Odd eyed luck

VI.

- És, milyen volt? – néztem izgatottan az útra koncentráló fiúra, mosolyogva lesett felém.

- Mi milyen volt?

- Hé! – csaptam vállon – Itt hagytál, míg aludtam, ha nem utálsz, hanem az érdekemben tetted, köteles vagy mesélni.

- Kimerítő volt. – ismerte be egyszerűen – Mivel nem tudtalak elvinni, szerettem volna mihamarabb túlesni az egészen és hazajönni. – melegség terjedt el a szívemben, bár parancsolni tudtam volna neki. Ez a meleg pedig lassan teljes egészében átjárt. – És elhagytam a pénztárcám. Azt, amit Kibumtól kaptam.

- Borzasztó vagy. – nevettem fel halkan, megérintve karját, tekintete pedig rám ugrott tőle. Zavartan haraptam be ajkam és néztem előre.

- Nem is vagyok borzasztó. – jelentette ki végül határozottan, kuncogva lestem rá, megkönnyebbülésemre vidáman mosolygott. – Hol akarsz enni? Vagy főzzünk valamit?

- Két napja nem voltam otthon igazán. Már hazamennék.

- Igenis hölgyem! – mosolyodott el szélesebben. – Van miből főzni vagy tegyek kitérőt a bolt felé?

- Azt hiszem, jobban járnánk, ha többet vezetnél. – bólogattam, ő pedig egy rossz szó nélkül váltott sávot.

A késői időpont ellenére alig lehetett helyet találni a parkolóban, majd a szőkeség felhúzta maszkját és sapkáját, mielőtt kiterelt volna a kocsiból. Mindig kényszert éreztem ilyenkor, hogy rábámuljak, de ellenálltam neki és haladtam mellette, előre nézve. Hideg ujjak értek enyéimhez, elmosolyodtam a régen tapasztalt, mégis szokásos érzéstől és otthonosan fontam össze ujjainkat. Első alkalommal akkor kezdtük el ezt a szokást, mikor állandóan elvesztem a hatalmas boltban. Taemin finoman szólva is megelégelte, hogy állandóan engem kell keresgélnie, mert elvarázsolódom a bámészkodásban, és így láncolt magához. Meg jó része volt az álcájának. Senki sem hitte volna, hogy bármelyik idol olyan ostoba legyen, hogy kéz a kézben sétálgat egy lánnyal egy ilyen forgalmas helyen. És mégis, itt volt az élő példa rá.

Finom erőszakkal vezetgetett a bevásárló kocsik felé, miután kigomboltam a meleg beltérben a kabátom és fél kézzel elém húzva a kocsit, hirtelen megragadta a derekam. – Mit csinálsz? – kapálóztam riadt nevetéssel, mikor lábaim alól eltűnt a talaj.

- Maradsz veszteg? Ha úgy ficánkolsz, mint egy kis hal, nem tudlak megtartani. – mormolta, de éreztem a hangjában bujkáló mosolyt és végül hagytam, hogy a bevásárló kocsiba tuszkoljon. Nem mintha sok helyet foglaltam volna benne.

- Engem is megveszel? – pislogtam fel rá.

- Igen, akkor talán nem kell más pasik karjaiból kiragadnom téged, mikor megfáradtan hazatérek a messzi Amerikából. – meglepetten kaptam rá tekintetem, hangja fura leejtésére figyelve, de tekintete mosolygott rám fekete maszkja felett, így hevesen dobogó szívem hamar megnyugodott. – Mit akarunk főzni ma?

- Valami zöldségeset. – mutattam előre, hogy a zöldség pult felé induljon el, a kocsi pedig hamarosan megmozdult.

Mindig sok időt tudtunk eltölteni bevásárlással, még ha igyekeztünk is rövidre fogni. Így nyolc óra bőven elmúlt, mire szatyrokkal indultunk kifelé.

- Éhen fogok halni, mire enni adsz nekem. – panaszkodott fennhangon sofőröm, mosolyogva túrtam tincsei közé, mikor levette sapkáját a kocsiban. – Tetszik? – mosolyodott el, én pedig halovány, megbűvölt mosollyal bólogattam. Nem igazán volt még alkalmam megcsodálni az új haját. – Otthon annyit piszkálod, amennyit akarod, csak menjünk, kérlek! – végszóra pedig hasa is határozottan jelezte akaratát, mire bólintottam.