Egy istennel randiztam

Szétrobbantok pár szörnyet

(The Cab- Angel with a shotgun)

APOLLÓN SZEMSZÖGE

LÁTTAM AZ ARCÁN A LEPLEZETLEN KÉTSÉGBEESÉST, MIKOR MEGHALLOTTA, MIT JELENT IS IDEIGLENES HALANDÓSÁGOM VALÓJÁBAN. A fater tökéletes álcának nevezte, én csak rohadt nagy kicseszésnek. Zeusz úgy döntött, hogy határozatlan időre a földre küld egy tizenhat éves srác képében, és hogy "viccesebb" legyen a dolog, erre az időre halandóvá tett, hogy öregedjek és ne látszódjon, hogy isten vagyok. Annyi igaz, hogy ha halhatatlanul megsérülnék, akkor normál vér helyett arany ichor folyna a sebből, és azonnal lebuknék. Zseniális ötlet. Egyszerre büntet és véd. Nem bukhatok le, de szívhatok egy ideig. És mindezt egy gyerekes csíny miatt. És úgy tűnik a védelem része máris elvérzett a vizsgán, mert a szörnyek azonnal felismertek. 

Láttam az arcán, hogy fél. Engem féltett, pedig még így is erősebb vagyok bárkinél ezen a földön, mer az erőm, az alakváltás kivételével, megmaradt. Érzékeim is jobbak, gyorsabb és erősebb vagyok mindenkinél. És ő mégis miattam aggódott, amikor két bosszúálló és haragtartó szörny épp meg akarta ölni. 

Csak egy percig fordult felém, arca is olyan törékenynek tűnt, mint egész, aprócska teste. Szemében most nem látszott a határozottság és keménység, csak a színtiszta félelem. Az a nyomorult izé ezt a pillanatot választotta, hogy rátámadjon. Nem teketóriáztam, elővarázsoltam az íjamat és miközben ugrott, tökéletes pontossággal fejbe lőttem. Lezuhant, és én máris a másik szörny felé fordultam, ám ekkor Eleanor hangját hallottam, és láttam, hogy megmozdul az előbb leszedett empusza.

- Csak a szívüket célozd! Semmilyen más módon nem lehet megölni őket.- kiáltotta Eleanor, és mikor le akartam lőni a földön fekvőt, a másik fogta magát, és nekem rontott. Természetesen ezek az ördögfajzatok  tudnak oldalazva futni, de szerencsémre nem elég okosak ahhoz, hogy rájöjjenek én is tudok mozogni. A szörny gyors volt, de én gyorsabb voltam és mögé kerültem. Lőttem. Lepattant a hátáról. "Bizonyára páncélt visel."- gondoltam, majd rájöttem ez mit is jelent. Nem tudjuk megölni őket. Eleanorra akartam kiáltani, hogy figyelmeztessem, de elkéstem. A szemem sarkából észrevettem, hogy a sérült empusza felpattan, komolyan, mintha le sem lőttem volna, és Eleanorra veti magát. A lánynak épp csak annyi ideje maradt, hogy valahonnan a ruhája redőiből előkapjon egy tőrt, mielőtt a szörny elérte volna. Eleanor a mellkasába akarta süllyeszteni a pengét, de az lepattant róla. A szörny vigyorogva megragadta, és nem eresztette. A lány szemében láttam, hogy hiába próbál, nem tud szabadulni és már-már csak azt várja, hogy a szörny éles fogai a bőrébe vájjanak. Hiába vergődött a szörny karjai között, annak karmai csak még mélyebben belevájtak a bőrébe. Skarlát vér fröccsent a sebből. Szinte éreztem a fájdalmát. Eközben az, amelyikkel én harcoltam, újra felém fordult és támadott. Ezek nem fogják feladni, Eleanor viszont épp arra készül. Ha én meghalok, akkor max annyi történhet velem, mint a titánokkal, és szörnyekkel, de aztán visszajövök. De ha ő meghal, neki nem lesz visszatérés.

Ennyit a csodás párizsi estéről. Én csak azt akartam, hogy jól érezze magát és egy kicsit felüdüljön. Nem azt, hogy élete első csókját két ijesztő szörny félbeszakítsa és a halál közelébe kerüljön. Nem totojázhattam. Nem akartam ezt az erőmet használni, de nem volt más választásom. Felemeltem a kezem, majd minden figyelmeztetés nélkül vakító fény csapott ki a tenyeremből, mely forróbb volt, mint egy kovácsműhely. Az egyetlen bajom ezzel az erőmmel, hogy nem tudom kordában tartani. Bármit elemészt, ami neki tetszik. A Nap hője felrobbant és elemészt mindent, ami nem jó. Csak reménykedni tudtam benne, hogy az nem számít rossznak, hogy valaki az Alvilág lánya. Nem is akartam belegondolni, hogy esetleg bánthatom őt.

