Szerelmem egy démon.

2.fejezet

Nem tudom hogy , de sikerült elaludnom.
Reggel a Kanapén ébredek.A fiúk nagyban szedik össze a cuccokat.Úgy hallom horgászni akarnak menni.Kora reggel?Az órára tekintek.10 óra.Jó sokat aludtam ha már 1 óráig fenn voltam.
-Végre felkeltél.-nevet Nikki és mellém ül.-Öltözz  indulunk!
Sikerült felöltöznöm.Minden cuccal elindultunk a tó felé.Kb 2 km gyalog szóval ..... uccu neki.
Beszélgetünk ,a fiúk népdalokat kiabálnak.
  A tegnap esti dolog szóba se jön.Pedig lehetne róla beszélni.
Az egyik domb tetején meglátok egy nyúl csapdát bene egy pici fehér nyuszival.
Nem hagyhatom ott szerencsétlent.Nincs hozzá szivem.
-Kiszabadítom a nyuszit.-mutatok a domb tetőre , mire mindenki oda néz.
-Siess.-bólint az ötletemre Josh-Addig leülünk egy kicsit.
Neki iramodok a dombnak és mire felérek a tetejére elfáradok,fájnak a vádliaim , de nevetve veszem fel a ketrecet.
A kis nyuszi összehúzva ül a kenelben.Óvatosan és lassan kinyitom a kenelt majd kiveszem belőle a kis ràgcsálót.
Leteszem a földre ő pedig ilyedten spuriz el a falevelek felett.Ahogy utána nézek a semmiből tőlem 10 méterre Meglátom a kékszemű , árnyékot.
-Eaton?-morgom halkan.
Integetek a férfinek aki csak felemeli a kezét.Integet.
-Every!-kiált Nikki .-Gyere , indulunk.
-Oké.!-kiáltok vissza-Vigyázz magadra.-szólok a fiúnak és hátat fordítva neki , vissza megyek a többiekhez.
Josh egy szendvicset ad a kezembe.-Ma még nem ettél ,tessék, nehogy rosszul légy.
-Köszönöm.-elvettem a szendvicset de nem ettem meg.Kb 10-15 percig gyalogolunk még.Eaton persze végig követett minket.Szórakoztatónak találtam a lopakodó üzenmódú fiút.
Amikor hátra tekintek ő mindig elbújik egy fa mögé.Mintha bújócskáznánk.Szerencse hogy csak én vettm észre.Miért aggódom érte ennyire?😧 Meg fogom kérdezni tőle hogy mi van köztünk.Igazából nem is ismerem.Vagy tévedek?
A tóhoz érve lepakolunk . A tó egy völgyben található.A fiúk összeszerelik a botokat mi , Nikkivel lerakjuk a plédeket egy domb oldalba és leülünk.Nevetünk ahogy bele gabajodnak a damilba.
-Te béna!-kiált Erik Joshra.-Te akarsz horgászni?
-A kocsi szerelés könnyebb.!-nevet Josh
Mindannyian a csöndben ülő Oliverre tekintünk.Kész a bot , felcsalizza majd bedobja.
-Ennyi lenne!-nevetem ki a tesókat.
Mind a ketten ősszehúzott szemekkel néznek rám.
-Gyere ide segíteni ha olyan nagy a szád!-kiált Erik.
Nevetve emelem fel a kezeim.
-Nem ,köszi.
Végül nekik is sikerült felszerelni a botot , Oliver segítségével , akinek eközben már 3 halacska is a horgára akadt.
-Megyünk hozunk fát.-magammal húzom Nikkit.
Mikor halló távon kívülre érünk faggatni kezdem.
-Mi közöm Eatonhoz?-kérdezem.
-Kihez?-gyüjti tovább az ágakat.
Mérgesen szólok rá-Eatonhoz.Nagyon jól tudod kihez!
-Nem mondhatom el , sajnálom.
Mérgesen előre sietek.Miért nem mond nekem senki semmit?!Durcizva szedem össze a gallyakat.
Miután elég fát szereztünk vissza mentünk a horgászokhoz.
Oliver és Erik a tópartról nagyobb köveket gyüjtenek és egy kört alakítanak ki.
-Mi közöm van Eaton-hoz?-kiáltok a semmiból.
Erik a lábára ejti az utolsó kövez.
Senki nem válaszol.
-Szólalljatok már meg!-kiáltom le őket.
-Üllj le és maradj csentben!-kiált ràm Josh.
Visszaszólnék , de azzal csak annyit érnék el hogy jobban felidegesítem.Mérgesen leülök.Nikki jön oda kiengesztelni de elhúzódszkodom a keze elöl.
Neki áltak halat sütni , de a hangulat szikrázó .
Sötétedni kezd.A tűz meleget ad még is fázom.
Egy kavics esik a kezem mellé.Valaki ide dobta.A domb tetejére tekintek.Kék . Ennyit látok a sötétben.Eaton....
Ez a szín amiről őt bárhol megismerem.
Felkelek a pokrócról majd a domb teteje felé megyek.
-Hova mész?-kérdezi Josh
-Hív a természet?-válaszolok flegmán.
Nem várom meg a válaszát a domb tetején Eaton-t keresem.
-Eaton?-suttogom  kérdő.-Eaton....
Valami a fának lök , de egyáltalán nem fáj.Tudom ki az és milyen külsőre számítsak , azonban meglepődöm a képen.
Egy szőke fiú az.Óceán kék szemekkel bámul rám.Magas , izmos teste van . Két kezével a fának támaszkodik , elzárva a menekülő utam.
-Sz....szia.-szólok halkan.
Nem szól , csak bámul a szemembe.
