A Fehér Chakra Örököse (Átírás alatt)

1 fejezet: A fehér hajú nő

Mindenki tud Kaguya történetéről. Bárhogy is hallották, az nem úgy van. Igazából nem a fa adta Kaguyának a gyümölcsöt, kapzsi módon erőszakkal vette magához. Miután Kaguya megette a gyümölcsöt és megörökölte a hatalmat még egy kis gyümölcs nőtt a fán. Ezt tudva a húga, Kaede pedig elrejtette nővére elől. Gondozta, ápolta semmit nem várt cserébe, csak békét akart. Ő volt az egyetlen aki észre vette, nővérében rejlő gonoszságot. Biztonságba akarta tudni a kis erőforrást, minden és mindenki elől. A szent fa mindezt látta és a kis gyümölcsöt a lánynak adta hálából. Ezzel nem csak hatalmat szerzett, hanem halhatatlanságot is. Akkor hal meg mikor akar, akkor és abban ébred újjá, akiben akar. Olyan hatalmas chakrája van, hogy az egész jinjuurikinek és démonnak nincs annyi együtt. Mindenki hitt benne, hogy ő lesz az, aki legyőzi majd nővérét, de ő inkább gyáván a halált választotta... Legalábbis mindenki azt hitte.

.......

A téli napforduló, december 21. mindenki kimonoba öltözve ünnepel. Évszázadok óta ez van. Gondolja magában a hosszú fehér haját kontyba font virágos ünnepi ruhában sétáló nő. Csak előre halad a tömegben. Nem megy oda az ételes standokhoz, de a játékot és szórakozást nyújtó kisebb-nagyobb bódékhoz sem. Már rég nem érdeklik ezek őt. Ahogy semmi más sem. Csak egyetlen cél lebeg a szemei előtt, mégpedig az, hogy végre elpusztítsa a világra azaz a világ összes chakráját veszélyt jelentő személyt. Szeme megakad egy maszkos alakon. Szürke égnek álló haja van és az egyik szemére rá van húzva a Konohagakure szimbólumával ellátott fejpánt. Az öltözékéből ítélve legalább jounin szintű ninja lehet. Tekintetük egy pillanatra találkozik, majd Kaede folytatja útját. Sóhajt majd elhessegeti a férfival kapcsolatos gondolatait, bármennyire is megragadta a figyelmét. Neki fontos dolga van. Évszázadok óta, de még mindig nem sikerült megtalálni amit keres. Már éppen feladta volna mikor ezelőtt 4 hónappal valami fura érzése nem támadt. Aztán az az érzés egyre csak erősödött egészen addig amíg valami elképzelhetetlen vonzani nem kezdte. Így kötött ki Konohában. Csupán az érzékeire hagyatkozott, ami csak vitte és vitte aztán már csak azt veszi észre ahogy a falun halad át, hogy egyre erősebben érzi. Mintha mágnes vonzaná. Konoha eldugott erdejőben egy barlanghoz közeledve már-már rohan a bejárata felé, ám mielőtt belépne aktiválja jutsuját, ezzel majdhogynem láthatatlanná téve magát. Egy nő szenved bent. Szörnyen kínlódik egy ágynak kialakított, a földből kiálló nagyobb sziklán. Nemsokára egy kisbaba sírás hallható a nő ordítása mellett, majd még egy babasírás, azán már csak annyit érez, hogy minden ereje kiszáll testéből és az egyik kisbaba felé veszi az irányt.

- Gyönyörű, egészséges lányai születtek Tsunade Hime - mondja a rövid fekete hajú fiatal lány és odaviszi a babákat. Kaede chakrája egyre csak fogy és mielőtt bármit is tehetne már el is illan a testével együtt. Mintha vihar keletkezett volna a szobában. Az újdonsült anya és a szülést levezető lány szemeit behunyni kényszerül. Az anya szorosan fogja lányait. A szélvihar végeztével a fekete hajú kis újszülött felemelkedik anyja karjai közül, magasan a levegőbe. Fehér fény veszi körül majd, ahogy eltűnik a fehér fény a kisded kevéske haja, ami eddig ébenfeketén tündökölt most fehér színben pompázik.

-Shizune.

-Igen Tsunade-sama?

-Erről sem ejthetsz soha egyetlen szót sem amíg ki nem derítem, hogy ez mi akart lenni. -Mondja a még mindig megszeppenve fejét kapkodó lánynakTsunade, mire az bólint és már tovább is lép a témán.

-Mi a lesz a nevük? -érdeklődik.

- Shiro - mondja Tsunade miközben az immár fehér hajúra néz, majd tekintete tovább siklik a másik babára, a szőke hajúra - Kumi.

........

Mindössze 1 évesek voltunk mikor Konohát megtámadta a Kyuubi és Narutóba a Negyedik Hokage fiába pecsételték. Anyám pedig elvitt a messzi Rizs földének határán élő ismerőséhez Kotori- senseihez. Ám ő nem az a tipikus második anyafajta tanár, kegyetlen volt. Nem törődött azzal kik és mennyi idősek vagyunk. Csak azt akarta, hogy erősek legyünk. Mindössze 14 évesek voltunk mikor megszöktünk onnan. Vissza sem nézve szaladtunk lélekszakadva. Kumi kihallgatta Kotori és a szomszéd beszélgetését, amiből annyit értett, hogy a szüleinknek köze van Konohához, ezt eddig is tudtuk, viszont ahhoz, hogy oda eljussunk meg kellett szöknünk attól a boszorkánytól. A kevés ételünk amit az útra loptunk már csak egy személy egyszeri étkezésére ha volt elegendő mikor egy földalatti bázisra bukkantunk. Éreztünk benne egy különleges de hátborzongató chakrát.

