, félelemmel töltött el a tény, hogy vissza kell térnünk Kaliforniába, de nem maradhattunk. Egyrészt nem láncolhattam őket oda, másrészt az előző nap délutánján a hely számunkra beláthatatlanul veszélyessé vált. Azt viszont tudtam, hogy én még vissza fogok térni.

A mexikói taxisok a határnál kitettek minket, ezúttal viszont nem álltunk meg ott éjszakázni. Fogyott az időnk, de magunk sem tudtuk, pontosan miből. Automatikusan a Jeepbe szálltam be, amit Stiles egy mosollyal jutalmazott.

- Jól vagy? – kérdezte halkan, hátrafordulva hozzám. Szokás szerint nem az anyósülésre ültem. Scott ekkor nyitotta ki az ajtót Stiles mellett, így nem válaszoltam, csak vállat vontam.

A visszatérésnek mindig van valamiféle nosztalgikus hangulata. Bár nekem nem volt otthonom, legalábbis nem Beacon Hillsben, úgy éreztem, mintha egy kis részem már odatartozna. Mind néma csöndben bámultuk az ismerős utcákat. Nem szóltunk egy szót sem, de mind tudtuk: csoda, hogy hazatértünk.

Hazugság lenne azt állítani, hogy még sosem gondolkoztam azon, tizenhat évesen miért kell szembenézünk mindazzal, ami összeköt minket. Mások miért élhetnek teljesen átlagos, hétköznapi életet? Miért születtem banshee-nek? Scott miért vérfarkas?