Másnap reggel Scott-ot az első reggeli ébresztő trombitaszava ébresztette fel. Félig kinyitotta a szemeit és a sátor plafonját bámulta. Mély levegőket vett, majd megdörzsölte a szemét és a halántékát masszírozva felült.
A szalmazsák egész éjjel szúrta a hátát, hiába kelt fel éjszaka, hogy maga alá tegye az aláöltözetet. Nem aludt keveset, de nem is aludt jól.
Lehúzta a lábáról a kikészített bundás bőrt, majd felállt. Ahogy körülnézett, látta, hogy már mindenki a páncélját veszi. Összeszorította a szemeit, majd felvette a zsákokra terített aláöltözetet és elindult, hogy ő is felvegye a páncélját.
Háromnegyed óra múlva teljes fegyverzetben, frissen lemosott páncélzattal lépett ki a sátorból. A sisakját a hóna alatt tartotta, a vastag aláöltözet fej részét lehajtotta, mint egy kapucnit.
Ahogy tegnap megmondta, erős szél fújt. A napot világosszürszürke felhők takarták el, a fák csupasz ágai hajlongva engedtek a szélnek. Scott hátrafordult, majd fél kezével felhajtotta a sátor bejáratát és bekiáltott: ,,Készítsék fel a lovamat!” - majd elengedte a vastag anyagot és elindult a király szállása felé.
---
,,Az engem nem érdekel, hogy mit mesélt egy bolond kocsmai fráter, a sereg nem tud – nem fog úgy harcolni, hogy csak védekezik!”-kiabált Drail és a kezében lévő tőrt az asztal sötét fájába vágta. A hangtól mindenki összerezzent, kivéve az asztal másik oldalán álló Scott-ot, aki azon volt, hogy most, ebben a pillanatban fog összeverekedni Drail-lal. Végül csak felvette az asztalon lévő sisakját és egy gyors meghajlás után kiviharzott a király sátrából.
Odakint rengeteg ember volt, mindenki a páncélját igyekezett felvenni, vagy másoknak segített a nehéz fém felszíjazásában.
Scott felvette az aláöltözet fejrészét és gyorsan ráhúzta a sisakját is. Nagyot lélegzett a hideg fém szagából, majd felhajtotta a rostélyt. Egy nála alacsonyabb katona lépett oda hozzá, szintén teljes páncélzatban, felhajtott sisakrostéllyal. Tisztelgett, majd keményen Scott barna szemeibe nézett.
,,Uram, a lova felszerelve várja a sátránál.”
Scott bólintott. ,,Köszönöm.”-mondta, majd elindult a sátra felé.
A sátornál egy csomó ember sürgött forgott. Mindenki igyekezett kiélezni a kardját és minél hamarabb előkészülni. Páran falfehér fejjel ültek, lógó vállvédőkkel és egyéb rosszul felszíjazott páncélrészekkel. Ők voltak az újoncok. Scott egy keserű mosollyal végigmérte őket, majd a lovához lépett.
Fellépdelt a fehér szőrű állat lábához tett, fa lépcsőszerűségen, majd a bal oldali kengyelbe tette a lábát és felült a nyeregbe. A fém páncélzat csikorogva csúszott el a ló páncélján, ahogy Scott megigazította magát, majd a másik lábával is belelépett a kengyelbe. A ló türelmetlenül lépdelt egyhelyben. Scott intett egy zsoldosnak, aki hozzá sietett és tisztelegve elvette a ló mellől a lépcsőt. A ló abban a pillanatban elindult.
A százados csak ment, amerre lehetett. Hagyta, hogy a hideg szél az arcába vágjon. Mélyeket lélegzett és próbálta lenyelni a torkában egyre növekvő gombócot. Pár fenyő között felügetett egy dombra és megállt a szirt szélén.
Könnyes szemmel nézte a tájat. Csak a szél miatt könnyezett, hiszen nem volt egy nyámnyila... elvégre is katona volt, vagy nem?
Nem tudta, mit veszíthetne a harcban. Nem volt senkije és semmije. Csak maga miatt aggódni meg felesleges, nem? Önző és
mérhetetlenül gyáva dolog – idézte fel a kiképzésén hallott szavakat.
Tíz perc néma gondolkozás után lódobogást hallott. Megfordult és figyelt. Valaki az erdőn keresztül jött, méghozzá felé.
Az árnyak közül egy másik százados, Connor bukkant elő. Scott megkönnyebbülten ügetett le hozzá.
,,Scott”-kezdte Connor-,,Gyere. Kezdődik.”
Scott gyomra újra összerándult. Ez az. Mostmár nincs semmi kétség: a nyugatiak nem kívánnak tárgyalásos úton megoldani semmit.
,,Rendben.”-mondta Scott, bár inkább hangzott suttogásnak. Lehajtotta a sisakrostélyát és vágtázva elindult, Connor-ral a nyomában a tábor felé.
---
A táborban lévő helyzetet nagyszerűen leírja a ’káosz’ szó. Mindenki ide-oda rohangált, kiáltozva, vagy éppen lóhátról integetve. Scottnak úgy kellett kerülgetnie az embereket, ha nem akart átgázolni rajtuk. A lovagok idegesek voltak, a sereg általános fegyelmezettsége eltűnt.
Ahogy Scott elérte az ő századát, kissé meglepve látta, hogy itt mintha valami elszeparált törzs élne; olyan rend volt. A katonák remegő kézzel ugyan, de igyekeztek felvenni és a karjukhoz szíjazni a pajzsokat. Akik ezzel készen voltak, a kezükben tartott lándzsával vagy karddal, a sátrak alkotta félkör közepén sorakoztak. Scott elégedetten mérte végig az embereit, majd elügetett a saját sátrához.
Az egyik újonc, aki látszólag gyerekkorától kezdve katonának volt nevelve (következtetve a fején és az arcán húzódó, régi sebhelyekből és a kemény tekintetből), azonnal tisztelgett, majd felemelte a lába mellől Scott pajzsát. Kérdő tekintettel nyújtotta fel a századosnak, mint valami tálat, hátha kér belőle valamit.
Scott bólintott és lenyújtotta a karját. Az újonc sietve ráerősítette a karjára az egyébként nem valami nagy pajzsot, majd visszanyúlt a sátor falához és mintha az valami porcelán lenne, felvette a kardját is. Sietve a százados kezébe adta, majd lehajtotta a fejét és elsietett a saját holmija felé.
Scott felemelte a pallost és az élében megvizsgálta a tükörképét. Hideg beletörődéssel nézte a rá visszabámuló, arctalan, páncélfejű figurát. Na igen. Ő is csak egy újabb szám valahol egy nyilvántartásban. Semmi több.
Az indulást jelző kürt hangja élesen hasított a levegőbe, még a szél ellenére is. A sereg első lépése egy nagyon hangos szívdobbanás volt. Aztán még egy, és még egy. És ahogy a katonák lemasíroztak a dombról, mindenki szíve felvette a ritmust.
ESTÁS LEYENDO
VADNYUGAT | (✅)
Fanfic[W projekt I. rész] Scott, a Keleti Királyság századosa élete egyik legnagyobb csatáját készül megvívni - és nem csak a Nyugati Nagyhercegség rejtélyes hadai, hanem az akkori társadalmi nézetek, politikai irányzatok és sötét érdekek ellen is. De vaj...
