A kezdetektől

Haza érve

                                                      ~Sarah~

Gyors léptekkel igyekeztem eltűnni. Annyira égőnek éreztem, hogy már az első nap megbámulok egy fiút. Mi vagyok én? Nagy elgondolkodva próbáltam igyekezni de nem jutottam messzire mert a magassarkúm sarka letört. Na szép... A hátam mögött hangos nevetés de nem fordultam meg levettem a cipőt és mezítláb mentem a sulitól egészen hazáig magabiztos léptekkel. Engem nem zavar mit gondolnak... Bárkivel megeshet! Tipikusan szerencsétlen vagyok majd hozzászokik mindenki. Nem volt még otthon anya csak a tesóm XBOX-ozott gondoltam nem zavarom. Leültem a szobámba és az órarendem tanulmányoztam. Vajon mindenkinek ilyen sok órája van? A könyveket még a nyári szünetbe megkaptuk úgyhogy volt mit bepakolni holnapra. Éppen egy könyvet olvastam amikor valaki kopogott az ajtómon.

-Igen?-kiabáltam ki nem túl kedvesen.

-Neked is szia! Bejöttem!-mondta és tényleg képes volt az engedélyem nélkül berontani a szobámba és leülni az ágyamra. 

-Mit akarsz?-kérdeztem még mindig flegmán.

-Holnap elviszlek suliba...

-Fogadjunk éhes vagy és nem bírod megmelegíteni!

-Igen de holnap egész nap kedves leszek veled meg néha lóghatsz velem meg a haverjaimmal az annyira menő lenne, nem?

-Pfff... Annyira idegesítő vagy!-felálltam, lementem a konyhába és betettem a konyhapulton lévő kaját a mikróba. Komolyan nem értem mi ebben annyira bonyolult? 

-Köszi!-mondta.

Nagyon furcsa volt. Leültem vele szembe egy almával és azon gondolkoztam mi történhetett vele. Nem szokott ilyen szótlan lenni. Nem mosolyog, nem szivat semmivel... Vagy nagyon kiakar készíteni vagy komoly baja van!

-Figyelj... Minden oké Zec?

-Ja!-mosolygott elégedetten majd amikor befejezte bezárkózott a szobájába.

Én sem tettem másképp és akkor még semmit sem sejtettem...