Vadrózsák

2. Fejezet

Másnap Alison már kora reggel felkeltette Cassie-t. A lány alig bírt kikászálódni az ágyból. Nyűgös volt, és kedvtelen.

- Szedd már össze magad! – rivallt rá Alison, miközben lekvárt kent a pirítósra. – Ne vágj ilyen morcos képet! És csinálj valamit a hajaddal! Így nem jelenhetsz meg az iskolaigazgató előtt!

- Miért? Ha szerencsém van, legalább nem vesz fel! – válaszolta Cassie, de azért összefogta a sörényét egy hajgumival.

Alison megsemmisítő pillantást mért rá.

- Tudod, hogy ez a hely az utolsó esélyünk! Lehetőleg ne szúrd el!

- Oké – sóhajtotta Cassie.

Megreggeliztek, aztán kimentek a kocsihoz. Nina is épp akkor kísérte ki a ház elé a munkába igyekvő Jodie-t. Alison kíváncsi pillantásokat vetett rájuk.

- Szerinted ezek együtt vannak? – kérdezte Cassie-től.

- Nem a mi dolgunk – vont vállat a lány, és beült az autóba. Máskor is látott már leszbikusokat. Egyáltalán nem ítélte el őket. Felőle mindenki azt csinált, amit akart, és akivel akart.

Az iskola tízpercnyire volt a házuktól. Cassie szétizgulta az utat. Félt, hogy nem fogadják majd be. Biztosra vette, hogy ő lesz az egyetlen új diák. Elvégre ki lenne az a hülye, aki az utolsó évet új gimnáziumban akarná kezdeni? Senki... Kivéve persze azt, aki lelőtte a saját apját, és kénytelen volt elmenekülni a szülővárosából. Egyedül az a tudat vigasztalta, hogy a többieknek is ez lesz az első napjuk. Legalábbis a nyári szünet után most először fognak beülni a padba. Igaz, hogy ők már ismerni fogják egymást, és a környezet sem lesz számukra idegen, de a tananyag épp oly új lesz számukra, mint neki.

Megérkeztek. Cassie idegenkedve bámult a színes épületre. Nem úgy nézett ki, mint egy komoly intézmény. A falaira groteszk, színes rajzfilmfigurákat festettek, a bejárat fölé pedig lufikat aggattak.

- Ez most iskola, vagy óvoda? – gúnyolódott Cassie.

- Szerintem egész barátságos! – felelte az anyja. – Na, gyerünk, szállj ki!

Cassie kipattant a kocsiból. Megvárta Alison-t, aztán elindultak a bejárat felé. Útközben elhaladtak egy punkokból álló gang mellett, akik feltűnően megbámulták Cassie-t. A lány összehúzta magán halványkék kardigánját, és lehajtotta a fejét. Tudják – gondolta. Azért bámulnak így, mert tudják! Legszívesebben visszarohant volna az autóhoz.

- Anya, – kezdte halkan – nekem ez nem fog menni!

Alison szeme szikrákat szórt.

- Dehogyis nem! Nem ajánlom, hogy botrányt csinálj! Most szépen beiratkozunk!

Cassie nagyot nyelt. Jobbnak látta, ha csendben marad. Megálltak egy tejüveges ajtónál, amelyre élénksárga betűkkel ezt pingálták: Igazgatói iroda.

Alison habozás nélkül bekopogott.

- Igen? – szólt ki egy öblös hang.

Alison benyitott az ajtón, és magával rántotta Cassie-t is. Egy tágas, világos szobába kerültek. A berendezés egy iratszekrényből, egy kanapéból, két kényelmesnek tűnő fotelból, és egy íróasztalból állt, amely mögött ott ült az igazgató. Sötét bőrű, kopasz, meleg tekintetű férfi volt.

- Jó napot! – köszöntötte őket, kivillantva hófehér fogait. – Miben segíthetek?

- Jó napot! Alison Albright vagyok, ő pedig itt a lányom, Cassandra. Néhány napja érdeklődtem telefonon, hogy felvennék-e.