- Huhú! Angie, jól vagy?
- Szerintem nem hall téged, Draco.
- Dehogynem, itt röhögött a poénomon!
- Hülye, egyedül te röhögtél!
Leszögezném, hogy normális esetben egy bogár halála nem rázott volna meg így. De Mordon jelenléte, és hogy először biztosra vettem, hogy engem fog megölni... no, meg talán az is közbejátszott, hogy nem ettem egész nap semmit. Reggel Dracoval plusz még pár másik mardekárossal úgy eltrécseltem az időt, hogy rohannunk kellett, hogy ne késsünk el bájitaltanról, nem maradt időnk reggelizni.
Kinyitottam a szemem, de ugyanabban a pillanatban egy pohárnyi víz loccsant az arcomba.
- Hupsz! - kapta a kezét nevetve a szája elé Kate, és az üres poharat a háta mögé rejtette.
- Most komolyan? - töröltem ki a vizes hajszálakat az arcomból. - Nem várhattál volna fél másodpercet?
- Végre, An, már azt hittem, hogy fel kell cipelni téged a gyengélkedőbe!
- Mert Draco és a lovagiasság két külön dolog - kommentáltam a fiú megszólalását, és lassan felültem. Még picit forgott velem a szoba, de már jobban voltam, mint az ájulásom előtt. A tarkóm viszont sajgott. Megtapogattam a fejem hátulját, és a csurom vizes hajam alatt egy nagy púpot éreztem rajta.
- Nagyot estél! - hallottam Rémszem hangját a szoba másik végéből. A falnak vetette hátát, és keresztbe tett kézzel figyelt minket.
- Vettem észre... - morogtam magam elé, és Draco kinyújtott kezébe kapaszkodva felálltam. - Mennyi ideig voltam kidőlve?
- Csak pár percig. De a többiek elmentek, a tanár úr elengedte őket - válaszolta Kate, mikor csodálkozva körbejárattam a szemem a termen.
- Mehetünk? - kérdezte Draco tőlem várva a választ. Bólintottam, és kiindultunk a teremből. A fiú, bár nem volt rá szükségem, felajánlotta a kezét... mármint, hogy nyugodtan karoljak belé. Mosolyogva elfogadtam a kedves gesztusát.
- Viszont látásra! - köszöntünk el Mordontól, ő viszont nem szólt semmit. Bunkó!
- Nagyon megijedtünk, tudod? - nézett rám Kate szinte vádlón. Még nem csöngettek ki, így a folyosón senki nem volt jelen a hármasunkon kívül.
- Én is, hidd el!
- Mostantól egy bogarat sem fogok összetaposni a jelenlétedben - ígérte meg Draco kezét a szíve fölé helyezve, mire vállba ütöttem.
- Te is tudod, hogy nem azért dőltem ki!
- Hanem?
- Nem reggeliztem semmit, ráadásul Rémszem a világ legijesztőbb embere!
- Ja, talán még Pitonnál is ijesztőbb - helyeselt Kate, aztán észbe kapott. Összenéztünk, és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Annyira bénák, hogy még mindig nem tudták megjegyezni, hogy a bájitaltan tanárunk éppenséggel a nagybátyám!
- Most mi a terv? - kérdezte a lány, miután lecsendesedtünk. - Még van pár percünk az órából.
- Én elmegyek, bekapok valamit enni, meg megszárítkozom, ti meg addig kibékültök végre egymással! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, és faképnél hagytam őket. Visszanézve még láttam, ahogy értetlenül bámulnak utánam, de magyarázkodás helyett inkább meggyorsítottam lépteimet, és befordulván a folyosón ténylegesen magukra hagytam őket.
Felmentem a Nagyterembe, de rá kellett ébrednem, hogy fogalmam sincs, hogy tudok bejutni a konyhába. Viszont a gyomrom az türelmetlenül korgott, és az ebéd még másfél órányira volt. A csengő mentett meg attól, hogy tovább ácsorogjak szerencsétlenül a Nagyterem kellős közepén. A folyosókra áramló diáktömegben kiszúrtam Fredet és George-ot - ami mondjuk nem volt egy nehéz feladat, tekintve, hogy a két fiú kimagaslott a harmadikosok közül, és a vörös hajuk jelzőtűzként világított.
YOU ARE READING
Így neveld a Sárkányodat (Draco Malfoy Love Story)
Fanfiction"Draco bólintott, aztán felállt, és nagyot nyújtózkodva ásított egyet. Oké, senki ne mesélje be nekem, hogy ezt nem szánt szándékkal csinálta. Ah, próbáltam nem bámulni a szépen kidolgozott felsőtestét, de hát lányból vagyok, könyörgöm, még pedig ti...