Majd közel húzódik, a hátamra teszi egyik kezét és magához húzva megölel.Én csak összehúzva állok , ledermedve.Így hogy lehajol , még így is a fejünk egy vonalban van.Mekkora lehet 180?A másik kezével is átkarol így mégszorosabban magához húz.
Megfogom az oldalát mire a fiú felszisszen.
A tenyeremre tekintek.Véres.Ijedten szólalok meg.
-Te vérzel . Ez a tegnapi ?Miért nem mentél el  orvoshoz?
-És mit mondtam volna ?Meglőttek nyolc helyen és túléltem?-kérdezi gúnyosan.
-Akkor azok most benned maradnak?-aggódok miatta.Ez majdnem hogy ösztönös.
Felsóhajt:-Jól leszek.
Engem ez mégse nyugtat meg.Sőt csak még jobban aggódom.
-Segítek kiszedni.-szólok.
Eaton még mindig engem ölel.Olyan jó érzés.A tűz ami végig fut a testemen.Az az apró remegés hullám ami a hasamtól indul.
Átkarolom a nyakánál és magamhoz húzom.
-Tegnap sírtál,az miattam volt?-kérdezi a fülembe suttogva amitől automatikusan kiráz a hideg.
-Igen.Nem tudom miért.Annyira fájt.Pedig azt se tudom ki vagy.-hallkan beszélek.
-2és fél éve találkoztunk.Vagyis még előtte.
Jártunk.Együtt voltunk.Aztán a családod megtudta és aztis hogy mi vagyok....
-Démon?-félbeszakítom.
-Igen.Elválasztottak minket.Kitörölték a memóriád.Semmire se emlékszel rólam.
Ellép tőlem, had ne mondjam hogy nem akarom elengedni , és a szemembe nézve szól:
-Ha velem maradsz az emlékeid visszatérnek.
Gyönyörű szeme van.Csontig hatoló hideg szemek , mégis tüzet , vágyat látok benne.
-Gyönyörű szemed van.-suttogom az arcába.-Imádom.
Felnevet majd a homlokát az enyémnek nyomja.
-Sokszor mondtad ezt annó.-nevet halkan.
-Ever?Minden oké?-kérdezi Erik mi pedig mozdulatlanul,mint egy sóbálvány,állunk a fa takarásában.
-Hagyjatok magamra egy kicsit!-kiáltok le!-Nem vagyok kisgyerek!
Erik nagyot sóhajt.-Indulunk , gyere.
Mem akarom itt hagyni . Vele akarok maradni.Eaton-nal.
-Megyek!-kiáltok le.
El kell hogy engedjem.A kezeim nem mozognak.Nem bírom elengedni.
-A házban találkozunk.Addig is szemmel tartalak titeket.-szól és elhúzódik tőlem.
Fázom.Ahogy a fiú elenged , megcsap a hideg levegő.
-A fürdőben leszek.-válaszolok szomorúan.
Bánt.Igaz hogy most találkoztam vele elsőre , de olyan jó érzés mikor a kezében tart.Elhiszem amit mondott.Ha csak azt vesszük mennyire vonzódom hozzá még akkor is több .
-Jó.-zavart, sőt elpirult .
-Mennem kell.-elindulok , elkapja a kezem.
Kétségbeesetten szól.-Kételkedem.Az egészben .Hogy hiszel nekem , hogy nem félsz tőlem.
-Hé.-összekulcsolom az ujjainkat.-Hiszek neked.Bízom benned.-megfogom az arcát és az enyémhez húzom.Puszit adok az arcára.-Még beszélünk , vigyázz magadra.-azzal a többiekhez siettem nehogy gyanút foglyanak.Ekkor már összepakolva vártak rám.
-Hol voltál?-kérdezi Josh
-Közöd?-flegmáskodom.
-Eaton az életedre tört.~Mi?~ Meg is harapott épp ezért nem emlékszel rá.Mert a szüleid és a családod nem akarták.
Hitetlenkedek.Nem tudom kinek higyjek.
Előre sietek .Nem tudm mi legyen.Bizom Eaton-ban , de tanácstalan vagyok.
A fákat figyelve mindeg észre veszem a fiút.Az a kék szem bárhol észrevehető.
Alig halhatóan ugrál a fák ágain.
El is felejtettem hogy véres a kezem.Eaton vére.Az egyik fa törzsére próbálom kenni , kezemről a fiú vérét.
-Ever!-kiált Eaton
Pisztolylövést hallok.Valami a földre tarol.Durva és erős.Ez nem Eaton.Kinyitom a szemem.Egy piros szemű árny terül el felettem.Oldalra tekintek.Eaton a hasán fekszik kezét a mellhasára szorítva.Eltalálta.Josh őt találta el.
A fejem másik irányba fordítom.Josh a rajtam támaszkodó szörnyre Erik és Oliver Eaton-ra céloz.
-Ne ő rá célozzatok.!-szitkozódom.
A szörny szorongatni kezdi a nyakam.
Paff,paff,paff.3 lövés a szürke testbe.
Ám az így se engedi a nyakam.Fuldoklani kezdek.A szemem kettőt lát mindenből.
Majd a nyomás megszűnik.
-Every.-hallom Nikki hangját.-Kellj fel.
Hosszasan pislogok mire a látásom megjavul.
Rémülten felülök és Eaton-t keresem.
A szörnnyel hadakozik.Erikék pedig semmit nem tesznek.Eaton épp lefogja ekkor Josh előre lép és fejbe lövi a támadóm.
A szőke fiú lemászik a fekete testről majd aggódva tekint rám.Elindul felém ekkor Josh a fejéhez tartja a pisztolyt.Eaton elszakítja a tekintetét és szembe néz
Josh-al.Rémülten állok fel a lábaimra, ami egyből össze is csuklik.
-Ne!-sikítok.