Why am I here?

0;

-Kicsim kész vagy már?-kiabált fel anya
-Mindjárt!-válaszoltam hangosan, hogy a földszintre is le érjen a hangom és utoljára végig néztem magam a tükörben.
Hihetetlenül izgulok. Stresszelek.
Mégis ki a franc akarna dilidokohoz járni?
Hát ez az.
Én sem.
Felkaptam az egyszerű hátizsákom majd leszaladtam anyához.
-Indulhatunk?-kérdezte
-Ha muszály?-nyomkodtam a telefonom
-Te is tudod hogy az.. Ez már nem állapot amit te csinálsz, így nem lehet élni..
-Jó, ebbe most ne menjük bele!

Beszáltunk a kocsiba, és egy 15 perc múlva -sajnálatos módon- oda értünk a rémálmomhoz.
-Légy jó! Hívj fel ha végeztél. Szeretlek!-rázott le anyu és már el is hajtott.
Én pedig bementem az elöttem lévő hatalmas épületbe.

-Jó napot! 16:50-re van idő pontom.-mondtam zavarosan a portán lévő csajnak.
-Ohh igen. Mr.Hood lesz az orvosod. Gyere oda vezetlek-mosolygott bájosan, amitől inkább csak hányni lett volna kedvem.
3 kopogás után már bent is voltam Mr.Hood irodájában..
És azt hiszem hogy az elöttem ülő szexisten volt az orvosom.
Csak kár hogy minden olyan bonyolult.

-Calum Hood-nyujtotta a kezét... Nem tudja miért vagyok itt..
-Amy McKenzie-motyogtam el a nevem.
-Rendben akkor kezdjük el-húzta vissza a kezét miután nem fogadtam el, és ujra helyet foglalt.
-Nos miért is vagy itt?-kérdezte hátra dölve a székében.
-Anyám eröltette rám. Igazából semmi bajom sincs.-forgattam meg a szemem
-De azért gondolom nem véletlenűl küldött pszichologushoz.

Némán ültem a kanapén.
Majd két perc után végre megszólaltam.

-Én félek. Félek a fiúktól.-uramisten ezt most komolyan elmondtam neki?
-Ezt hogy érted?-irkált a füzetébe.
-Hát..ha például egy légkörbe vagyok egy kb 17-24 éves fiú/férfival mindig azon görcsölök hogy megüt..vagy ilyesmi..-túl sokat mondtam most biztos hülyének néz.
-Mit érzel olyankor?-emelte rám a tekintetét a füzetből.
-Hát...nem is tudom..ö...-dadogtam össze vissza, szám pedig vérzett, annyira szét harapdáltam belülről.
-Félelmet igazából.. Feszélyezve érzem magam. Mindig! És görcsbe van az egész gyomrom. És szédülni kezdek.
-Ez csak attól van hogy egy fiú van a közeledben?
-Nem mindenkinél. Mert például a legjobb barátom is fiú..
-Értem-jegyzetelt én pedig úgy éreztem magam mint egy dilis aki most szökött ki az elmegyógyintézetből.
-Volt már barátod?-Nézett a szemembe én pedig...én pedig lesokkoltam.
Mondtam már hogy imádom a pánikrohamaimat?
Remegni kezdtem, az emlékek csak úgy pörögtek.
-Haho! Amy jol vagy?-lengedte meg a kezét elöttem Mr. Hood
-N-nem. Nem egészen.-ráztam meg leizzadt fejem. Gyönyörű látványt nyujthattam.

Fel állt és egy szekrényhez ment. Matatott benne valamit majd vissza jött hozzám es egy pirulát nyomott a kezembe.
-Vedd ezt be-adott oda egy kis vizet is.
Csináltam amit kér és egy kis idő múlva mintha nyoma sem lett volna a pánikrohamomnak.
Ez tetszett.. Bárcsak mindig ennyivel letudhattam volna..
-A szüleid tudnak erről?-ráncolta össze a szemöldökét.
-Mégis miről?-néztem rá értetlenűl
-A pánikrohamaidról..
-Nem, és nem is fognak tudni.-jelentem ki egyszerűen.
-Ez nem játék!
-Tudom. De az is épp elég hogy maga tud erről-mondtam halkan, nem is értem hogy értette meg.
-Rendben. Még meg látjuk mi lesz, de vissza térhetnénk az elöbbi kérdésemhez?-ez most komoly? Na ne már..
Gyerünk Amy, semmi baj! Az már a múlt! Nem jöhet vissza, nem csinálhat már semmit!
-Ami azt illeti..volt.-hajtottam le a fejem.
-Értem, nos  lenne még egy utolsó kérdésem mára.. Lehet hogy kicsit furcsa lesz, de a barátod bántott téged? -nézet rám azokkal a csoda szép szemeivel.. De még az sem tudta elterelni a gondolataimat úgy hogy ne sírjam el magam.
Gyenge vagyok.
-Kérlek válaszolj a kérdésemre!
-É-én nem tudom-temettem kezembe az arcom.
-Rendben, látom elég zaklatott lettél, Pénteken ujra megprobáljuk! És Amy ne felejtsd el, én csak segíteni akarok neked.
-Tudom, de hogy bizhatnék meg egy idegen emberben?
-Ezt csak te tudhatod, de megbízhatsz bennem, ami ebben a szobában történik az csak kettőnkre tartozik.
-Rendben, viszlát! -nyitottam ki az ajtót majd elhagytam az épületet.