Gruvia fanfiction: a víz nem válik vérré

2. fejezet

-Ezt nem akarom elhinni!- üvöltötte Gray a mosdóban. Túl sok volt ez neki. Már attól rémálmok gyötörték, hogy Juvia kórházban feküdt. Nem telt el olyan este, mikor elalvás előtt ne gondolt volna a kékségre. Remélte, hogy mikor újra viszont látja, bocsánatod tud kérni. 

De neki még a rémálmok se voltak olyan borzaszóak, mint most a valóság. Igaz, hogy néha mindent meg adott volna, ha az említett lány öt percre békén hagyná. Igaz, hogy voltak pillanatok, mikor szívesebben viselte volna el Erza pofonját, mint Juvia társaságát. De persze amikor ez beteljesedett, a fiú szíve kissé megrepedt. Igazából rájött, hogy fontos neki a lány. Egy olyan barát volt neki, aki mindig észrevette, ha őt aggasztja valami. Gray gondolatmenetét Natsu szakította félbe. 

-Már rég becsengettek de idióta, a tanár mondta, hogy gyere be a terembe azonnal- mondta ezt úgy, mintha semmi oka nem lenne a fekete hajú srácnak a viselkedésére.

-Hagyj békén!- üvöltött teljes erejéből- Tudod, hogy mi történt? Felfogtad egyáltalán?! Juvia nem emlékszik ránk! Se rád, de Lucyra, se Levyre, se Gajeelra, se Erzára, senkire! Még engem is elfelejtett...

-Gray- Natsu teljesen komoly volt- Nem akarlak megbántani, de eddig nem nagyon törődtél Juviával. Szegény vakon koslatott a nyomodban, nagyon szeretett téged. Nem akarlak bántani, de nincs jogod így viselkedni! Most azonnal húzzál be a terembe, és tedd le a seggedet a helyedre!

Natsunak igaza volt, és ezt Gray is belátta. És ezt semmi se támasztja jobban alá, mint az az este, amikor Juvia majdnem meghalt. Nem kellett több szó, a fiú visszaballagott az órájára nyomában Natsuval. A teremben mindenki Grayt bámulta, nem meglepő, ha netán hallották ordibálását is. A tanár nem szólt semmit, amint mindenki a helyén ült, folytatta tovább a tananyagot. 

Gray egész nap egy árva szót sem szólt. Folyamatosan csak bambult, bizonyára elmerült gondolatai tengerében, és tudatban már egy teljesen másik helyen járt. Ebédidőben inkább kiment az udvarra, és egymagában fogyasztotta el az ételét. Most csak egyedül akart lenni, nem volt szüksége arra, hogy a többiek sajnálkozzanak. Legalábbis ezt ő így látta. 

Az udvar szép volt, tele volt virággal, amiket a kertész klubbosok gondozgattak, a padon ülve tökéletesen lehetett látni a focipályát. De most Gray számára az egész világ szürke volt. Pont, mint a neve. 

-Öm... Gray- Juvia állt előtte, kezében egy ételes doboz volt, valószínűleg ez volt az ebédje- Leülhetek melléd?- kérdezte. Olyan szokatlan volt a fiúnak ilyen formában hallani a lánytól a saját nevét. A fiú csak bólintott egyet- Köszönöm.

Csak csendben üldögéltek egymás mellett. Gray azért nem szólt semmit, mert még mindig a tények hatása alatt volt, és rettegett attól, hogy netán olyasmit mond, amivel elijesztheti a kékséget. Juvia meg egyszerűen csak félénk volt, észrevette, hogy a fiú elég bánatos, és arra is rájött, hogy nagyrészt miatta van ez. Nem tudta, hogy hogyan kezdeményezhetne beszélgetést. Hiába nem emlékezett a szeretett Gray-samajara, attól még ugyanaz a kedves lány maradt, mint ami előtte volt.

-Mennyire nem emlékszel?- törte meg a csendet Gray. A lány eleinte nem értette a kérdést, de egy idő után ép-kész válasszal tudott szolgálni.

-Három év teljesen kiesett. Elég sok idő...

-Igen.

-Mondd- sok bátorságot kellett összeszednie, hogy kinyögje ezeket a sorokat- Milyen voltam az iskolában? Kikkel voltam jóban? 

-Hát ö...- megvakarta a tarkóját- Eléggé szeleburdi és optimista voltál, de volt, amikor csendes.

-És ez mitől függött?- faggatózott.

