Nélküled - Szalai Ádám

4. rész:Mi lesz, ha kiderül?

(...)

Sóhajtozhatunk minden féle kincsért. Drága ruháért, telefonért, sportkocsiért. De gondoljunk bele, az mit kap, akinek ez mind megadatik? Mosolyognak rá szerelmesen, vagy a pénztárcája kell. Hozzászólnak kedvesen, vagy csak elmennek mellette. Valóban szeretik őket, vagy csak az életüket akarják. És így érezhet a sztárfocista is, akinek nem könnyű olyan embert találni, aki nem rögtön arra vágyik, hogy híres embereknek mutassák be, rangos sporteseményekre vigyék csillogó ruhákban, vagy szimplán elhalmozzák minden földi jóval.

...

Ádám

Balázs kijelentette, hogy éhes, és elindult, hogy derékig merüljön a hatalmas hűtőmben. Figyelmeztettem, hogy kong az ürességtől, és, hogy csak akkor veszek kaját, hogy ha jönnek anyáék, de mit sem törődve velem, a hűtő felé igyekezett. Hangos zsörtölődés követte mozdulatait, miközben nem figyelve tépi fel az ajtót, ami jól arcon is csapja. Nagyi csak megtekerte a fejét, és a szöszi segítségére indult.

Én csak somolyogva felbaktattam a szobámba, ahol a félig bepakolt bőröndöm várt a szétdobált ruháimmal és az összetört üvegdarabokkal, amik a képkeretből származtak. Este, miközben ki akartam surranni a vécére, Balázs bejött hozzám, én pedig úgy megijedtem, hogy levertem a könyökömmel a képet. Én és a tesóim vagyunk a felvételen, lehettem hat éves. Mosolyogtam, akkor még tudtam, hogyan kell önfeledten tenni azt.

Sóhajtozva kaptam a partvis után, és a lapátra toltam az éles darabkákat a parkettáról. Miután eltávolítottam a porszívóval is a veszélyes darabokat, az ágyamra néztem, ahol még mindig teljes káosz uralkodott az egymáson heverő göncök miatt. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy lány, aki nem tudja, mit vegyen fel az esti bulira. Csak tudok már választani nyolc pólót, nem?

- Mi a baj, haver? – Hosszú léptekkel szelte át a szobát a Szőke. – Kiscsaj-effektus? – Nevetett, majd kirángatta a kezemből az összes ruhadarabot, és az ágyra dobta, ahol megint a második világháború egyik színtere modelleződött.

- Nagyon nem vicces. – Kulcsoltam magam előtt össze a karjaimat. – Neked sem ment könnyen, szerintem.

- De, haver, képzelt egész ügyesen összepakoltam. És ez rád nézve gáz, mert nekem színes és változatos cuccaim vannak, míg ezeknek a dolgoknak a háromnegyede fekete és fehér. Csak ki tudsz választani a sok ugyan olyan közül másfél hétre valónyit. – Nevetett.

- De, de ez olyan nehéz. – Tiltakoztam. - Aztán meg nem viszek elég felsőt, vagy az még hagyján, de alsót se. – Nagyon hepciás vagyok, ha alsókról van szó. Ki nem állhatom a fecskét, és a több napos alsót sem bírom. Valahogy visszataszít a gondolat, hogy kicsi Ádi nem érzi jól magát.

Végül rábíztam az egészet Dzsudzsira, aki először készségesen megtette, amire kértem, végül viszont a többiek is azt akarták, hogy ő pakoljon. Igazuk is volt. Pedáns, precíz hajtogatással egymás mellé sorakoztak a ruhadarabok az utazótáskámban. Tetejükön egy szatyorba csomagolva volt a stoplisom. Mint aki jól végezte dolgát, nyújtózkodtam, és eldőltem az ágyamon. El is szundíthattam, mert egyszer csak Nagyi jelent meg az ajtóban, és szólt, hogy vonszoljam le a német seggem, mert lassan indulunk.

