Vadrózsák

1. Fejezet

A nyár legmelegebb, egyben naptár szerinti utolsó napja volt. Nina Geroldin, a parti szervezők gyöngye, ismét kitett magáért; évszak búcsúztató bulijára szinte a Vadrózsa köz összes lakója eljött. Hiába, az ő neve garanciát jelentett a szórakozásra, mivel pontosan tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat: finom ételek, hűsítő koktélok, tágas kert, medence és sok-sok lufi. Már négy éve foglalkozott parti szervezéssel, ez tette ki az életét. Számára nem volt nagyobb öröm annál, mint látni az ügyfeleit, ahogyan önfeledten mulatnak. Elég sokat keresett, de nem a pénzért csinálta: neki a vendégek arcára kiülő mosoly elegendő fizetség lett volna. Most is boldogság öntötte el a lelkét, ahogyan a teraszról nézte a kertjében rohangászó gyerekeket, és a pezsgőző, vidáman cseverésző felnőtteket. Tudta, hogy ezúttal is remek munkát végzett.

- Hé, Nina! Nem csatlakozol hozzánk? - kérdezte a medencében lubickoló Karen, Nina egyik barátnője.

Ő csak szelíden mosolygott, és megrázta a fejét. Volt egy kis probléma vele: sosem tudott lazítani, mindent az ellenőrzése alatt akart tartani. Állandóan attól rettegett, hogy valami baj történik. Már akkor sírógörcsöt kapott, ha eltört egy pohár, s éppen ezért használt műanyag poharakat. Nem túl stílusos, de legalább hasznos - vallotta. Gyakorlatias nőnek tartotta magát, és maximalistának. Tisztában volt vele, hogy néha kissé merev, csakhogy ő így is csodásan érezte magát a bőrében. A meghívottak boldogságát többre tartotta a magáénál. Az a fő, hogy ők jól mulassanak.

Felsóhajtott, és elindult szokásos körútjára, hogy megnézze, nincs-e szüksége valakinek valamire. Elhaladt egy négyfős lánytársaság mellett, akik hangosan vihorásztak. Az egyikük, egy hosszú, fényes fekete hajú nő hirtelen utána nyúlt, és odahúzta maga mellé. Egészen közel hajolt hozzá, és a fülébe súgta:

- Ismét remekeltél, drága! Nagyon jó a buli! Megérte a fáradtságot!

Nina büszkén mosolygott.

- Köszönöm, Jodie!

- Nem akarsz egy kicsit elvonulni? - kérdezte sejtelmesen a nő, és ajkát finoman hozzáérintette Nina nyakához.

Nina megborzongott. Lábai elgyengültek. Nagyon is szeretett volna elvonulni, de...

- Nem hagyhatom itt a vendégeket! - felelte.

Jodie felsóhajtott, és nagyot húzott a kezében tartott pohárból. Aztán eltaszította magától Ninát.

- Akkor, menj, foglalkozz csak velük! - mondta sértődötten.

Nina hitetlenkedve csóválta a fejét. Jodie-nak félelmetesek voltak a hangulatváltozásai. Úgy viselkedett, mint egy macska. Az egyik pillanatban még dorombolt, a következőben pedig már kieresztett karmokkal támadt. Nina sokszor egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. Öt éve éltek együtt, és még mindig nem szokta meg ingadozó természetét. Rengeteget veszekedtek. Nem egyszer szakítottak már. Olyankor az egyikük elköltözött, és pár napig nem beszéltek, ám valahogy mindig kibékültek. De hát ilyen az igazi szerelem: viharos.

Nina felkapott az egyik asztalról néhány megrepedt papírpoharat, és gyűrött szalvétát, amelyekről tudta, hogy már nem lesz rájuk szükség, és előrement a kukákhoz, hogy kidobja. Nem szerette a parti utánra hagyni a rámolást, mert addigra nagyon sok szemét összegyűlt, és rengeteg munkával járt feltakarítani. Így viszont már a buli alatt megszabadulhatott a hulladék egy részétől. Felemelte a kukafedőt, és bedobálta a poharakat meg a használt törlőket. Már épp ment volna vissza a vendégeihez, amikor egy teherautóra lett figyelmes, amely a szemközti ház előtt állt. Az oldalára ezt a szöveget festették: El akar pucolni? Ne próbáljon meg egyedül cuccolni! A Marshall költöztető cég segít!