 A fény elült, visszaszállt a kezembe, és láttam, hogy a szörnyek atomjaikra robbantak, előttem és Eleanor körül aranyszínű por szállt. Eleanor  a porhalom közepén ült. Kissé összegörnyedve, térdeit átfogva, sérülten ült. Csak ült és nézett azokkal a gyönyörű mélyfekete szemeivel, melyek sarkában könnyek csillogtak. Sötét szemében érzések kavalkádja váltakozott. Először a hitetlenség. Majd a nyugalom, később a felismerés. Azután a félelem. Félt tőlem, és attól amit most műveltem. Megijedt a hatalmamtól. És nem hibáztathattam. Én is félnék valakitől, akinek a kezéből gyilkos fényt láttam kirobbanni az imént. Végignéztem a megtört, apró és remegő testen. A korábbiaknál újabb sérülések is látszottak rajta, bőre vörös volt, mintha megperzselték volna. Tudtam, hogy ezeket én okoztam. Nem mertem közelebb lépni hozzá. Aggódtam, hogy esetleg arrébb húzódna, vagy ha megérinteném, arrébb lökne. Kétségbe estem. Ernyedten álltam, tőle 3 méterre és csak néztem a szemébe. Egyszer csak a szemében lévő félelmet valami más váltotta fel. Olyat láttam megcsillanni benne, amit eddig soha. Szeretet és kedvesség ragyogott fel az arcán. Kócos haja, szakadt ruhája és szétkenődött sminkje ellenére most láttam a legszebbnek ismeretségünk kezdete óta. 

- Lefelé lifttel kéne mennünk- szólt.- Azt hiszem meghúztam a bokámat, mikor a szörny a földre nyomott.

Mosolya fájdalmat leplezett. Pár lépéssel kettészeltem a köztünk lévő távolságot. És leguggoltam hozzá. 

- Lényegében a gyógyítás istene is én vagyok. Szabad?- nyúltam a bokája felé.

- Persze- mosolygott rám bátorítóan. Nem ítélkezett. Nem zavarta az erőm. Az sem zavarta, hogy majdnem ő is meghalt. Csak kedvesen mosolygott, jelezvén, ő így is szeret. Nem kellett kimondania, látszott a szemében. Kezemet a bokájára helyeztem és arany szalagok csaptak ki belőle. Kíváncsi voltam, megijedt e, mert gyakorlatilag ez majdnem ugyanaz a helyzet, mint az előbb. Szemében nem látszott semmi. Lassan elhalványultak a sérülései, és láttam, hogy kisimul az arca. A szalagok visszahúzódtak a kezembe, a fényesség eltűnt körülünk.

Eleanor szemszöge

Nem voltam teljesen biztos benne, hogy hogyan kéne reagálnom a történtekre. Abban biztos voltam, hogy a lány, akinek Hádész az apja és Hekaté ruházta fel varázserővel, semmi oka nincs azon ítélkezni, hogy egy isten a puszta kezével fel tud robbantani dolgokat. Tudtam, hogy engem nem bántana, és azokat sem, akiket szeretek, és csak ez számított nekem. 

Felemelt, és finoman a lifthez támogatott. Nem szól egyikünk sem, de biztos voltam benne, hogy az ő fejében is kavarognak a gondolatok. Beszálltunk a kocsiba és szótlanul hazaindultunk. Bár épp azon kellett volna agyalnom, hogy majdnem meghaltam, mégsem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy megcsókolt. 

A táborba érve még mindig agyalva, kissé sokkosnak tűnhettem. Apollón kiszállt és az én ajtómat is kinyitotta kiszálltam, és hagytam, hogy a kabinom ajtajáig vezessen. Mielőtt bementem volna, gondoltam egyet és magamhoz öleltem. Éreztem, hogy meglepődik, de aztán ő is körém fogta a karját. Reméltem, hogy ki tudom fejezni, hogy a váratlan végét kivéve ez volt életem eddigi legszebb estéje.

- Köszönöm- suttogtam ezt az egy szót, majd elhúzódtam tőle, és bementem a kabinomba.

Sziasztok! Itt az újabb rész. Remélem tetszett mindenkinek, és örülnék neki, ha kommentben jeleznétek, ha esetleg valamilyen észrevételetek van. A dalt próbáltam a részhez igazítani, és szerintem eléggé illik is hozzá. Köszönöm mindenkinek, aki olvas, sokat jelent nekem. :)