villámmosoly || jongdae ≪ finished ≫

9.

Csenge nem értette miért hajol közel hozzá a srác, és véletlen belefordult a pusziba, amiből végül egy szájra puszi lett... majd egy csók.

Chen egyáltalán nem szerette volna ezt tenni, legalább is a lelkiismerete nem engedte meg, hogy ilyet tegyen, azonban ez egy pillanatra elhallgatott, ezért mert közelebb és közelebb hajolni a lányhoz. Ezért merte megcsókolni. Ezért merte a kezét a nyakára tenni. Pedig megígérte mindenkinek, hogy nem fog tenni ilyet, de nem bírt magával. Először arra gondolt, hogy egy kis arca puszi semmi, majd arra, hogy ez nem véletlen, és képtelen volt megfékezni magát.

Csenge érezte, hogy ennek maximum egy hónap múlva kellett volna megtörténnie, de egyszerűen nem akart foglalkozni azzal a gondolattal, hogy ezt egy kicsit elsiették. Azt hitte, hogy a fiút kicsi sem érdekli, csupán játszadozás volt az egész, azonban abban a pillanatban ezt az állítást képtelen volt alátámasztani.

A fiú nem akarta abbahagyni. Egyszerűen nem. Tudta, hogy rendesen elrontott mindent, hogy ennek nem így kellett volna történnie, ahogy az sem, hogy megbántja a lányt. Már pedig megfogja, ha nem ma. Akkor később.

Csenge kissé beleszédült a csókba, azonban képtelen volt abbahagyni a mosolygást és látta, hogy a fiú sem bír ellenállni neki. Libabőrös lett, mikor a fiú homlokát a nyakába döntötte. Hirtelen elöntötte a forróság.

– Nos, ezt nem pont így terveztem – susogta a fiú, úgy hogy Csengét csiklandozták a kimondott szavak. Érezte a srác forró leheletét, és kissé megijedt, amikor Chen átkarolta a derekát, azonban nem tudott életjelet adni magáról. Vörös volt és zavarát nem is tervezte titkolni, amennyire boldog, annyira volt meglepődött is. – Vagy... nem is akartad? – emelte fel ijedten a fejét a srác. Szemei félelmet tükröztek a lány felé, aki gyorsan rázni kezdte a fejét, de számára is hihetetlen módon belé fagytak a szavak.

– De... - motyogta, mondta volna, hogy de nagyon örül, és, hogy ő is meglepődött. Ezer dolgot kérdezett volna, de egy sem került szinkronizálásra.

– Valami baj van – egyenesedett ki a srác. Félt, és ez a lánynak is feltűnt, de nem foglalkozott vele túlságosan, le tudta annyival, hogy biztos érte aggódik. – Mi az?

– Nem, nem semmi... csak. Csak nagyon örülök – mosolyodott el és igyekezett feloldani a lefagyott testét. – Bocsi, csak ez NAGYON váratlan volt.

– Nem, én bocsi – kezdett hadonászni a kezeivel a srác. – Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – hirtelen meghajolt előtte a fiú, ami valami beidegződés lehetett nála, mert a lány enyhén hülyének nézte. A kuncogásra a fiú meglepetten emelte fel a fejét. – Jézus – vakargatta elpirulva a tarkóját, miközben újra kiegyenesedett. – Bocs.

Csenge zavarában az ajkába harapott. A kellemetlen csend egy pillanat alatt közéjük telepedett és egyik sem volt olyan állapotban, hogy megszüntesse azt, így vártak az autóra, aminek legalább öt perce ott kellett volna lennie.

Chen elővette a telefonját és igyekezett arra fókuszálni, majd egy pillanat alatt ékes szitkozódásba kezdett.

– Mi történt? – nézett rá némi rettenettel a lány.

– Sztrájk. – Ennyit mondott nem többet, azonban Csengének egyből leesett mire célzott.

– Sebaj, akkor megyünk tömegközlekedéssel. – Chen fejét látva a lány egyből helyesbített. – Vaagy... felhívom anyum.

Kéjenc volt, de mi tagadás látszott rajta, hogy a hideg futkos a hátán, amikor a buszokra, vagy a metrókra terelődik a szó. Mindig is utálta a tömegközlekedést, egyszerűen nem bírt megmaradni annyi ember mellett, akik mind idegenek, vagy büdösek, vagy éppen hangosak voltak. Nem mert ránézni a lányra. A benne lévő bűntudat kezdett eluralkodni rajta, amit a lány hosszú, dús és göndör hajára pillantott. Csenge tekintete az övére vándorolt, de képtelen volt belenézni a kék szemekbe, így elkapta a fejét.