Borsi és a Vörös Rókák

Harmadik fejezet

  Kami kiöltöztetése nehéz feladatnak bizonyult. Hárman összedugtuk a buksinkat, és gondolkozni kezdtünk. Pepe kinyitotta Kami ruhásszekrényét, és elkezdte átfésülni a ruhadarabokat, közben pedig hangosan gondolkodott, megjegyzéseket tett.

- Ez a ruha túl ovis! Egy másodikos se venné fel - jelentette ki egy epres felsőt kiráncigálva a fiókból, amit hamarosan vissza is gyömöszölt. - Valami olyan kéne ami csini, mégse túl sok! - magyarázta. - Valami olyan, ami nem mondja el, hogy ki akartál öltözni, de mégis csini.

- Már picit gondolkodtam a dolgon - lépett a szekrényhez Kami is. - Erre a szoknyára gondoltam - húzott elő az alsó fiókból egy egyszerű, derékig felhúzható sötétkék szoknyát.

- Ez olyan titkárnős - grimaszolt Pepe. - Nővérem hord ilyesmiket, pedig ő már egy tizenhét éves felnőtt! Ennyire nem kell nagyos legyél.

- Túl ünnepi - fűztem hozzá Pepével egyetértően.

Kami kicsit csalódott arckifejezéssel hajtogatta össze a szoknyát, és tette vissza a helyére. Mondani akartam, hogyha nagyon akarja felveheti, hiszen ez mégis csak az ő randija, de aztán megpillantottam a fogason egy divatos pólót. Gyorsan kivettem a szekrényből, és hozzámértem Kamihoz. A póló teteje fodros volt, és egy angol felirat szerepelt rajta dőlt betűkkel, amit sajnos nem értettem. A színe világos barack volt, ízléses és szép.

- Ez lesz a neked való! - jelentettem ki ünnepélyesen.

- Nem is tudom... - motyogta Kami elgondolkozva. - Felpróbálom. - határozta el magát, aztán át is sietett a fürdőszobába.

Nagyon szégyellős volt, a suli öltözőnél is mindig a vécében öltözött tesi órák előtt és után. Persze, én se voltam az a mutogatós fajta, utáltam például a bikiniket, de azért én ügyesen el tudtam takargatni magam öltözés közben, nem voltam paramániás, vagy mi a csuda.

Kami hamarosan visszatért a fürdőszobából. A póló tökéletesen állt rajta, és meglepő módon nagyon is passzolt ahhoz a farmerszoknyához, amit akkor viselt. Részemről készen állt a randira, de Pepe arcán lehetett látni, hogy ő még nem teljesen elégedett. Csípőre rakta a kezét, és hunyorított szemmel végigmérte Kamit, annyira alaposan és hosszan, hogy szegény Kami teljesen zavarba jött tőle. Valamit hümmögött, vakargatta az állát, majd felnézett Kami arcára.

- Jó... Jó... De valami hiányzik! - mondta az ajkát harapdálva.

Felpattant, Kami fiókjaiban kezdett el turkálni. Nagy rumlit csinált, és láttam Kami arcán, hogy nem tetszik neki a dolog, de nem szólt semmit. Végül én odaszóltam neki egy "Óvatosabban"-t, mire Pepe csak grimaszolt. Végül pár kis kosárkát átfésülve előhúzott egy ezüstszínű karkötőt, amin csomó kabala volt. Az unokatesójától kapta, és azóta minden ünnepkor kapott rá új kabalákat, már korábban mutatta nekem. Kicsit irigyeltem is miatta, az én unokatesóim kicsik, és a nevemet se tudják kimondani rendesen, mindig Bojszinak hívnak, és az az ajándékom, hogy vigyázhatok rájuk, amíg anyuék bemennek a nagyvárosba.

Kami felvette a karkötőt, és tudtuk, hogy készen van. Pepe is elégedetten bólintott, Kami is mosolyogva méregette magát a szobája falán felakasztott tükörben. Sajnos, a nehezén még nem voltunk túl. Kata hamarosan csengetett, hogy együtt sétáljunk a Kilátóhoz.

Biciklivel akartunk menni, de én sajnos gyalog mentem Kamiékhoz. Végül Kata biciklijének a hátuljára ültem, és úgy mentünk el a Hegy aljáig. A Hegyen felfele nagyon fárasztó a bringázás, szóval a nagyiék telkénél, ami a Hegy alján van, leraktunk a biciklijeinket. Amúgy is túl feltűnő lett volna, ha a Bádtálok megtalálják a bringákat a Kilátó környékén. Ahogy fölfelé sétáltunk, Kami végig nagyon ideges volt, alig szólalt meg. Pepe végig arról fecsegett, hogy ő anyukája Glamúr nevű újságában mindenféle érdekes dolgot olvasott a randizásról. Kata végig grimaszolt és fújongott. Ahogy sétált, észrevettem, hogy a zsebében lapul valami fadarab.