Choice-2

Adrian

CSÜTÖRTÖK

Miután otthagytam Josh-t csak ide-oda barangoltam. Nem tudtam, mit kezdjek magammal. Az iskola már olyan unalmas volt. Nem lett volna értelme bemenni csak azért, hogy azt a sok gyíkot bámuljam. Végül azon kaptam magam, hogy hosszú léptekkel tartok vissza Izzy-ék házához. Az utca sarkán megálltam, majd felmértem a terepet. A szülei és a bátyja már nem voltak otthon. Ezek szerint egyedül volt Josh-al. Felmásztam az ablakához, és amit láttam úgy ért mint a villámcsapás. Hirtelen és fájdalmasan. Josh Izzy-n feküdt és csókolóztak. Legszívesebben azonnal odamentem volna, hogy lehúzzam róla a gyökér Josh-t, de mélyen valahol belül éreztem, hogy ennek így kell lenni...Egy frászt! Ezt nem fogom hagyni! Leugrottam a földre és olyan gyorsan tűntem el onnan amennyire csak tudtam. Nem bírtam ezt az egészet tovább nézni. Meg fogok érte küzdeni. Jóvá fogom tenni, amit elrontottam.

Hazafelé vettem az irányt. Útközben tárcsáztam Mandy-t.

- Szia bébi! - vette fel már a második csörgés után. - Régen hallottam felőled. Mit akarsz?

- Van egy feladatom számodra. - vigyorodtam el győzedelmesen.

Délután végül elmentem az iskolába, de csak edzésre. Úgy éreztem ezzel talán le tudom vezetni a feszültséget. És nem mellesleg reménykedtem abban, hogy valami választ találhatok arra, vajon ki támadta meg Izzy-t. Ha bejutott az iskolába, akkor valószínűleg megszállt egy diákot. Már csak azt kell kiderítenem, hogy kit.

- Hé, Nightfall! - lépett hozzám Tom (asszem). - Ember, tegnap jó gyorsan leléptél. Az edző totál ki volt rád akadva.

- Per pillanat nem izgat.

- Öcsém, azért nem volt semmi. Amúgy mi történt? - ült le mellém a padra, majd elkezdte átváltani a cipőjét.

- Nem kötném az orrodra. - vettem le a pólóm.
- Ugyan már! Csak barátkozni akarok a leendő csapatkapitánnyal. - vigyorgott.

- Én nem  tudom ugyanezt elmondani.

- Haha, ez vicces, mert én tudnék egy s mást mondani neked, ami talán érdekelne. - nézett mélyen a szemembe. A szeme ekkor feketévé vált.

- Meghiszem azt. - reagáltam közömbösen, de magamban már tomboltam. Észre kellett volna vennem, hogy ő is olyan mint én, de én mindig csak a pillanatnyi szükségleteimmel voltam elfoglalva. Pedig a veszély forrása az orrom előtt volt. Tegnap egyébként nem is láttam Tom-ot az edzésen. Szóval ő volt az. Ő tette!

- Akkor találkozunk a pályán, haver. - veregette meg a vállamat, majd otthagyott. Minden lépését követtem, amíg el nem tűnt a mosdó ajtaja mögött. Azért nem gondoltam, hogy végül még keresnem sem kell, hanem az elkövető maga ugrik majd elém...

- Rendben hölgyeim! - lépett be pár perc múlva Parker edző az öltözőnkbe. - Jó látni Nightfall. Remélem ma tovább tud maradni, és nem szólítják az egyéb kötelességei.

- Nem uram. - álltam fel közönyösen.

- Remek! Akkor mindenki a pályára!

Odakint hideg volt, ezért mindenki próbált egyre gyorsabban futni, hogy hamarabb felmelegedjen. Én végig Tom mögött futottam. Vártam, hátha tesz, vagy mond valami gyanúsat, de olyan volt mint mindig: unalmas és idegesítő. Az edzés végén gyorsan átöltöztem, majd megvártam, hogy jöjjön ő is. Amint kilépett az öltözőből megragadtam a nyakánál fogva és nekilöktem a falnak.
- Ohohó! Lassan a testtel Nightfall!

- Nekem te csak ne dumálj! Ki vagy te?

- Hahaha- nevetett fel lenézően. - Ha azt tudnád... - mondta, miközben a szeme ismét mélyfeketére változott. Kiszabadult a szorításomból, és egy pillanat múlva már én voltam az áldozat a falnak szorítva. - Gyenge vagy, Adrian.

- Azt csak hiszed, köcsög. - nyögtem.

- Majd meglátjuk. Akkor győzzön a jobbik! - engedett el, én pedig zihálva próbáltam ismét elegendő levegővel megtölteni a tüdőmet. - Ó, és még valami! - állt meg miután elindult. - Tartsd nyitva a szemed!

