Choice-2

Josh

Óvatos léptekkel közelítettünk a sikátor felé. Koncentrálnom kellett volna, de csak arra tudtam gondolni, hogy ha Izzy-vel valami történne, azt nem élném túl. Minden mozdulatlan volt. A belém kapaszkodó lány megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Talán nincs is itt senki...Menjünk in...
- Lám, lám, lám! – lépett elő egy szemeteskonténer takarásából mesterkélt mosollyal Tom. Szép lassan végigmérte a csapatunkat, majd megállt előttünk pár méterre, mire védelmezőn a barátnőm elé léptem. – Milyen jó, hogy mind itt vagytok. Reméltem viszont, hogy egyedül jössz Josh...- nézett rám.
- Ugyan miért? – kérdeztem gyanakodva.
- Hogy válaszoljak a kérdéseidre.
- Nincsenek hozzád kérdéseim. Hidd el, eddig azt se nagyon tudtam, hogy létezel.- vigyorogtam lesajnálóan.
- És ha azt mondom, tudom, hogyan szabadulhatsz meg egy bizonyos hátráltató tényezőtől? – kérdezte sejtelmesen.
- Ő meg miről beszél, Josh? – rázta meg a karomat Izzy. A hangja ijedt volt és zavarodottságot tükrözött.
- Semmiről...- feszítettem meg az állkapcsomat és továbbra is az előttem álló srácra meredtem. Talán igaza van, és tényleg tud segíteni. Talán tudja, hogyan szabadulhatnék meg Pusztítótól.
- Á, szóval nem tudja... Akkor könnyebb lesz, mint hittem...
- Te meg mégis miről hadoválsz itt össze vissza, görény? – indult meg ingerülten Adrian, mire megragadtam a pulóverét és visszarántottam.

- Mondd tovább!- kértem Tom-ot.
- Ne higgy neki, Josh! Tudom, hogy hazudik!- állt velem szembe Adrian.
- És mi van, ha nem? Ez az egyetlen esélyem. – mondtam kissé kétségbeesetten.
- Te dumáltál nekem állandóan a reményről, meg hogy Isten megsegít és a többi szeretet-maszlag! Erre bedőlsz az első démonnak, aki szembejön velünk? – rázott meg.
- Te is démon vagy, ha jól emlékszem.
- Meg akarja ölni Izzy-t! És egyszer már meg is próbálta!- ezzel az elevenembe vágott.
- Már megbocsáss, de az nem én voltam. – szólt közbe Tom.
- Ki kérdezett köcsög?!- fordult meg dühösen Adrian.
- Mintha te nem ártottál volna már eleget Lizzie-nek.- forgatta a szemét az előttünk álló srác.
- Valaki végre felvilágosítana engem is? – lépett elő mögülem Izzy.
- Arról van szó kicsikém, hogy a te állítólagos őrangyalod valójában....
- Ki ne mondd!- kiáltottam.- Nem velük van elintéznivalód, hanem velem!
- Nahát milyen hősies...Bármit megtennél, hogy ne jöjjön rá a titkodra ugye?
- Josh, tudom hogy mióta nálam laksz már számtalanszor lehülyéztelek, de most a francba is, ne legyél már gyépés! – ragadta meg Adrian a pólómat.
- Josh...- lépett hozzám Izzy is. Gyengéden megérintette az arcomat, mire kissé meginogtam a tettem helyességét illetőleg. De annyira szerettem. Nem bírnám, ha az igazság hallatán ő megrémülne tőlem és elveszíteném. Azt kell hát tennem, amivel megóvhatom. És ha ennek az az ára, hogy titkolóznom kell előtte, és Tom úgy irányíthat, mint egy bábut, hát legyen!

- Bocsáss meg! - fogtam két kezem közé az arcát.

- Mire készülsz?! - kerekedtek el rémülten a szemei.

- Történjen bármi, kérlek ne felejtsd el, hogy szeretlek, annyira, hogy bármit képes lennék feladni érted. - suttogtam, majd csókot nyomtam a homlokára. Legszívesebben szenvedélyesen a szájára adtam volna, de a hely, idő és a résztvevők sem lettek volna odaillőek. Ránéztem a még mindig dühtől fortyogó Adrian-re és az előttem álló lány felé biccentettem. - Vidd el innen, olyan messzire, amennyire csak tudod. - kértem, mire bólintott.

- Ugyan már, itt és most semmi sem fog történni, Josh.  - sóhajtott fel unottan Tom. - Csak elviszel engem valahova. Nincs szükség rejtegetned a szerelmedet előlem. Ő volt a csali, hogy a közeledbe férkőzhessek...

- Barom! - ment neki Adrian, majd a földre is vitte egy pillanat alatt. Tom csak nevetett és a másodperc tört része alatt olyan erővel lökte el magától a támadót, hogy az pár métert repült, majd a kőfalba ütközve térdre rogyott.

- Megmondtam, hogy gyenge vagy... - állt fel Tom a nadrágját porolva. Eközben Izzy odarohant Adrian-hez, hogy felsegítse, de az félrelökte a segítő kezeket, és nyögve feltápászkodott. A szeme már teljesen fekete volt. Tudtam, hogy bármire képes lenne, így hát gyorsan kellett cselekednem. Közelebb léptem Tom-hoz, aki a vállamra tette a kezét és elvigyorodott.

- Ezt már szeretem. Vigyél minket a Nazka vonalakhoz!- adta ki az utasítást. Még egyszer visszanéztem. Izzy könnyes szemmel kiabált, hogy maradjak. Oda akart rohanni hozzám, de Adrian felkapta a karjaiba, és elkezdett vele rohanni ki a sikátorból. Izzy könyörgésének hangfoszlányaival a fejemben hunytam le a szememet. A következő percben pedig már el is tűnt a koszos sikátor, a szerelmemmel együtt. Csak én maradtam. És az érzés, hogy mindent elrontottam. Alig két hét leforgása alatt megtagadtam azt a személyt, akit szolgáltam és szerettem, majd eldobtam magamtól azt, akiért mindenemet feladtam. Már nem az a Josh voltam, aki állandóan viccet csinált a barátjából, vagy aki teljes szívéből imádta Istent. Abban a percben már nem tudtam ki vagyok, csak azt, hogy elvesztem.