Szösszenetek

V. Én és a Végzetem

Sziasztok!

Mielőtt belekezdenék az új részletbe, elszeretném mondani, hogy ez most elég fura lesz!

Szóval, annyi az egész, hogy az ihletet egy játék adta. Nem tudom, mennyire ismerős az a szó, hogy: Minecraft. Fogalmam sincs, ismeritek-e vagy hallottatok-e már róla, minden esetre, ez most egy ilyen sztori lesz. Remélem tetszeni fog. Jó szórakozást!

Éjszaka van. Az erdőben rohanok, de a lábaim már nem bírják sokáig. Ettől függetlenül, nem szabad megállnom. Csak futnom előre. Nincs se elemórzsiám, és nincsennek fegyvereim. Egyedül egy, már rég kialudt fákját szorongatok a kezemben. Hátha tudom még valamire használni. Bár, azt erősen kétlem, ugyanis hamarosan véget vetnek az életemnek.

Most, egy a fő! Nem szabad, hátranéznem!

Hallom magam mögött a csontok erőteljes összekoccanását, a kitartóan követő rémisztő, mély hörgéseket és az ízeltlábak undorító csoszogását.

Félek. Egész testemben remegek. Teljesen lever a víz. Nem szabad, hátranéznem!

Meg is megtettem.

Érzem, hogy lelassulok, de nem érdekel. Nekem már úgy is mindegy. A sűrű bozót miatt, nem láthatom egész valóját a követőimnek. Csak néha bukik ki a fák közül, egy-egy méregzöld színű, csontos váll vagy nyolc apró, vörösen izzó pontszem követi a lépéseimet, egy bokor mögül.

Már egészen lelassulok. Az előnyt amit szereztem, már rég felhozták. Mindjárt elkapnak. Már nem sok kell.

Ekkor valami keménynek ütközök. Előre nézve, csodálkozva veszem tudomásul, hogy nem fa az. Fölpillanva egy gyönyörű, ametiszt színű szempár találja meg a tekintetemet.

A srácnak hihetetlen magas, vézna alakja és elképesztően hosszú karjai voltak. Emellé fiatal, ránctalan arc és egy csodálatos, éjfekete haj tartozik. Mint a hollók tollait, úgy világítja meg haját a Hold fénye. Soha sem láttam, még ennél szebbet.

Érdeklődve figyeli, ahogy a kinyúlt, rövid ujjú, egyszínű fekete pólóját markolászom a tanulmányozása közben. Hirtelen hangokat hallok a fák közül, de nem érdekel. Úgy vonzza a tekintetemet a szeme, mint ahogy eddig, még soha semmi. Egyszerűen nem tudok máshova nézni. Ő viszont lazán mögém pillant, majd pimaszul elmosolyodik és újra rám fókuszál. Nem tudok mit tenni, teljesen rabul ejtett. A szívem már egészen a torkomban dobog.

A szeme váratlanul elkezd vakítóan fényleni, arcáról pedig eltűnik a mosoly.

Tátott szájjal felém hajol és mintha, bekebeleztek volna, úgy merülök el az engem körülvevő sötétségben.