Segítség!

*5*

    A mai nap is átlagosnak tűnt. Becsengettek és bementem az órára. Észrevettem hogy ma Ryan nincs suliba. Egy kicsit egyedül éreztem magam nélküle. Amikor bejött a tanár öt perc után Ryan lépett be a terembe Becaval.
-elnézést a késésért-ezzel leültek egy üres padba. Egymásra mosolyogtak és Ryan megfogta Beca combját. Bennem akkor egy vulág omlott össze. Azt hittem hogy ha én leszek a legjobb haverja talán belémszeret. De ez nem így lesz. Ő sose fog engem szeretni. Mindig csak a barát leszek számára. Sose lesz az enyém.
    Minden egyes órán tipi-tapi dínót játszottak egymáson. Nekm ez annyira fájt. De a pohár csak most telt be igazán.
-szia Lola. Ma nek tudok átmenni hozzád mert Becaval m gyünk moziba-mondta Ryan miközben megfogta Beca kezét.-remélem nem haragszol.
-nem dehogy haragszom menj csak nyugodtan. Érezzétek magatokat jól. -a könnyeimmel küszködve mondtam ki ezeket a szavakat. Legszivesebben elmondanám neki hogy szeretem de nem lehet. Ha elmondanám még a barátságát is elveszteném. Ryan mosolyogva bólintott én pedig elrohantam. Otthol a földre dobtam a táskámat és felrohantam a szobámba. Elsírtam magam. De negyon. Nem kaptam levegőt. Annyira mellbevágtak a szavai... Annyira fájt...
Csak bőgtem és bőgtem. Nem is udtam megállni. Amikor végre össze tudtam magamat szedni akkor bementem a fürdőbe és elővettem a zsilettet. A földre estem és a szemeim megint megteltek könnyekkel. Sírva vágtam a karomat ahol csak tudtam. Mikor már éreztem hogy nagyon fáj a kezem eldobtam a zsilettet és tovább sírtam. Abba hagytam és a kezemre pillantottam ami tele volt hegekkel. Annyira utáltam magam. Lehúztam a pulcaim ujját és kimentem a szobámba. Befeküdtem az ágyba és elaludtam.
    Arra keltem hogy cseng a telefonom. A kijelzőre pillantottam amin anya neve volt. Felvettem.
-szia kicsim, minden rendbe van otthol?
-persze anya-tutam hogy nem szép dolog hazudni de most mondjam azt hogy nem mert az a fiu akiért oda meg vissza vagyok egy másik lánnyal van?! Azt már nem,
-elvagy otthol magadban vagy menjek haza hamarabb?
-elvagyok. Dr azért hiányzil.
-te is nekem de itt kell maradnom még egy darabig a temetés miatt. Amint tudok megyek.
-rendben anya. Maradj csak ameddig kell.
-te most le akarsz rázni?
-nem hehogy.
-na jó nekem mennem kell. Puszi
-puszi. -és evvel kinyomtam a telefont. Épp letettem a telefont mikor valaki csöngetett az ajtón. Lementem és meglepődtem. Adam állt az ajtóban egy kis dobozzal a kezében.
-sziq Lola, hallottam hogy anyud nincs itthol ezért gondoltam átjövök. És hoztam csokis tortát. -moslygott miközben a dobozra pillantott. Én mosolyogva nyitottam ki jobban az ajtót és bejött. Sokat beszélgettünk és közben megettük a tortát. Ő volt a mai napon az az ember aki mosolyt tudott csalni az arcomra. Három órát beszélgettünk mikor elment.
-köszi hogy gondoltál rám- köszöntem el tőle mosolyogva.
-köszi hogy nem dobtál ki-nevetett mire én is felnevettem.
-szia
-szia- becsuktam az ajtót és felmentem a szobába. Kicsit gondolkodtam még a ma történteken aztán elaludtam.

A mai nap is ugyan úgy kezdődött mint a többi. A folyosón megláttam Ryant közeledni. Egy mosolyt biggyesztettem az arcomra és köszöntem. Ő is vissza köszönt mire megfogta a akarom ott ahol a hegek voltak. Velszisszentem a fájdalomtól.
-mi az?-kérdezte gyanakvóan.
-semmi- mondtam neki
-mi van a karoddal? -zavartan néztem rá.
-semmi- látta rajta hogy nem hiszi el és ez be is igazolódott. Hírtelen felhúzta a pulcsim ujját és megpillantotta a hegeket. Én kimeredt szemekkel néztem rá.
-ez meg mi? - kérdezte mire én lehajtottam a fejem.