Hol nem volt

Negyedik fejezet - Adaline

Egészen biztos voltam benne, hogy Erin valami nagy hülyeséget fog csinálni, mivel ezt gyakorlatilag elismerte.

Mikor megkérdeztem tőle és Terrytől, hogy most mit fognak tenni, Erin egy elégedett mosollyal ezt felelte:

-Hozom a szokásos formámat. 

Nem akartam elveszíteni, ezért azt kívántam bárcsak most az egyszer ne tett volna semmit. Ha elveszítem, Terry is elveszítette volna, ami azt jelentette, hogy csak én maradtam volna neki. Én, aki még csak nem is a rokona. Én csak egy otthontalan voltam, akit megszánt, nem tudtam volna helyettesíteni az egyetlen fiát. Talán túlgondoltam az egészet, de talán nem. Mindig fel kellett készülnöm a legrosszabb eshetőségekre. Mindig. 

Másnap volt a nagy piac napja, csütörtökön. Korán keltem, mint mindig és felpakolva elindultam a térre. Aznap nagyon nem volt hangulatom. Az ég beborult, már nyoma sem volt a tegnapi napsütésnek. Reméltem, hogy nem kezd el esni, mert nekem nem volt rendes sátram a piacon. Csak egy szimpla asztal, amin persze pillanatok alatt tönkrementek volna a termékeim. 

Reggel nyolc volt, mikor általában megérkeztek a vevők, bár a gazdagabbak sokkal később jöttek. Ők nem szerettek korán kelni, és meg is tehették, hogy nem kelnek fel. Igyekeztem megszólítani pár embert és ajánlani nekik a termékeimet, de sajnos elég félénk voltam. Úgy éreztem ezzel zaklatom az embereket, a zaklatás pedig az utolsó dolog volt, amit szívesen csináltam. Viszont ha nem hirdettem volna saját magamat, talán sosem vásárolt volna nálam senki. Így inkább leküzdöttem magamat. 

Rövidesen oda is özömlött pár kislány a karkötőket tanulmányozva. A hajuk gyönyörű fonatban volt, arcuk tiszta és ápolt, a ruhájuk pedig pontosan a méretük volt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy egy; szégyenletesen jobban festenek, mint én, és kettő; gazdag családból jöttek. 

Az egyik a kezébe vette az egyik rózsaszínű darabot, majd így szólt:

-Anya! - ezt szinte sipította - Megkaphatom? 

-Bonnie, ez egy vacak, anya nem vesz neked vackokat! -okította ki egy másik kislány, aki sokkal alacsonyabb volt nála. 

-Valójában nagyon is hasznos, ha nem akarsz elveszni a sötétben - szóltam közbe, mikor megjelent egy nagy darab nő, akinek a puszta tekintetétől szégyelltem magam. A szemöldökei olyan kurták voltak, hogy biztos voltam benne, hogy nem így született. Valahol már hallottam, hogy a gazdagok formázzák az arcukat, mindenféle móddal, de nem hittem volna, hogy ez igaz. Meg egyébként is, ezt a nőt kifejezetten csúfítja az a szemöldök.

-Szélhámos! - köpködte. - Át akarja verni a gyerekeket, mi? Nyomorult...Gyertek lányok, azonnal tűnés innen. 

Már magamra sem vettem. Számon sem tudtam tartani, hányszor gyanúsítgatnak és gyaláznak meg csütörtökönként a mindentudó vagyonosok. Azt kell, hogy mondjam, egy percig sem irigykedtem rájuk, hiszen olyan modortalanok voltak! Visszataszítóan gorombák. 

A szürke égnek köszönhetően kevesen jöttek ki aznap, így aligha volt bevételem. Még az asztali lámpát sem sikerült eladnom, csak két darab karkötőt, aminek darabja négy cakk volt. Nagyon kevés, szinte úgy kellett hazavonszolnom a csalódott magamat. Fájt cipelnem az el nem adott termékeket, fájt a fejem, szomorú voltam Erin miatt. Szóval összességében elég rosszkedvű voltam. 

Otthon számolgattam a félretett cakkokat és kiderült, hogy kigyűlt a célösszeg, amiért félretettem. Ez egy kissé felvidított, de még mindig nem eléggé. Nem költhettem el, ha nem indult be az üzlet, különben ugyanott tartottam volna, mint azelőtt. A fenébe is a pénzzel!