Gruvia fanfiction: a víz nem válik vérré

1. fejezet

  Sziasztok! Ezt a fanfictiont már régebben elkezdtem írni, és csak az első fejezetig jutottam. Közkívánatra most folytatni fogom, remélem, hogy majd tetszeni fog. A következő fejezetet lehet, hogy a hétvégére megírom, addig is egy kis türelmet kérek :)

Magnolia még a hétköznapibbnál is hétköznapibb volt ezen a szeptemberi napon. Az eső csordogált, és a felhők megfojtották a napnak fényes sugarait. Pedig ilyenkor nem volt megszokott a zivatar, ugyanis egy nappal ezelőtt hivatalosan nyár volt. A diákok sietve rohantak be a gimnáziumba, alig volt olyan tanuló, aki nem ázott el. Egy kék hajú lány lépett be az épületbe, kezében halvány rózsaszín, szívecskékkel díszített esernyőjével. Fején bézs színű fülmelegítő pihent, nyakában fakó bordó sál.

  Levette kinti cipellőjét, és egy másikat felhúzott a lábára, amit szekrényéből halászott elő. Vékonyka kabátjából kibújt, és a fülén lévő, melegítésre szolgáló darabot levette. A nyakában lévő anyagot viszont magán hagyta, majd mikor végzett az öltözködéssel, elindult osztályterméhez. Lassan cammogott, majd mikor meglátott egy bizonyos személyt, gyorsabb tempóra váltott.
-Gray-sama- hangzott szájából, majd az említett fiút hirtelen átölelte. Félreértés ne essék, ő egy csendes lány volt, de amikor a fiú a közelében volt, mintha teljesen kicserélték volna. Ilyenkor szeleburdi és optimista tulajdonságok jellemezték.
-Juvia, engedj el!- tiltakozott hevesen a fiú. Ő egy eléggé rideg, ám kedves ember volt.
-De hisz olyan rég láttalak- érvelt Juvia. Utoljára az előző tanév végén találkoztak. Már alig várta a mai napot, mert azért három hónap picit sok volt neki az ő Gray-samaja nélkül. A fiú csak sóhajtott egy nagyot, és beletörődött abba a tudatba, hogy a kékség nem fogja elengedni egyhamar.
Ölelésének a csengő vetett véget, majd besétáltak termükbe. Barátaik már megérkeztek, és csoportba verődve beszélgettek. A két diák is csatlakozott hozzájuk. A téma nem más volt, mint a nyári szünet. Mindenki elmesélte, hogy mi történt vele a legmelegebb évszakban; Lucy egy lovastáborban szórakozott júliusban, Erza vívóversenyekre járt, Levy igazából sehol se volt, könyveket olvasott szabadidejében, a többiek meg nem csináltak semmi különöset: Natsu, Gajeel, Juvia és Gray csak otthon ültek szinte egész végig.
-Gyerekek, üljetek le- szakította félbe a csevejt az osztályfőnök, Makarov-sensei. Mindenki leült a helyére, majd a tekintetüket a tanárra szegezték- Ma nyolc osztályfőnöki órát fogok megtartani. Először is kiosztom az órarendeket, majd megbeszéljük az idei tanév menetét, és beszedem a tájékoztatókra hozott pénzt.  

Másnap Gray teljesen maga alatt volt, egyrészt a tegnap történtek miatt. Eléggé kiakadt, pedig tudta, hogy Juvia segíteni akart neki. Mindenképpen bocsánatot akart kérni, mert nem akart fájdalmat okozni a lánynak. Mikor beért az iskolába, egyből a tanterembe sietett be, ahol az első órája lett volna. De meglepetésére Juvia nem érkezett még meg. Csak várt és várt, és mire észbe kapott, már becsengettek. Nem tudott figyelni az órákon egész nap, aggódni kezdett.
-Gray Fullbuster, hol a fenében kalandozol?- förmedt rá a történelemtanár.
-Elnézést kérek- mondta nulla alázattal. A tanár úgy döntött, hogy inkább figyelmen kívül hagyja, majd folytatta az órát.
Mikor az iskola véget ért, elhatározta, hogy elmegy a lány lakásához. Sprintelve tette meg a távot, és mikor odaért bekopogott. De válasz nem jött. Ezután megnyomta a csengőt, de még mindig semmi. Tanakodott, vajon mit csináljon, aztán támadt egy ötlete, és felhívta a lányt. Sokáig várt, hogy felvegye valaki a telefont, és már éppen le akarta rakni, mikor egy hang szólalt meg.
-Szia Gray, Juvia anyukája vagyok.
-Csókolom, tudná nekem Juviát adni?- kérdezte mit sem sejtve.
-Sajnálom, de ez pillanatnyilag nem megoldható. Juvia eszméletlen, most a városi kórházban vagyunk- Grayben megállt a vér.
-Mi történt?!- kérdezte idegesen.
-Lezuhant egy kilátó tetejéről. Szemtanúk szerint három férfi volt a társaságában, és a kislányom próbált elfutni, de megcsúszott, és átesett a korláton. Nem tudom, hogy mit keresett ott ilyen későn- sírt a vonal másik végén az anyuka. Gray ekkor rádöbbent, az ő hibája az egész. Ha nem ragadta el volna az indulatai tegnap, akkor a lány nem rohant volna el, és nem történt volna ez a baleset.
-Ne tessék sírni- vigasztalta meg Gray- Kérem hívjon fel, mikor Juviát kiengedik a klinikáról.
-Feltétlenül- szipogta.
-Viszlát.
-Viszlát Gray.

három héttel később
A suliban már mindenki tudta, mi történt szegény Juviával. Néhány pletyka is született, aminek legjobban Gray nem örült. Már három hete nem tudott semmit a lányról. Szomorúan ballagott be az iskola épületébe, és Lucy rohant oda hozzá.

-Gray, ezt látnod kell- ragadta meg a kezét, majd ráncigálta be a terembe. A fiú nem értett semmit, de amikor megpillantotta, hogy Lucy mit akar mutatni, elakadt a lélegzete. Juvia ült a helyén, és vidáman ette szendvicsét. Gray odarohant hozzá, majd átölelte.

-Juvia, annyira sajnálom az egészet, én tehetek mindenről.

 -Már elnézést, de te ki vagy?- kérdezte érthetetlenül a lány, mire Gray meglepetten elengedte.

-Tessék?- érthetetlenkedett.

 -Tudod, nemrég történt velem egy baleset. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de sajnos egy valamit nem tudtak helyrehozni. Elvesztettem az emlékeimet, vagyis más szóvak amnéziás lettem. Sajnálom, de be tudnál mutatkozni?- mondta. Graynek ez egyszerre túl sok információ volt. Amnézia? Szóval soha nem hallhatja a lány szájából többet, hogy Gray-sama? Ez biztos csak egy álom. Igen, egy rémálom. 

-Gray Fullbuster vagyok- mutatkozott be- Megbocsátasz egy kicsit? Elfelejtettem valamit megcsinálni. Mindjárt jövök- rohant ki a teremből Gray, majd meg sem állt a mosdóig. Megnyitotta a csapot, és a hideg vizet az arcába fröcskölte, remélve, hogy "felébred". De sajnos ez nem egy álom volt. Ez a valóság...