Candy Floss

1 fejezet

Sziasztok! A nevem Hanataba Hana. 19 éves lány vagyok, aki egyedül él. Hosszú kék hajam van, a szemeim is kékek, kb 150 centi vagyok, szóval tulajdonképpen egy kis törpének számítok... amúgy démon vagyok igazából. Pontosabban csak fél démon. Szép a szerelem egy ember és egy démon között. Ebből a kis szép szerelemből lettem én...

Nos, hol is kezdjem az életem elmagyarázását. Ugye említettem, hogy egyedül élek csak még azt nem hogy hol is pontosan! Gravity Fallsban élek egy csendes kis város Oregon államban. Legalábbis aki idetéved, azt hiszi, hogy egy átlagos lepukkadt kis településről van szó. Pár évvel ezelőtt mikor még Anyám is mellettem volt történt egy dolog, ami megváltoztatta a hétköznapi életünket....Weirdmagaddon!

Ha megemlítem ezt a szót a városlakók kellemetlen szájízzel gondolnak vissza az eseményekre. Egy nagy gonosz háromszög próbálta elpusztítani a mi kis városkánkat és a lakókat uralma alá hajtani. Anyámat is akkor veszítettem el...

Mindenesetre a megmenekülést a Pines családnak köszönhettük. Megmentették a várost és mindenkit. Az élet visszaállt a rendes kerékvágásba csakhogy a rejtély kalyibát Soos vezette, Stanford és Stanley hajóútra mentek a Pines ikrek pedig haza. Minden nyáron ellátogattak Gravity Fallsba de már lassan két éve nem jönnek. Stanford és Stanley Pines elhunytak békésen... A város egy hétig gyászolt mikor megkaptuk a hírt. Egy kis emléket is felállítottak a tiszteletükre, egy szobor volt. Ami a férfiakat ábrázolta.

Nos, a haláluk után is ment az élet, ahogyan eddig. Szerettem az unalmas kis hétköznapokat. Eljött a nyár újfent. Mivel én végeztem a középiskolában elvállaltam Lusta Susannél nyári kisegítő munkát a kis bisztróban.

Wendyékkel barátságban voltam, olykor elmentem velük táborozni és miegyebeket csinálni, amit az átlagos fiatalok szoktak.

Ez a napom sem nézett ki másképp. Wendyvel és a többiekkel mentünk egy kis erdei túrát tartani. Robbie és Tambry kicsit panaszkodtam mivel az utóbbitól megvontuk a telefont az előbbi pedig csak szimplán nem szerette ezt az elfoglaltságot. Az erdő belseje felé haladtunk, amolyan kihívás is volt ez, hogy képesek leszünk még éjszaka is eltölteni itt az időt. Persze mindenki bizonygatta, hogy képes rá! Még én is pedig nincs jó barátságom a sötéttel. Hiába hogy démon vagyok én valahogy sosem szerettem huzamosabb ideig a sötétben maradni, mert úgy éreztem be akar kebelezni és elvenni azt a maradék emberségemet, ami megmaradt számomra. Illetve mintha apró szemek figyelnének engem. Egy szóval kellemetlen és kész!

A nap nagy része azzal telt el, hogy megkeressük, a tökéletes táborhelyet ahol letelepedhetünk és körülvesz minket az erdő, de fellássunk a csillagokra. Késő délután nagy nehezen meg is találtuk a helyszínt ahova lepakolhatunk. Nem volt szükség sátorra mivel meleg van, szóval semmi miatt nem kell aggódnunk. Csak hálózsákokat pakoltunk le és mindenki kiválasztott egy-egy feladatot. Wendy és Robbie kaját álltak neki csinálni, jómagam pedig elindultam, hogy kis ágakat szedjek össze a tűzhöz.

Kicsit messzebb keveredtem el a tábortól..na jó körülbelül 5-600 méterre ha lehettem de elég is annyi. Egy kis tisztásra értem ahol megpillantottam egy körülbelül 1 méter magas szobrot. Tudtam pontosan hogy kié a szobor. Lassan odasétáltam és végigmértem. Haloványan elmosolyodtam emlékszem mikor leszállt a városba és vázolta gonosz terveit. Pacifika apjának légző nyílásait megcserélte és ez azonnal pánikot is váltott ki. Rám nézett, egy ideig méregetett engem majd tovább állt a többi démonnal hogy terjeszthessék a káoszt. Szerintem csak azért nem bántott, mert érezte rajtam, hogy más vagyok, mint a többi ember. A gondolatra felkuncogtam majd megpöcköltem a háromszög vélhetően homlokát óvatosan és elindultam vissza a táborhelyre ám pár lépés után valami kellemetlen érzés fogott el. A világ körülöttem elkezdett mozogni és elmosódni majd lassan a sötétség maradt. Tehát elájultam sikeresen....