-Hát ha velem voltál, akkor általában mindig mosolyogtál...- mind a ketten zavarba jöttek ettől a mondattól. De annyi biztos volt, hogy a kezdeti nyomott hangulatnak nyoma veszett. Kicsit megnyíltak egymás felé- Ami meg a barátokat illeti, sokat voltál velem, de Erzával és Gajeelel is elbeszélgettél.

-Gajeel-kunra még emlékszem- a fiú meglepődött, hogy ezt hallja- De csak azért, mert egy általános iskolába jártunk- Ez megnyugtatta Gray szívét. Valamiért nem esett neki jól a tudat, hogy Gajeel lehet fontosabb a lány számára, mint ő maga.

-Gondolom, elég fura lehet ez az egész.

-Igen. Szeretnék emlékezni, de nem megy. Az orvos szerint lehet, hogy pár hónap, amíg visszatér az emlékezetem, de van arra is esély, hogy soha nem fog. De hiszek benne, hogy hamarosan emlékezni fogok rád és a többiekre is- a lány mosolya elérte a rideg fiú szívének legmélyebb pontját is. Nem bírta tovább, karjaival körbefonta a lányt. 

-Rám mindig számíthatsz- hallatszott, ahogy könnyeivel küszköd- Bármi gond van, vagy van, amiben segíthetek, csak szólj. 

A lány ekkor rájött, hogy szoros kapcsolatot ápolhatott a fiúval. Mielőtt együtt ebédeltek, beszélt Gajeelel, aki csak annyit árult el neki, hogy szinte mindig Grayen csüngött. Többet nem akart mondani, főleg nem a balesetről, ugyanis ő úgy vélte, ez a dolog csak Grayre és Juviára tartozik. Juvia ezért is gondolta, hogy meglátogatja Grayt a nagyszünetben. 

Még egy ideig beszélgettek kint, de a csengő jelezte nekik, hogy be kell menniük az órára. Még annyit megígértek egymásnak, hogy együtt mennek haza. Gray alig várta, ugyanis minél több időt akart eltölteni a kékséggel. "Kezdek olyan lenni, mint amilyen régen Juvia volt"-gondolta magában. Mostmár teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy mennyire fontos neki a lány. Soha többé nem hagyná magára, sohasem bántaná meg, és mindig csak az ő érdekeit nézné. 

Eljött a várva várt pillanat, a szekrényeknél találkoztak. Kint kissé szeles volt az idő, még szerencse, hogy mind a ketten kabátba jöttek. 

-Na indulhatunk- szólalt meg a lány, majd útnak eredtek. Láthatóan kissé fázott Juvia, a kabátja a nyakánál kissé kivágott volt. Még szerencse, hogy Gray kivételesen ma felöltözött normálisan, így oda tudta adni a lánynak a sálát- Ó, köszi- mosolygott a kékség, majd a nyaka köré tekerte a ruhadarabot.

-Tudod, ezt a sálat még tőled kaptam- szólalt meg egy idő után- Még tavaly engem húztál karácsonykor, és ezt adtad ajándéknak. Annyit kell rólam tudni, hogy jól bírom a hideget, ezért is találtam furcsának, hogy ezt kaptam tőled. Azt felelted erre, hogy valami olyat akartál adni, amit te készítesz a két kezeddel- Juvia erre nem tudott mit mondani, kissé el is vörösödött- Szóval köszönöm- a fiú hosszú hetek múlva most mosolygott először. Őszinte volt, semmi hátsó szándék nélkül. És ezt Juvia is jól tudta.

-Örülök, hogy jobb a kedved- nevetett fel a kékség. Ekkor pont megérkeztek a lány házához- Köszönöm, hogy elkísértél. 

-Ugyan- valami fura érzés kerítette hatalmába Grayt. Olyan üresnek érezte magát hirtelen. Lehet, fájt neki a tudat, hogy el kell búcsúznia a lánytól, ráadásul holnap hétvége. De nem értette pontosan, hogy miért érez így, hisz eddig ez még nem tapasztalta- Figyelj, van kedved a hétvégét velem tölteni?

-Hát anya most nagyon félt engem, nem hinném, hogy bárhová is elengedne- közölte szomorúan, majd beugrott neki valami- De szerintem az nem lenne probléma, ha mondjuk holnap átjönnél hozzám. Mármint ha ez neked is jó!

-Rendben- Gray hihetetlenül vidám lett. Teljesen fel volt dobva, hisz a holnapot a számára fontos személlyel töltheti. Örömében megölelte a lányt, aki eleinte meglepődött, de viszonozta a gesztust- Soha nem hagyom, hogy bajod essen!