Borsi és a Vörös Rókák

Második fejezet

  A Les átkutatása sikertelen volt, ezt kénytelen vagyok belátni. Hűlt helye volt a cuccoknak, ahogy megmondtam. Az alattomos rablók semmi nyomot nem hagytak maguk után, akármennyire is kutakodtunk. Eszti a telefonjával minden egyes sarkot lefényképezett, mivel mondtam neki, hogy később még hasznos lehet, mert a filmekben sokszor a képeken vesznek észre valamit. Még lábnyomokat sem találtunk, pedig én azt külön kerestem. Semmi! Ujjlenyomatokat sajnos nem kereshettünk, pedig nekem az is az eszembe jutott a televízióban játszott nyomozós műsorok miatt. Ami különösen aggasztott, az azonban nem csak az volt, hogy nem találtunk hátrahagyott nyomokat a tolvajok. Kami az egész Les-átfésülés akció alatt a telefonján lógott, a 3G-jét használva Facebook-ozott. Tudtam én nagyon is jól, hogy Tomival beszélgetett végig. A szemeim szikrát szórtak akárhányszor csak ránéztem, Kami viszont fel se pillantott a mobilja képernyőjéből, észre se vette az én haragom. Pedig ha látta volna, biztos vette volna az adást.

Ahogy a Lest kutattuk, hirtelen egy biciklis lány közeledett az ösvényen. Lelassított mellettünk, mi pedig valamennyien furcsállóan kezdtük méregetni. Vilma volt az, azaz a becenevén, "Mia". A szokásos halálfejes kendőt viselte fején, szeme pedig ki volt húzva fekete szemceruzával. A Raj egyik végrehajtó egységéhez tartozott. Én személy szerint utáltam őt. Mindig keménykedett, káromkodott, köpködött, csodáltam, hogy még nem csapták ki a Rajból. Akármennyire is utáltam sokszor a Rajt, beláttam, hogy egy színvonalas, nívós szervezet volt, és Vilma fajta mihaszna, nagyszájú huligánok nem voltak odavalóak.

- Üzenetet hoztam a Vörös Rókáknak - köszörülte meg a torkát. Leszállt az extra vastagságú kerekű Mountain Bike biciklijéről, kitámasztotta, és felénk sétált. A lánc, ami a terepszínű térdnadrágjára volt felfüggesztve, csörögni kezdett, ahogy lépkedett.

- Halljuk - vontam fel a szemöldököm, és összefont karral figyeltem őt.

Mia kihúzott egy papírt a bő, lógós nadrágja oldalzsebéből, és hangosan felolvasta. A többiek és én csendben hallgattuk végig a szónoklatát.

- A Raj értesítései szerint illetéktelen személyek, melyeknek kilétét egyelőre nem sikerült azonosítanunk, kirabolták, illetve irataitól és egyéb fontos tárgyaitól megfosztották a Vörös Rókák által "Lesnek" címkézett helyet, melyet búvóhelyként alkalmaztak. Ezen események következtében a Raj szeretne közbe lépni ez ügyben, és módunkban áll felderíteni a bűncselekmény elkövetőit, mivel úgy érezzük, minket is érint, ha tolvaj ólálkodik a környéken. A hatáskörünk kiterjed a Vörös Rókák szervezetéig, így jogunkban áll arra kérni az egyesület tagjait, hogy minden információt szolgáltassanak ki nekünk, annak érdekében, hogy nyomozásunkat megkönnyítsék. Szándékaink tiszták, csupán a vétséget elkövető személyt vagy személyeket szeretnénk identifikálni. - fejezte be végre Mia az irat felolvasását.

- Ilyen hosszú és unalmas szöveget még soha életembe' nem hallottam! - forgatta a szemét Kata.

- Kuss legyen. Engem iderendeltek, én csak végrehajtó vagyok. Nem én írtam ezt! - vágott vissza Mia, aki nagyjából egy magas lehetett Katával, pedig Mia idősebb volt nála. - Szóval vöröskék, vagy most csicseregtek nekem a részletekről, vagy pedig beszéltek Hegyi Rékával - utasítgatott minket a lány, ellentmondás nem tűrő hangon.

Utáltam, hogy a Raj azt képzelte csak úgy parancsolgathat bárkinek.

- Jó, majd beszélünk Hegyi Rékával - mondtam a szememet forgatva.

Látszott rajtam, hogy nem volt ínyemre ez az egész. A Raj nagylelkűen segédkezik nekünk? Aha, persze! Szerintem meg csak belepofátlankodik a mi ügyünkbe, amihez az égadta világon semmi joguk nincsen! Próbálnak itt nagyosan fogalmazni meg okoskodni, de én az üres szavak mögé látok: azt hiszik, ha segítenek, utána tartozni fogunk nekik. Akarnak valamit, ez kétségtelen. Valahogy majd vissza kell fizetnünk az ő kis segítségüket, és az bizony nem kis kérés lesz, előre érzem.