- Hol voltál? - kérdezte Josh, amint beléptem a házam ajtaján. A kanapén feküdt és ide-oda kapcsolt a TV-csatornák között.

- Te meg mégis hogy kerülsz ide? - sóhajtottam fel.

- Én hoztam el. - lépett ki az egyik sötét sarokból Mandy.

- Csodás. - morogtam. - Akkor most már elmehetsz, ha nem tévedek.

- Veled akartam beszélni. - ragadta meg a kezemet, majd behúzott a konyhába. - Megőrültél?!

- Most min vagy kiakadva?
- Azt elfelejtetted mondani, hogy a srác egy angyal! Azt akarod, hogy kezdjek ki egy angyallal?!

- Josh bukott.
- Ez még nem változtat a tényen, hogy még mindig szereti Is...szóval Őt.

- Ne érdekeljen téged. A te dolgod csak az, hogy tereld el a figyelmét.

- Pontosan miért is Adrian? - lépett közelebb dühösen. - Azért, mert te beleszerettél abba az emberlányba?!

- Én nem sze...Csak...szóval. Kellesz ahhoz, hogy fájdalmat tudjunk okozni neki. - hazudtam.

- Persze. Majd meglátjuk. - csókolt meg. - Mellesleg, bébi. Miért engeded ennek az angyalnak, hogy itt lakjon?

- Inkább nem avatnálak bele.

- Hát igen. Miért is tennéd? - vigyorgott, majd levette a pólómat.

- Hé, hé, hé. - fogtam le a kezeit. - Ezt most inkább ne.

- Kezdesz tényleg furcsa lenni... Na mindegy, akkor keresek mást mára. - mondta, majd szép lassan kisétált az ajtón. 

- Ez meg mi volt? Azt hittem nagyon odavagy Izzy-ért. - csatlakozott hozzám Josh.

- Úgysem értenéd meg. Te nem tudod, milyen démonnak lenni. Bennünk nincs jóság, se szeretet.

- Akkor mi volt mégis ez a "megszerzem a lányt" maszlag? - dőlt hanyagul a szekrény oldalához.

- Még magam sem tudom. Valami mintha megváltozott volna...Egyébként meg mit érdekel? Inkább élvezd ki a pillanatnyi előnyöd! Alázz meg, szólj be!

- Miért tenném?
- Megcsókoltad! - tört ki belőlem.

- Igen. És tudod miért? Mert szeretem!

- Fúj, de undorító. Ne ömlengj itt nekem!  - fintorogtam. - Ez azt jelenti, hogy jobban szeretsz egy embert, mint az Uradat?

- Ez...ez komplikált.

- Ugyan már Josh! Bukott vagy. Ugyanúgy lemondtál Istenről, mint én.

- Nem igaz! - kiáltotta dühösen. - Soha nem leszek olyan, mint te!

- Pedig már olyan vagy. Megszállt egy démon, aki ráadásul egy fejedelem. Csak idő kérdése, hogy átvegye ismét az uralmat. Akkor pedig...akkor pedig azt teszek Izzy-vel, amit csak akarok. - próbáltam felidegesíteni.

- Azt már megtetted. Nem emlékszel? Ha nagyon szeretnéd elmondom neki, hogy az bizony tényleg megtörtént. Legalább megtudja végre, hogy milyen is vagy valójában! - ahogy ezt mondta elpattant bennem valami. Nem bírom sokáig, ha valaki beszól, így hát odaugrottam és nekivágtam a szekrény sarkának.

- Te csak ne papolj itt nekem! Tudja egyáltalán, hogy bukott vagy? - az arckifejezését látva már tudtam is a választ. - Nem ugye? Akkor miről beszélünk? Gyáva vagy, gyökér! Legközelebb te fogod végignézni, ahogy csókolózik velem! - ez már őt sem hagyta nyugodni, így végül verekedni kezdtünk a konyhában. Akkor álltunk le, amikor már több sebből is véreztünk.

- Elég volt!  - emelte fel a kezét. - Ennek nincs értelme.

- Azt azért nem mondanám. - álltam fel a földről vigyorogva. - Mert tök jó volt verni az idegesítő képedet. Kár, hogy a fogadat nem sikerült kiütnöm.

- Hát kösz. - porolta le a nadrágját. - Jutottál ma valamire? - kérdezte később a nappali kanapéján ülve, mikor visszatért a csatornák kapcsolgatásához.

- Ja, megvan az ellenség. A félelem démon baálja.

- És ki az? - ült fel érdeklődve.

- Tom, az osztálytársunk.