Random shiz a.k.a. Kihívások

Egy borzalmas karácsony

December 21.

Alig vártam, hogy végre hazaérjek. Ma volt az utolsó iskolai nap. Legalábbis, idén. Most több, mint egy hétig nem kell látnom azoknak a nyomorékoknak az arcát.

Már látom is magam előtt. Beülök a gépem elé, kijátszom újra a Witcher 3-at, majd egész nap CSGO-zok. Lehet LOL-ozni is fogok. Hosszú lesz ez a szünet. Rengeteget tudok fejlődni. Gondolom magamban a szobámba menet.

Ahogy így tervezgetem a téli szünetemet, meghallom anyám hangját.

- Bélus! Gyere ide, légy szíves!

- Mi van már, anya? 

Nem hiszem el! Most értem haza!

- Valamit szeretnék mondani.

- Nem ér rá úgy mondjuk két hét múlva?

Hagyjon már békén!

- Nem! Gyere ide most azonnal!

Nagyot sóhajtva kimegyek a szobámból. Mi van anyával? Rég beszélt már így velem. Tényleg valami nagy dolog lehet. Vagy csak rajtakapott valamelyik nem túl becsülendő dolgomon. Király. Most majd el lesz kobozva a gépem...

- Mi van? - kérdezem amint meglátom az anyukámat. A kis négyszemélyes, fehér faasztalnál ül, kezei összekulcsolva a sárga, virágmintás terítőn. Anya arca teljesen komoly volt. A barna, rövid, egyenes haja rendesen, a füle mögé vannak téve. Barna szemei szinte felnyársaltak. A pasztel kék falak mintha megfagytak volna.

Amint helyet foglaltam megszólal lágy, de határozott hangon. 

- Fontos dolgot kell most közölnöm veled. 

Valamiért ideges lettem. Mintha a szívem valami miatt felkerült volna a torkomba.

- Mivel a tanulmányaiddal nem vagyok megelégedve, úgy döntöttem, hogy most a szüneten jobb lenne, ha kevesebbet foglalkoznál a számítógépeddel.

A gyors szívverés egy pillanat alatt elmúlt. Szinte meg is állt. 

- H-hogy érted?

- Ugyan már, ez nem olyan nagy dolog! Csak nem leszel egész nap a szobádban, a gép előtt görnyedve. Pontosabban, egyáltalán nem leszel.

- Micsoda?!

Ez azért már felháborító. Annyi tervem volt, majd jön anya és elront mindent. Ez lesz életem legrosszabb karácsonya.

- Én ezt nem fogadom el! Nem teheted ezt velem!

Az asztalra csapva szinte felugrom, a szék hanyatt is esik. 

- Az anyád vagyok és azt csinálod, amit mondok!

Ez kész! Tiszta komikus.

- Mivel érdemeltem ezt ki? Bántottam én valaha bárkit is? Cigiztem, ittam, netán drogoztam? NEM!

- Nem akarok veszekedni. A lényeg, hogy a szünetre nincs gép. A tápkábelt már el is vettem, meg se próbáld keresni. Ezek után megfontolóra veszem, hogy tovább is magamnál tartsam. Hidd el, meg fogod nekem ezt még köszönni.

- Heh, kösz anya... - azzal elviharzom a szobámba.

Még sosem voltam ennyire dühös rá. Eddig semmi baja nem volt a viselkedésemmel. Jó, voltak a napi kérdései, például a "Nem szeretnél segíteni főzni?" vagy "Nincs kedved kitakarítani a fürdőszobát?" meg ilyenek, aztán a "Szeretném, ha kevesebb időt töltenél a képernyő előtt." megjegyzései, de most mi ez így hirtelen? Honnan jött ez az önbizalma?

December 23.

Az utóbbi napokon nem sok minden volt. Egész nap szenvedtem. És anya jobban elrejtette a kábelt, mint a karácsonyi ajándékokat. 

Egész nap kerestem, de semmi.

Ma viszont unalmamból nézem, ahogy anya csinálja az ebédet. Apa nem él velünk, de pénzt tőle kapunk, így nem igazán volt más elfoglaltságom.

