Choice-2

Josh

- Mássz ki a fejemből!- ordítottam a cellám falának.
Miért akarsz ennyire megszabadulni tőlem? Még segíthetnék is neked...- visszhangzott a fejemben Pusztító hangja.
- Eddig csak elrontottad a dolgokat.
Bocsánat, de ki is döntött úgy, hogy mártír lesz, és otthagy csapot-papot azért, hogy megszabaduljon tőlem? Ráadásul, ha nem vetted volna észre, az a kedves Tom nevű figura becsapott. Azon van, hogy nekem segítsen.
- Nagyon idegesítesz már...- morogtam.
Ja, sokan mondták már. Nem hatsz meg kölyök. Ebből a helyzetből csak rosszul jöhetsz ki.
- Badarság!
Fogadjunk?
- Soha nem fogadok egy démonnal.
Ugyan! Gyakorlatilag te is az vagy. Fogadd el végre!
- Soha! Istent fogom szolgálni. - mondtam határozottan, mire Pusztító azonnal elhallgatott, és nem is szólalt meg többet. Csüggedten meredtem a sötét, penészes falakra, és ismét egy dolog körül forogtak a gondolataim: Hogy mindent, de mindent elrontottam. Hagytam magamat becsapni! Mikor Tom magával vitt, abban a reményben hagytam Izzy-t Adrian-nel, hogy hamarosan visszatérek, Pusztító nélkül, emberként. Hát ez nem jött össze…Semmi sem jött össze! Ingerülten belevágtam a falba, és vártam, hogy a szétterjedő fájdalom kitisztítsa a fejemet. Ehelyett még rosszabbul éreztem magamat. Tom-nak köszönhetően Pusztító most már kénye-kedve szerint használt engem és beszélt hozzám, emellett láthattam, ahogy Izzy beleszeret Adrian-be. Tom élvezte, hogy kínozhat. Én pedig utáltam emiatt. Rossz döntést hoztam állandóan. Lemondtam az örök életemről azért, hogy láthassam a szerelmemet valaki mással, egy démonnal! És már én is egy démonnak szolgálok. Ennyi! Michael hiába bízott bennem. Hiába mondta meg, mit tegyek, nem tudtam megtartani a szavamat. És a legrosszabb, hogy semmit sem tehetek anélkül, hogy Pusztító tudná azt. Mégis hogy szabaduljak ki? Hogyan védjem meg Izzy-t? Felordítottam tehetetlenségemben.
- Helló Josh!- nyílt ki a cellaajtóm és Tom dugta be a fejét. – Ha már kiordítottad magadat…
- Mit akarsz?
- Az én jobb kezemet. Szükségem lenne rád a foglyoknál, Pusztító!
Mi? Ez most komolyan nekem szólt? Azt hiszi engem is ugráltathat, mint egy kutyát?! Felháborító!
- Nekem mondod? – sóhajtottam, majd hagytam, hogy az a furcsa érzés eluralkodjon rajtam, amikor a démon átveszi az irányítást. Mintha lekapcsolnák a villanyt és arra kényszerítenének, hogy aludjak, de ezúttal ébren akartam maradni. Látni akartam, hogy mit tesznek a foglyokkal.