Hol nem volt

Prológus

A hatalmas tölgyfa árnyékában még nyáron is jókat lehetett játszani. A Nap hiába tűzött olyan nagyon, a levelek megvédték az ártatlan gyerekeket a káros sugárzástól. A jólelkű Adaline vígan biztatta unokatestvéreit, miközben ők azon versengtek, hogy ki mászik magasabbra. A fürge Cayden már jóval magasabban járt, mint kishúga Phoebe, aki hátránya ellenére is kitartóan küzdött. Adaline lelkesen tapsolt a fiúnak, aki épp elérte a csúcsot és győzedelmesen felkiáltott. Testvére egy halvány mosoly kíséretében beérte őt, majd gratulált.

-És most verseny lefelé! - azzal a kislány gyorsan lejjebb lépett, majd ágról-ágra ügyesen lecsimpaszkodott a magas fáról. Bátyja hitetlenkedve nézett utána, arcáról sugárzott a meglepettség.

-Csalás! -rikkantott utána, de azonnal fel is nevetett. Ő is földet ért, és ezúttal rajta állt a sor, hogy gratuláljon. Phoebe meghajolt kefélyesen, bár elismerte, hogy a győzelem Caydent illette.

-Nézzétek! - kurjantott fel Adaline. - Pitypangok! - azzal a fa tövébe kuporodott, hogy megcsodálja a sárga szirmú virágokat. Cayden unottan legyintett, majd azzal a címszóval, hogy megeteti a lovakat, elfutott. Phoebe érdeklődését sem keltették fel túlságosan a pitypangok, hiszen ezernyit láthattak már azelőtt a faluban, de Adaline kedvéért ő is szemügyre vette őket.

-Ugye milyen szépek? - kérdezte a csillogó szemű lány. Ő mindig is ilyen volt; körülrajongta a természetet. Odavolt a növényekért, nem beszélve az állatokról. Folyton a házon kívül csavargott, fából eszkábált dolgokat. Igaz, sokszor sikerültek félre a találmányai, hiszen rendkívül ügyetlen volt, mégsem szomorodott el soha miattuk. Kedves volt és derűs, egy igazi kincs. A szülei sokat gondoskodtak róla, hiszen fontos feladatra kellett felnevelniük az egyetlen lányukat. Édesanyja megtanította neki az erkölcs legfőbb szabályait, míg apja hasznos tanácsokkal látta el. Ő lett volna a következő feje a kis közösségnek, születése óta erre a feladatra nevelték. Az apja, Jaymen, nagyon is jó vezérként volt ismert, habár nem olyan volt, mint a történelemből ismert híres személyek, akiktől rettegtek az emberek. Hiszen az ő falujuk egyébként is más volt; az a valahai legszebb hely volt a Földön, a valahai legbölcsebb lakókkal.

-Nem megyünk mi is a lovakhoz? - kérdezte Phoebe óvatosan. Tiszteletben tartotta unokatestvére szenvedélyét, de ő maga sokkal kalandvágyóbb volt. Alacsony termete törékeny külsőt kölcsönzött neki, de valójában ő annál sokkal bátrabb volt. A bátyja mellett ugyan labdába sem rúghatott, de sosem mondott nemet egy kis kalandra. Érdekelte a világ, mindent tudni akart róla, ezért bújta olyan nagyon a könyveket. Mindent elolvasott, még azt is, amiről fogalma sem volt, amit még az anyukája sem tanított meg neki. Pedig Sierra igyekezett mindenről beszámolni a tudni vágyó gyerekeknek. Minden délután kinyitotta az iskola kapuját, hogy megossza a kincset érő tudományt. Habár nem volt kötelező odajárni, mint más helyeken, aligha voltak olyanok, akik nem szívesen csatlakoztak Sierra óráihoz.

-Inkább fond be a hajamat! - fordult meg Adaline. Phoebe engedelmesen mögé telepedett és kezéből fésűt képezve kisebb tincsekre szedte a lány haját. A lovarda felé néztek, figyelték ahogy Cayden vágtat Sebesen, a számukra legkedvesebb lovon. Igazából Cayden mindig magáénak tekintette a csődört, szinte vele nőtt fel, de a lányok srm maradhattak ki a közös mókázásból. Igazság szerint a fiú értette őt a leginkább, mindig megérezte mit akarhat a jószág, még Adaline-nál is jobban tudta. Szinte mindennap, mikor tehette felült rá, hogy körbevágtathasson a tisztáson.

Ha nem Sebessel volt, akkor minden bizonnyal a többi fiúval játszott valamilyen labdajátékot, esetleg a műszereket bogarászta apja örömére. A testvérek apja tartotta karban a helyi gépeket, amik gyakorta elromlottak, így a férfinak sok munkája volt, de mindig élvezettel csinálta. Sokan azt jósolták, hogy majd fia fog a helyébe lépni. Cayden-nek viszont sokkal merészebb álmai voltak, még ha ezt sohasem említette mások előtt. A fiú nem akart egyszerű maradni, többre vágyott, mint amennyit a jövő nyújthatott neki, hiába élt a világ legszabadabb vidékén.