Odd eyed luck

II.

A dilibuli pedig már reggel elkezdődött. Taemin minden áron a felébredés pillanatában el akarta kezdeni megtanulni a dolgokat a randizásról, amiben én, aki hasonlóan tapasztalatlan volt, mint ő, nem sokat segíthettem. Fogalmam sem volt, hogyan voltam képes megígérni neki előző este. Szemem forgatva kortyolgattam a kávémat, mialatt be nem állt a szája. Hol arról beszélt mennyire várja, hogy elkezdjük és randira hívhassa kiszemeltjét, hol arról, mennyire gyönyörű is a hölgy, akit választott magának. Mondanom sem kell, nem éreztem magam a legkiválóbban. Rólam soha senki sem mondott ilyen szép dolgokat. És nem is volt senki, aki ennyire randira akart volna hívni. Csak mert ez a lány híres, és szép és okos és jó sportoló. Egy háztömböt erőfeszítés volt lefutnom, ha éppen a mozgásra szántam volna magam. Nem nekem találták ki azokat a sportokat, amikhez meg kell erőltetnem magam és izzadnom kell, vagy gondolkodnom, mint a sakk. Csak nyújtani szerettem. Ide-oda pakolni a testrészeim és jógázni. Persze Taemin ezt is viccesnek találta bennem.

- Ha elkezdjük most, csendben maradsz?

- Valameddig. – adott rövidke választ, miközben bögrém pereme felett bámultam rá. – Mit kell csinálnom?

- Tegyük fel, hogy találkozunk, mondjuk azok után, hogy beszélgettünk egy keveset egy díjátadón. Mint amilyen helyzetben te is vagy. Gyerünk, szólíts meg! – bólogatott párat és végiggondolva helyzetét, szólásra nyitotta a száját, de csak halkan felnevetett. Kétkedve pislogtam rá.

- Ne haragudj, de téged olyan más megszólítani, hiszen ismerlek. És minden reggel így látlak, kócosan, pizsamában, kávét kortyolgatva. Ilyenkor jobban hasonlítasz egy kisöcsre, mint egy lányra, akivel együtt élek. – ezzel ugyan belegázolt a lelkembe, de nem mutattam ki, tudván, nem szándékosan akart olyat mondani, amitől kellemetlenül érezném magam. Lassan leeresztettem a bögrét az asztalra és bólintottam.

- Mosogass el, addig felveszek egy nem nevetséges külsőt, azt talán komolyan veszed! – nyomtam barackot a fejére elmenőben, majd berobogtam a fürdőszobába és megeresztettem a zuhanyt. Nem volt szokásom nőiesen öltözködni, jobban preferáltam a laza dolgokat, amikben kényelmesen érzi magát az ember, de a sértettség, amit a kisöcs címke és a nevetés idézett elő, rávett, hogy némi revansot vegyek és megmutassam, igenis nő vagyok a bő kötött pulóvereim alatt. Kényelmetlenül szűk, magasított derekú farmerben és még kényelmetlenebbül szűk, sötétvörös, mélyen dekoltált topban tértem vissza a fürdőszobából a lakásba, leengedett, egyenesre fésült hajjal és kivételesen kisminkelve. Taemin már a tv előtt ült és kapcsolgatta az adókat, így mellé telepedtem és keresztbe dobva karjaim, lábaim, figyeltem mit nézünk. Csak hallgattam a híreket, amin ott felejtette a csatornát, mikor viszont egy ideje nem szólalt meg, kíváncsian felé fordultam. Némán bámult rám. – Valami gond van?

- Ha... ha vannak ilyen ruháid, mégis miért hordasz mindig olyan nagy pulóvereket meg egyszerű leggingset?

- Mert ettől – mutattam végig magamon – mindig úgy érzem, hogy kicsit feljebb kell húznom a nadrágot, hogy meg kell igazítanom a melltartóm, vagy, hogy a fehérneműm túl kényelmetlen ahhoz, hogy hordjam.

- Hogy... hord? – pislogott párat enyhe pírral arccsontján. Tudtam, hogy ez az ami nagyon gyorsan zavarba hozza, így kegyetlen volt feszegetnem, de némi elégtételt éreztem azért.

- Igen. Legszívesebben most is levenném. – bólogattam párat, majd elvigyorodtam – most, hogy kellően zavarban vagy, kezdhetjük is.

- Ya... Yaaah! – tört ki kissé sértetten és megemelte kezét, hogy felkaromba üssön, ahogyan szokta, de le is ejtette azzal a lendülettel.