Így neveld a Sárkányodat (Draco Malfoy Love Story)

4. fejezet - Lélekben griffendéles

Láttál már kastélyokat? Királyok lakhelyeit, amiket manapság múzeumoknak rendeznek be? Impozáns magasságúak, rengeteg toronnyal és óriási termekkel. Képzeld el ezek közül is a legnagyobbat! És most szorozd meg néggyel! Körülbelül ilyennek írnám le a Roxfort épületét.

Anya már sokat mesélt róla, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos lehet. A vonatról leszállva a prefektusok és egy nagydarab, dús hajú és szakállas férfi (egy lánytól hallottam, hogy Hagridnak nevezi) irányították a diákokat a csónakok felé, amikkel a tavon keresztül lehetett megközelíteni az iskolát. A dolgainkat ott kellett hagyni a peronon, azt mondták, majd felviszik őket a szobáinkba.

Ámulva felnéztem az épületre, ami tiszteletet parancsolóan magasodott a tó fölé, és tornyain zászlók lengedeztek a szélben. Pillanatok alatt eltöltött a boldogság, mintha csak haza érkeztem volna. Próbáltam minél több részletet megjegyezni az épületből, hogy ha el is kell hagynom azt, soha többé ne felejtsem el.

Malfoyra időközben rátaláltak barátai, Monstro és Crack, úgyhogy közösen szálltunk be egy ladikba, plusz még csatlakozott hozzánk két másik mardekáros: egy lány, Pansy Parkinson, és egy fiú. Azt hiszem, Theonak hívják. A lánynak rövid, barna haja van, nyomott orra, és affektálva beszélt, a fiú pedig szintén barna hajú, magas és izmos, de kicsit sem kedves. Egész út alatt lenézően méregetett...

Eléggé kívülállónak éreztem magam a társaságban, a bemutatkozásom után nem is nagyon szólaltam meg, csak ha kérdeztek. Az pedig nem fordult elő túl gyakran. Mármint egyszer sem. Olyan emberekről és történetekről volt szó, amikről fogalmam sem volt, de nem találtam a benne szereplőket vagy éppen a hajón ülőket túl szimpatikusnak. Mondhatnám, egészen ellenszenvesek voltak. Így próbáltam a tájra koncentrálni, és nem rontani tovább az amúgy is épp eléggé kínos helyzetemet. Azon gondolkoztam, vajon Ronék hol lehetnek, és magamat okoltam, amiért nem kerestem meg őket a vonatút után.

- Angelina amúgy Piton unokahúga. Remélem, a Mardekárba kerül - szólalt meg Draco váratlanul, mikor már közel jártunk a kastélyhoz. Amolyan mellékesen mondta, de a többieknél nagy hatást váltott ki a bejelentésével. Elismerően néztek rám, Theo még füttyentett is egyet, én pedig szégyenlősen lesütöttem a szemem. Aztán szerencsére elterelődött a téma, így nem álltam már tovább a figyelem középpontjában.

Kiszállván a csónakokból a diákokból álló tömeg szinte megrohamozta az iskola épületét, és prefektusaikkal az élen a nagyterem felé vették az irányt. Mikor az emberáradat Draco mellé sodort, oldalba böktem, és odakiáltottam neki a közelünkben állókat túlharsogva:

- Miért mondtad el nekik, hogy Piton a nagybátyám?

- Nem tudtam, hogy titok - vonta meg a vállát.

- Nem titok, csak nem akartam ezzel bemutatkozni.

- Gondoltam, csinálok neked egy kis hírnevet. Sikerült, nem láttad, hogy belelkesültek? - rúgott bele egy kőbe Draco, ami az előttünk sétáló lány hátára pattant. A lány idegesen hátrafordult, de amikor meglátta, hogy Draco volt az, inkább sietve bocsánatot kért, és barátnőjébe karolva próbált lerázni minket. Draco elégedetten nyugtázta az eseményeket, én pedig hitetlenül megráztam a fejem. Most komolyan a lány kért bocsánatot?! Nem hittem a fülemnek.... de nem volt időm ezen lovagolni, mert éppen Dracoval vitáztam. Amit nem tudtam annyiban hagyni.

- De én nem akarok hírnevet!

- Ne játszd meg magad, mindenki akar! - válaszolta határozottan, és olyan magabiztosan jelentette ezt ki, hogy egyből ellent akartam neki mondani. De aztán rájöttem, hogy kit is akarok becsapni? Oké, talán nem mindenki szeretne magának hírnevet szerezni, és én sem ragaszkodtam hozzá túlzottan, de néha-néha jól esett volna, ha az emberek emlékeznek rám. Szóval inkább finomítottam a dolgon:

- Jó, de szeressenek azért, ami vagyok, és ne azért, hogy kik a rokonaim. És azt amúgy miért nem mondtad nekik, hogy griffendéles akarok lenni? Nem tett volna jót az imidzsednek, igaz? - ugrattam, de mikor nem válaszolt, hanem maga elé meredve menetelt tovább, csalódottan szólaltam meg újra. - Rátapintottam a lényegre? Ciki lett volna, ha van egy lélekben már griffendéles ismerősöd!