- Bemegyünk? - Kérdezte Kumi.

- Nem tudom... Menjünk?

- Igen. Mindenhol jobb mint ahol voltunk - ahogy kimondta rögtön elindultunk. Hangtalanul haladtunk egyre beljebb a labirintusszerű folyósón. Egy nagy ajtós teremhez értünk.

- Itt van a chakra tulajdonosa, amit éreztünk. - Vonakodva, ugyan de benyitottunk. A hatalmas terem végében egy férfi ült. Hosszú fekete haja volt és kígyószerü szeme. Kirázott a hideg csupán a látványától. Nem féltem csak undorodtam. Mindig is utáltam a kígyókat.

- Hello- mondtam végül a kígyó szemeibe nézve. Talán a kővé válásomra vártam, magam sem tudom.

~"Jelen"~

Három év elteltével most először eldöntjük, hogy eljövünk Orochimarutól. 17 évesen végre rájövünk, hogy már nincs mit tanulnunk tőle, már rég felülmúltuk, így Konoha felé vettük az irányt. De az előtt infókat kellett gyűjtenünk a faluról. Orochimaru adott egy tippet egy olyan informátorról, aki nagyon jól ismeri a falut. Hogyan lehet bejutni, hány őr van és, hogyan lehet bejutni az iratokhoz. Meg kell tudnunk kik a szüleink. Szóval elbúcsúzunk tőle és Sasukétől, aki időközben csatlakozott hozzánk, ugyan azzal a céllal, mint mi. Tanulni akart. Meg is tette ám nem csak Orochimaru segített neki ebben, hanem mi is. Sokat edzettünk ottlétünk alatt. Orochimaru soha nem kért nagy dolgokat. Embereket kellett oda vinni hozzá, tárgyakat vagy fegyvereket kellett megtalálni vagy infókat kellett gyűjteni neki cserébe volt szállás a fejünk fölött, kajánk és meg is tanított pár jutsura. A végére már nem viszolyogtam a kígyóktól sem. Sok küldetésen voltam és sok emberrel találkoztam. Ilyen a Raikage is. Aztán még egy személy megmaradt az emlékeimben. Egy szöszi. Robbantó művész volt és egyben megszállott is. Mindent fel akart robbantani, ami csak az útjába került. Kumi éppen nem volt velem mikor a sráccal találkoztam, de sokat meséltem róla. Vicces egy fiú volt, kedveltem a magam módján.

- Hahaha -nevetek fel hangosan. Kumi úgy néz rám, mint egy őrültre.

- Mi olyan vicces?

- Emlékszel arra a szöszi robbantgatóra, akivel találkoztam?

- Akiről meséltél?

- Aha. Na, ő az.

- Biztos... - Visszafordul és szalad tovább mellettem. Mindjárt besötétedik...

- Váljunk szét, hátha úgy hamarabb megtaláljuk az informátort. Jobbra megyek. - Már indulna, de hírtelen visszafordul. - Talán mégsem olyan jó ötlet, mi van, ha megint elalszol?

- Ne aggódj, nem esik bajom. - Nevetve emelem magam elé karom és a másik kezemmel megfogom az izmom bizonyítékként.

- De...

- Nem Kumi tényleg nem lesz semmi bajom.

- Rendben. - Megölel, majd ismét elindul. Már órák óta gyalogolok, mikor hírtelen minden elsötétül...

Egy réten találom magam, amit erdő vesz körül. A rét tele van virágokkal és mindegyik fehér rózsa. Lassan sikerül ülő helyzetbe kerülnöm. Meglátok egy lányt a rózsák közt vidáman dalolgatva a virágoknak. Hosszú fekete haja és vörös szeme van, kimonóját cseresznyevirágok díszítik.

- Elnézést - mondom, mire rám néz mosolyogva.

- Oh, hát itt vagy. Már vártalak.

- Ismersz? Hol vagyok?

- Hát nem tudod?- Válaszul megrázom a fejem.

- Ez a te tudatalattid.

- Akkor te miért vagy itt?

- Hogy átadjam ezt. - Felém nyújt egy gyönyörű virágcsokrot. Elveszem tőle és érzem, ahogy átjár az erő. Elképesztő, micsoda energia. Még sosem éreztem ilyen tiszta chakrát.

- Ki vagy te?- Látom, ahogy mond valamit, de egyre homályosabban látok. Majd hírtelen felülök. Ugyan ott vagyok ahol elaludtam. Mi volt ez a furcsa álom? Ki ez a lány? Felnézek az égre és a nap narancssárga színűre festi az eget. Napfelkelte, esetleg napnyugta? Nem nagyon tudom eldönteni. Tovább haladok nem törődve semmivel. Ám nemsokára feltűnik, hogy nem egyedül megyek.