Odd eyed luck

III.

Sajnos egy rövid kávézás után hazafele kellett indulnunk kedvenc helyemről, hogy Taemin időben odaérhessen a rendezvényre. Csendben ballagtunk egymás mellett, nem igazán volt mit mondanunk a másiknak. Én pedig kínosnak éreztem a csendet. Sose éreztem annak a legelső együtt töltött napokban sem. Most viszont erővel kellett visszafognom magam, hogy ne kezdjek el badarságokról fecsegni, ajkam harapdálva bambultam a cipőm orrára ragadó havat.

Gyalog sem volt olyan messze az otthonunk, így szerencsére elmenekülhettem a hosszú séta elől. Taemin egyébként is készülődni kezdett. Gondterhelt szusszanással huppantam le a kanapéra egy zacskó csokoládés mazsola társaságában és bekapcsolva a tv-t, kikölcsönöztem egy filmet a tékából. Mindig meg akartam nézni a Suttogót, de valaki az életteremben nem preferálta az ilyesmiket. Viszont a kinti havazással és a benti kényelemmel kedvem támadt lovas filmeket nézni.

- Legszívesebben itthon maradnék veled. – motyogta mellém ülve már ingben és öltönyben, fejét a vállamra eresztve.

- Pedig egész nap nyálas, sírós lovas filmeket fogok nézni.

- Nem baj.

- Beijedtél? – mosolyodtam el talán kissé gonoszul, és önelégülten.

- Persze, hogy igen. De annyira szeretném jól csinálni. Tényleg ő a legszebb, legcsodásabb lány, akivel valaha találkoztam. – Jó neki. Válaszoltam gondolatban és halkan felszusszanva megcirógattam puha haját. Megint kellemetlenül éreztem magam negatív gondolataim miatt. Fájt rosszat akarni neki, de fájt jót kívánni is.

- Biztosan menni fog. – préseltem ki végül magamból a szavakat. Karjai egy rövid pillanatra szorosabban öleltek, majd lassan elengedett.

- Hát, mennem kell. Légy jó! – nyomott csókot homlokomra és elmosolyodva igyekezett is cipőt és kabátot húzni. Figyeltem, ahogyan elmegy, majd visszafordultam a filmhez. Hát egyedül maradtam mára.

Az idő pedig gyilkos lassúsággal telt. Néha csak bámultam ki az ablakon a havazásra, a filmek se nagyon kötöttek le, a csokis mazsolám pedig hamar elfogyott. Szürkületkor döntöttem úgy, hogy kedvem volna a hatalmas hópelyhek közt sétálni, így cipőt és kabátot húzva csak egy kulcsot vittem magammal, meg a pénztárcám. Kellemes volt a kevésbé forgalmas utcákon kanyarodni, a havazás a legtöbb embert amúgyis inkább bezárta.

Lábaim csak vittek erre-arra a városban, betértem egy kávézóba végül és rendeltem egy forró csokit meg némi friss croissantot és a meleg finomságokat együttesen eltüntetve egészen feltöltődtem energiával. Így döntöttem el, hogy egy nagy kerülővel megyek haza ma, és bár a kerülőút végére átfagytam, kellemes mosoly ült az arcomon, a hajamban pedig milliónyi hópehely fészkelt le. Otthon már égett a villany, meglepetten nyitottam be, velem szemben pedig Taemin állt, mellkasán összefont karokkal, haja pedig még csapzott volt a kinti havazástól. Egy mosollyal próbáltam üdvözölni, de a tekintete egészen rideg maradt.

- Milyen volt? – próbálkoztam tovább, miután leraktam a cipőm és a kabátom.

- Lássuk csak, addig, hogy lelkesen hazaértem, és csak a telefonod találtam itt, egész jó. Jiyoon, mindjárt éjfél, mégis merre jártál?!

- Csak sétáltam. Olyan szépen esett a hó. – motyogtam lesütve a szemem. Nem tudtam, hogy ilyen késő van már. - Teljesen kiment a fejemből az idő.

- A frászt hoztad rám. Azt hittem világgá mentél... - terített egy törölközőt a fejemre elém lépve és magához ölelt. Kellemes sóhajjal viszonoztam az ölelést és megszorítottam derekát. – Máskor legalább telefont vigyél. – nyomott csókot fejem tetejére, majd beterelve a fürdőbe, rám csukta az ajtót.