Szösszenetek

I. Túlgondolás

Sziasztok!

Valószínűleg most mindannyian hülyének néztek. Megértelek titeket. Tudom, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, túl sok történet kavarog épp a fejemben, de nem ez a lényeg. Nem erről van itt szó.

Ez egy olyasmi fajta "sztori" lenne, amiben olyan részleteket osztok meg veletek, amik egyetlen egy folyamatban lévő írásomhoz sem kapcsolódnak. Rövidebb, ugyan akkor hosszabb részleteket is tudtok olvasgatni, ezzel betekinthettek a fejembe és megtudhatjátok, hogy miken jár az eszem, amikor unatkozok vagy éppen tanórákol ülök :D. Igen. Sajnos az ilyen is előfordul.  

Most szeretném feltárni az egyik ilyen agyszüleményemet, amit történetesen, pont ma matekórán írtam. Ami azért ciki, mert nyolcadik osztályos vagyok és nagyban készülünk ugye a felvételire mind matekból, mind nyelvtanból és idegennyelvekből. Miközben körülöttem mindenki szépen szorgalmasan a tanárra figyelt és próbálta megfejteni az interaktív táblára kivetített felvételi feladatokat, nekem teljesen máson járt a fejem. Ez született belőle. 

Jó szórakozást!

A bejárati ajtaja előtt álltam. Istenem, ez annyira ciki! Mi lesz, ha félmeztelenül ajtót nyit és ellenállhatatlanul fog kinézni, miközben én itt vagyok egy hülye munkaruhában?! Sőt, mi lesz ha nem is ő nyit majd ajtót, hanem egy nálam sokkal, de sokkal vonzóbb lány, aki a barátnőjeként mutatkozik be és a hátamögül pedig előlép Ő, és előttem kéri meg a kezét?! Én meg elsüllyedhetek, szégyenemben. Meghívnak majd az esküvőre, amire természetesen nem megyek el, mert túlságosan lefoglal majd, hogy macskákat vegyek és telebőgjem a párnámat, miközben a Szerelmünk lapjait nézem.

Oké. Hivatalosan is megbolondultam.

-Meg tudod csinálni! -suttogtam magam elé meredve. Bekopogtam- Nem megy! -sikították a gondolataim, mire megfordultam és az ellenkező irányba kezdtem sétálni, hogy hívjak magamnak egy pszihológust, amikor meghallottam az ajtó nyitódását mögöttem.

-Teresa? -te jó ég, ez az ő hangja! Lassan kifújtam a levegőt. Észre sem vettem, hogy eddig magamba tartottam. Vadul vágtázó szívvel felé fordultam.

-Sz-szia... Nick -nyeltem egy nagyot és belenéztem a csodálatos, tengerkék szemeibe.

Na ja. És ilyenkor csöngettek ki és rohanhattam fizika órára.

Még a rész végén elmondanám, hogy a Szemfényvesztés Felsőfokon történetem következő (az az harmadik) része folyamatban van, még a héten szeretném felrakni. Csak ennyit akartam.

Köszönöm, hogy elolvastad! Ez sokat jelent! Ennyi lettem volna mára!