- Angelina, nem hiszem, hogy jó fényt vetett volna RÁD, ha közlöd, hogy a francos Griffendélbe akarsz kerülni! - köpködte a szavakat Draco. Megint, mint a mugli szónál pár órával ezelőtt, úgy ejtette ki a ház nevét, mintha nem is tudom, az eboláról beszélne.

- Inkább RÁD nem vetett volna jó fényt, hogy velem barátkozol! Tudod mit, inkább ismerjenek arról, hogy griffendéles akarok lenni, mint hogy Piton a nagybátyám! - vágtam vissza, aztán végig sem gondolva hozzátettem. - Vagy hogy Draco Malfoy-jal barátkozom!

- Hálátlan dög vagy, Angelina! - ugatott le Draco, megszaporázta lépteit, majd oldalazott párat, és már el is tűnt a tömegben. Szánt szándékkal, azt hiszem.

Dühösen meneteltem tovább, a kezeimet összekulcsoltam magam előtt, és próbáltam elterelni a gondolataimat úgy mindenről, ami a mai napon történt velem. Nem jártam túl nagy sikerrel. Csak úgy cikáztak a fejemben a képek, és csak egy dologban tudtam reménykedni: jó messze kerülök ettől a mardekáros bagázstól. Egyszerűen nem voltam olyan, mint ők, és kész! Nem tudom, hogy jó embernek számítok-e, de azt tudtam, hogy milyen nem vagyok: rosszmájú, önző, szívtelen és a céljaiért mindenen és mindenkin átgázoló.

Mikor megérkeztünk a nagyterembe, mindenki helyet foglalt házak szerint a hosszú asztaloknál, az elsősök pedig az asztalok előtt sorakoztak fel. Először nem tudtam, mi tévő legyek, de aztán McGalagony professzor kedvesen eligazított, és megkért, hogy csatlakozzam én is az újoncokhoz.

A beosztási ceremónia sokáig tartott. A Teszlek süveg némelyeknél igen hosszan elidőzött, megfontolva osztotta be az embereket, így, mire rám került a sor, már kellően ideges voltam.

Míg volt időm, néha-néha hátrapillantottam, és párszor sikerült szemkontaktust teremtenem Ronnal, Harryvel, vagy éppen Freddel vagy George-dzsal, akik felmutatott hüvelykujjakkal és mosolyogva bíztattak és próbáltak megnyugtatni. Közben végig magamon éreztem egy tekintetet. Először azt hittem, hogy Perselus bámul ilyen erősen, de mikor a tanári asztalhoz fordultam, Piton éppen a mellette ülő Dumbledorral társalgott. Újra hátrafordultam, hogy folytassam a néma beszélgetést Ronnal, aki azt hiszem, azt próbálta tudtomra adni, hogy minden rendben lesz, de aztán észrevettem a Mardekár asztalánál ülő Dracot. Mikor találkozott a tekintetünk, a fiú elkapta az övét, és Theo meg egy másik fiú vitáját kezdte hallgatni. Ha haragszik rám, ne bámuljon, de ha meg bámul, akkor ne tettesse, hogy nem bámult!

- Angelina Piton! - szólított a pódiumra McGalagyon professzor asszony, mire összerázkódtam. Félve, szinte reszketve indultam meg a díszes karosszék felé, ahova merev felsőtesttel helyetfoglaltam. A Griffendél-ház vezetője rárakta a fejemre a mágikus fejfedőt.

- Áh, a Piton-lány! Érdekes, érdekes, felettébb érdekes! - szólalt meg a Teszlek süveg elgondolkodva. Nem voltam benne biztos, hogy csak az én fejemben, vagy mindenki más is hallotta-e. Nem túl jó kezdés, gondoltam. Mert ez azt jelentette, hogy nem vagyok egyértelmű eset. Magyarán nincsen egy meghatározó tulajdonságom sem. - Csörgedezik az ereidben mindenféle vér. Bátorságod az van, és ravasz is vagy. Ezek alapján mehetnél a Griffendélbe vagy a Hollóhátba.

Igen, igen, ezek tökéletesek lesznek, de inkább akkor már a Griffendél, nem gondolod?

- Nem, nem! Mert van benned még valami... Igen, igen! Legyen, mondjuk... - töprengett tovább, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy a következő szó az egész eljövendő életemre hatással lesz. - MARDEKÁR!