Fejfájással ébredek és a felismerés fájó gyorsasággal seper végig rajtam. Hol a faszomban vagyok? Ez nem az én szobám, de még csak nem is a Jani lakása. Apropó, Jani.
- Ébredj! - rázom meg mellettem alvó barátom.
- Mi a fasz? - motyogja morcosan. Nem tetszik neki a kedves ébresztőm.
- Jani, hol a fosban vagyunk? Mi volt tegnap este? Én semmire nem emlékszem.
- Aztakurva! - ül fel az ágyban. Úgy látszik most kezdi érzékelni a teret maga körül.
Hatalmas franciaágyban fekszünk egy otthonos kis szobában, amit egy hatalmas vasajtó zár. Vagyis hát otthonos lenne, ha nem a pánik öntene el tőle és ha nem tudnám próbálkozás nélkül is, hogy az az ajtó zárva van.
- Mi volt tegnap Jani? Miért hagytad, hogy annyit igyak, hogy ne emlékezzek? - teszem fel újra a kérdést.
- Pisti! Én sem emlékszem semmire, érted? És én csak kóláztam! - esik pánikba társam.
- Nekem is csak egy sör rémlik. Mi történt utána? - teszem fel a kérdést, de választ már nem is várok.
Kikelek az ágyból és gyorsan körbenézek, hátha találok valami használhatót. Megrángatom az ajtót is, de ahogy sejtettem - zárva van. Sajnos semmit nem találok aminek hasznát vehetnénk. Az ágyon kívül egy étkezőasztal és két szék képezik a bútorzatot, illetve van egy kis fürdőnk is. Ez nagyjából két másodpercig nyugtat meg, utána rájövök, hogy ez a szoba hosszabb tartózkodásra van berendezve.
- Hé! Valaki van itt? Halló!? - ordítok, miközben az ajtót püfölöm.
- Jó reggelt! Látom felkeltetek. - érkezik a válasz a szoba négy sarkába felszerelt hangszórókból.
Le kell ülnöm az ágyra, ahol Jani még mindig azt próbálja összerakni, hogy mi történhetett. Nem értek semmit, de nagyon úgy néz ki, hogy elraboltak minket. Bedrogoztak és elraboltak.
- Ne aggódjatok, nem szeretném bántani egyikőtöket sem. Biztos éhesek vagytok. - halljuk megint a hangszóróból.
Az ajtó alsó részén lévő keret fémesen nyikordul meg és betolnak rajta egy műanyag tálcát. Janival szinte egyszerre kapjuk oda tekintetünket. Sajnos ahhoz túl kicsi a rés, hogy bármelyikünk kiférjen rajta, ráadásul csak kívülről lehet nyitni.
- Egyetek bátran! - tanácsolja a hang, bár inkább utasításnak tűnik.
Jani elmegy a tálcáért és felteszi az asztalra, majd leül az egyik székre.
- Komolyan enni fogsz? - kérdezem hitetlenkedve.
- Éhes vagyok. - néz rám, miközben a péksütemények között válogat.
Egy kakaós csigát kezd el majszolni, én pedig nem értem, hogy hogy a tökömbe tud enni.
- Biztos nem kérsz? Van fánk is. - kérdezi.
- Jani! Felfogod te, hogy mi történt? Itt vagyunk bezárva, te meg olyan nyugodtan tömöd a pofád, mintha csak az angol királynőhöz mentünk volna délutáni teára! - fakadok ki dühösen.
- Szerintem enned kéne. - vonja meg a vállát.
Hogy az úristenbe lehet ennyire nyugodt? Én legszívesebben szétvernék valamit. Persze ha lenne mit és lenne mivel. De lehet, hogy igaza van. Ki tudja mit fog még velünk ez a pszichopata állat csinálni, aki elrabolt minket. Szükségem lesz az energiára. Dühösen kirántom a széket az asztal alól és ledobom magam. Az idegben mind a négy fánkot betolom és egy doboz jegeskávét is utána küldök.