Énpedig erőt vettem magamon, felkaptam a laptopomat, a mobilomat és a táskám.Lefelé menet felnéztem Instára, majd leérve Gyurcsóba botlottam, aki felémnyújtotta a kezét, és mint később kiderült, nem pacsit akart, hanem a telefonom, hogy készítsen egy képet.

Betereltek a fekete kisbuszunkba, és elindultunk az örökkévalóság színhelyére, a Feröer-szigetekre,a VB selejtezők egyik meccsét fogjuk játszani, és eltölteni pár napot. Viszlát, térerő! Viszlát, gyorskaja! Mától csak füstjelekkel kommunikálhatok, és bogyókat ehetek.

- Ádám! - Lépett mellém Gyurcsó. - Miért vagy így elkenődve?

- Nem vagyok. - Vágtam ki magam, erőltetve egy szép, "kolgét-mosolyt".

- Hát ha te mondod! - Azzal a lendülettel ott is hagyott.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, és végre Balázs is befogta mellettem a száját, a segédedzők szóltak néhány biztató szót, jó utat kívántak, és elindult a busz a repülőtérre.

- Elárulnád végre, hogy hol voltál az elmúlt két hétben? - Vizslatott mellettem a szőke.

- Mondtam.

- Szala, túl jól, és túl rég óta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, hazudsz.

- Nem hazudok.

- Nekem ne mondd, hogy az elmúlt két hetet te otthon töltötted, pihenéssel! - Már egyre jobban ideges lett.

- Majd elmondom, most nem akarok róla beszélni.

- Srác, én megértem, ha neked necces. De nem csak kíváncsi vagyok, hanem egyszerűen nem akarom, hogy az legyen, mint '14-ben.

- Akkor is csak annyi volt, hogy a tesóimmal körbejártuk Pest kocsmáit. Csak egyszeri alkalom volt, és nem vagyok, nem is leszek alkoholista, ezt te is tudod. - Mély levegőt vettem, és másodpercek alatt átgondoltam, hogy mit fogok mondani neki, de úgy, hogy soha többé ne huzakodjon elő evvel a témával, és valljuk be nem sikerült ilyet találnom. Úgy is addig fog piszkálni, amíg ki nem szedi belőlem.

...

A repülőn sem hagyott békén Balázs. Tudni akart mindent, én pedig nem akartam elmondani. Olyan jó, hogy van egy ilyen csodálatos titkom, vele.

- (...) És volt olyan is, ahol a csajok szinte semmiben táncoltak, és nem kellett kimozdulnom sem. - Dzsudzsi élménybeszámolója nem tudott foglalkoztatni. Fájt a hólyagom, olyan irdatlan módon kellett pisilnem.

- Ne haragudj, meglátogatom a WC-t. - Bazsi bólintott, én pedig végigsétáltam a sor között. Átpillantottam hirtelen a másik osztály ajtaján, és akkor nem hittem a saját szememnek. Próbáltam leplezni azt, hogy egyáltalán abban a pillanatban létezem, inkább elcsaptam a fejem, és reméltem, hogy egyikük sem vett észre.

...

- Haver, mi ütött beléd? – Bökött vállba Balázs. – Egész úton egy szót sem szóltál. Talán történt valami? – Aggódó szemekkel figyelt, nem hagyta, hogy elhagyjam a szemkontaktust.

- Persze, csak kicsit elfáradtam. – Mosolyogtam, majd tovább néztem, ahogy a légiutas-kísérő hogyan illegeti magát Nikónak. - Hosszú volt az út idáig.

Elfogott a pánik. Mi lesz, ha kiderül?

Hm, emlékszem még mindenre. Hogy milyen volt a személyisége, a haja, a bőre. Olyan érzés volt, mint amikor először szívsz cigarettát: fullasztó, kesernyés, addiktív.

Ő akkor nemet mondott, és én csodálatos módon nem törtem össze, inkább porrá hulltam.