Semmi mást nem csinálok, csak ülök a karosszékben és nézem, ahogy aprítja a hagymát, majd barnára pirítja zsírban.

- Anya, hol van a tápkábel? - próbálkozom már legalább huszadjára, miközben szorgosan készíti az ételt.

- Nem fogom megmondani.

- De kérlek! - nyafogok tovább.

- Inkább segíts!

Mindig is tudta, hogyan kell elhallgattatni. Isten ments, hogy én főzzek.

Holnap lesz Szenteste. Úgy tűnik, segítenem kell majd felrakni a fát.

December 24.

Egészen kialudtam magam. Talán mert nincs semmi dolgom, így nem leghamarabb éjfélkor fekszem. Ennyire tényleg jó volt. De mostanra már rengeteget fejlődhettem volna.

- Bélus, légy szíves gyere ide! Fel kell állítanunk a fát, mire jönnek a nagyiék.

Semmi kedvem. Tavaly végigmeccseztem az egész ünnepet. Egyáltalán nem szeretném, hogy idén másképp legyen. De amíg nincs meg az a hülye madzag, addig sajnos játszanom kell anya játékát. 

Egészen mókás fát díszíteni. Először nem igazán volt kedvem, mikor be kellett hurcolni. Kinek lenne gépezés, vagy csak fekvés helyett mozogni és cipekedni? De most már értem, miért csinálják olyan sokan. Olyan, mintha teljesen más lenne. Pedig tavaly is pontosan ugyanezek a díszek voltak. De most valahogy sokkal szebb.

Nagyiék fél egyre értek ide. Az ebéd valami mennyei. És valamiért a halk karácsonyi zene sem idegesített. Valójában egész érdekes sztorikat tudnak a nagyszüleim. Vicces hallgatni, milyen volt náluk. Tényleg rengeteget változott minden. Miket gondolok? Tiszta nevetséges lehetek most.

Az ajándékosztás következik. Eddig mindig csak ezt vártam, most viszont alig gondoltam rá. Sőt, egy kicsit még szomorúbb is lettem, hogy nem sokára elmennek a nagyiék. Talán mégiscsak jót tett, hogy nem gépezhetek. Nem! Nem lehet anyának igaza! Lehet, hogy így egy kicsit nyitottabb lettem, de mit fogok mondani a barátaimnak? Nem fejlődtem semmit! Már biztos vagy 10 szinttel előttem vannak. 

Unalmas ajándékokat kaptam. Pizsama, zokni, meg egyéb dolgok. Viszont idén valami más volt. Eddig sosem figyeltem a többieket. Olyan boldog volt mindenki, bármit is kapott. Még ha valami kis olcsó, jelentéktelen dolog is, úgy vigyorogtak, mintha mindig arra vágytak volna. És ez valamiért... Boldoggá tett? Furcsa...

December 27.

A karácsony gyönyörűen telt. Sokkal jobban, mint vártam. Azt hittem, végigidegeskedem a zavarba ejtő nagyszüleimmel és a bolond anyámmal. De nem így történt. Hiányolom a nagyszüleim, anyukám pedig igen is eléggé sok mindent tud. 

Eddig észre sem vettem, hogy milyen nehéz lehet velem. Nem csoda, hogy folyton nyaggat, segítsek neki. Most kénytelen voltam, hiszen folyton az ágyamban ülni nem a legizgalmasabb, így bármi megfelel unaloműzés szempontjából. És valójában élveztem! Még apával sem volt olyan rossz.

Bár lehet, csak az ünnep és a karácsonyi hangulat miatt van ez.

Január 2.

A mai nap az utolsó szünnap. Jó kis szünet volt. Sosem hittem volna, hogy ha leszakadok a gépről valójában tudom élvezni az életet. Tényleg hálás vagyok édesanyámnak. Még ha nem is tudtam annyit játszani. Érdekes tapasztalat volt.

Viszont egy dolog nem tudott kimenni a fejemből. A barátaim miért nem kerestek?

Na, most belehúzok. Ennyit még életemben nem halogattam (jó, de). Nem tudom, ki olvassa ezeket, de sok jót kívánok neki! :D