Choice-2

3.- Lizzie

SZOMBAT

Két nap telt el mióta Josh bevallotta, szeret. És még mindig alig hiszem el. Először az álmaimban jelenik meg, majd felbukkan az osztályomban, később megment egy démonszörnytől, végül pedig kiderül róla, hogy az őrangyalom, aki már születésem óta őrzi minden egyes lépésemet. Őrület! 

Az utóbbi két napban Josh nálunk volt, hogy vigyázzon rám. Beszámolt arról, hogy jelenleg Adrian-nél lakik, és arról, hogy munkát kapott a templomban, ugyanis fizetnie kell Adrian-nek. Mint kiderült, Adrian egyébként démon, de valahogy én nem tudok így tekinteni rá, hiszen annyiszor cáfolta már meg ezt a tényt...

Ma reggel is Josh karjai között ébredtem fel. Valamikor hajnalban mindig besurran, hogy velem kelhessen. Olyan érzés, mintha már régóta együtt lennénk. Minden a helyén van. Amikor megölel, teljesen oda passzolok hozzá, mint két kirakós darabkája. Mosolyogva nézett le rám. Azok a kék szemek állandóan megbabonáznak. Főleg, amikor engem néz, mint most.
- Jó reggelt! - vigyorgott.

- Neked is. - mormogtam kótyagosan.

- Mit álmodtál?

- Semmi különöset. Tudod, mióta egy bizonyos szőke srác már nincs bennük, azóta mindent elfelejtek, amint felkelek.
- Szőke srác? - vonta fel huncutul a szemöldökét.

- Igen. Kár, hogy eltűnt. Eszméletlenül helyes volt! Képzeld, mikor mosolygott még egy gödröcske is megjelent a szája sarkában. Nem nagyon van olyan fiú, aki versenyre kelhetne vele... - húztam az agyát, mire az a bizonyos gödröcske meg is jelent. 
- Remélem is. - mondta vigyorogva, majd felém hajolt, hogy megcsókoljon. Amikor a szája rátalált az enyémre teljesen beleremegtem. Csodás volt. Aztán egy szinttel tovább léptünk. Egyre hevesebben csókolt, a kezeivel végigsimított a derekamon, miközben rám feküdt. Azért engem sem kellett félteni. Lehúztam a pólóját, és végigsimítottam izmos hasán, mire felnyögött. Ő is lehúzta rólam a pizsifelsőmet. Majd belepuszilt a nyakhajlatomba. Végigfutott rajtam a hideg és megremegtem.
- Csikis vagyok. - nevettem fel szabadkozva, mikor vigyorogva felnézett rám.

- Tudom.

- Miért nem lepődöm meg...? - megragadtam a nyakát, majd magamhoz húztam. Ismét csókcsatába kezdtünk. Azt hiszem függő lettem. A csókjai olyan hatással vannak rám, mint a heroin. Mindig több és több kell, de soha nem elég, ezért nem lehet vele leállni.

- Khm. Khm. - köszörülte meg ekkor valaki a torkát, mire ijedten rebbentünk szét. Én meg fülig vörösödve húztam magam elé a takarót. - Bocs, hogy megzavartam ezt a "csodás" romantikus közjátékot, de rengeteg dolgunk van. - lépett elő Adrian az ablak mellől.

- Kösz, hogy ennyire törődsz velem. - vette vissza morogva Josh a felsőjét.

- Nincs mit, máskor is. - vágta rá a másik. - Öltözz. Megtaláltam Tom-ot.

- Tom-ot?  - néztem rájuk értetlenül. Erre Adrian gúnyos vigyorral nézett a mellette feszengő Josh-ra.

- Wow, szóval nem tudod? Talán a kedves "barátod" nem mondta el? Akkor majd én, hisz végül is, mi is jó barátok vagyunk. Tom a baálja annak a félelem démonnak, aki meg akart ölni.

- Micsoda? -akadt el a szavam. - Miért nem mondtad el? - néztem a szőke srácra.

- Nem akartam, hogy aggódj. Reméltem, hogy gyorsan lerendezzük az ügyet, anélkül, hogy tudnod kelljen róla. - szabadkozott gyorsan Josh.

- Szólnod kellett volna. - pattantam ki az ágyból ingerülten, majd zavartan magam elé kaptam egy párnát, amikor megláttam, hogy Adrian kaján vigyorral méregeti a melltartómat. - Tudnom kell, miért akart megöletni. Szeretném végre tisztán látni a dolgokat, szóval veletek megyek!

- De... - kezdett bele egyszerre mindkettő.

- Semmi de! Tíz perc múlva találkozunk a ház előtt!

Túlságosan belefeledkeztem a boldogságba. A Josh iránt érzett vonzalmam egy időre elfeledtette velem, hogy mi is történt, így nem gondoltam arra a támadásra vagy a fenyegetésre. Miközben villámgyorsan felöltöztem, végiggondoltam a dolgokat. Először valaki megdobott focilabdával, majd azon az éjjelen álmomban megölt valaki. Eztán ismét egy álomban támadtak meg kétszer is. Az első csaknem teljes mása volt a szerdainak, míg a másik talán az eddigieket is felülmúlta szörnyűségében. Amikor a sötét alak megerőszakolt. Nem akartam felidézni ezeket, de önkéntelenül is átgondoltam az egészet. Az első álom a múltat jelenítette meg, míg a második a jövőt. De akkor mi lehetett a harmadik? Az utolsó minden eddigi támadás közül kilógott. Próbáltam visszaemlékezni a részletekre, feleleveníteni, mit mondott a támadó vagy, mi történt pontosan, de nem sikerült, így végül ráhagytam.
Tíz perc múlva a házunk előtt találkoztam a két fiúval. Josh bűnbánó arccal lépett oda hozzám, miközben a kezemért nyúlt, és összefonta ujjait az enyémekkel.

- Ne haragudj. Szólnom kellett volna.

- Igen. Szólnod kellett volna, de ezt majd megbeszéljük máskor. Adrian! - néztem fel a fiúra, aki már a gimi első napján belopta magát a szívembe. De természetesen mindez még Josh előtt és Mandy előtt volt. - Merre megyünk?
- Igazából nem kell messzire menni. - mondta hosszú csend után. - Itt van egy saroknyira.- vakarta meg idegesen a tarkóját. Talán itt kellene maradnod.

- Most viccelsz?

- Nem. - nézett mélyen a szemembe. - Jobban tennéd, ha tényleg nem jönnél. Akármennyire is utálom kimondani, de majd Josh-sal elintézzük.

 - Szó sem lehet róla! - húztam ki a kezemet Josh-éból. - Csak mutasd az utat. Kérlek, Adrian. - tettem a vállára a kezemet. Szórakozott mosollyal megfogta, majd levette onnan, de nem engedte el.

- Khm. Khm. - köszörülte meg most Josh a torkát.

- Mi van gyökér? Csak nem fáj a torkod? - vigyorgott rá Adrian a fiúra. Josh már éppen visszavágott volna, amikor én közbeszóltam, mialatt elléptem tőlük.

- Inkább mutasd az utat!

Elindultunk. Josh szorosan mellettem haladt. Adrian-nek igaza volt. Tényleg a közelbe mentünk, de amint megálltunk, rémülten kapaszkodtam Josh karjába. A sikátor!