„Fritz!” - kiáltotta el magát Vincent, ahogy belökte a konyha ajtaját. A belső, tágas, meleg helyiségben mindenki meglepetten nézett a jövevényre és a hercegre, majd tisztelettudóan meghajoltak.
Fritz egy valaha fehér, mostmár erősen foltokkal tarkított kötényt viselt barna szövetből készült ruhája felett. Éppen valamilyen csípős szagú zöldséget vágott, kezében kés csillant, ahogy megfordult és szintén meghajolt.
„Főszakács” - szólította meg mostmár a rangján a tömzsi férfit – „Beszélni akarok veled.”
Fritz nyelt egyet és felegyenesedett. Vörös haján csillogott a kemencében égő tűz fénye. Letette a kést a vízfoltos deszkára, letörölte a kezét a kötényébe, és megigazította az orrán a vastag, kicsit betöredezett, kerek üvegű szemüveget. Vincentnek a tökéletes ellentéte volt, még akkor is, ha ő volt az idősebb. Mondjuk ha máshogy lett volna az se segít, ugyanis a hercegről már akkor is sütött az előkelőség – méginkább arisztokrácia – ha reggel, szakadt ruhában és kócosan lépett volna ki egy tyúkólból.
„A többiek addig kifele.” - mutatott a háta mögé a herceg. Az eddig mozdulatlan konyha hirtelen felbolydult, és a sok ember hangyabolyként szivárgott ki a vastag, kormos falú helyiségből.
Vincent elengedte Scott kezét, és közelebb lépett a kastély főszakácsához.
Mivel a két nyugati suttogva beszélgetett, Scott nem nagyon tudott mást csinálni, mint körbenézett a konyhában. A szoba nagyon nagy volt, két vastag lapú svédasztal is elfért benne. Az asztalokon mindenféle étel sorakozott, mindenféle elkészítési állapotban. Tálak, bennük folyékony vagy éppen száraz hozzávalókkal. Kések, mozsarak, és olyan eszközök amiket Scott még sosem látott. Az asztalok felett két mestergerenda húzódott, sötét, öreg fájukba szögek voltak verve. Ezekről fűszerek és füstölt húsok lógtak alá.
A falak mellett – az ajtós falat kivéve – végig egy pult húzódott, ami szintén olyan volt, mint az asztalok. Az ajtós falon volt két hatalmas, ásító szájú kemence, három üst, amelyek alatt parázs izzott, és egy asztal, amire a már elkészült ételeket rakták. Az egyik kemencében tűz égett, és Scott az illatból valamilyen húsételre következtetett. A másik sütőalkalmatosság viszont sötéten állt, szája sarkából egy hatalmas repedés futott egészen a kúp alak tetejéig.
A keletit kirázta a hideg, és nem csak amiatt, mert elképzelte, hogy milyen lehetett, mikor az kigyulladt (mert valószínűleg ez történt), hanem a konyha gazdagsága miatt is. Elképesztő mennyiségű és minőségű élelmet látott, és még csak a fejét fordította körbe. Ha a konyha ennyire felszerelt, milyen lehet a hadsereg? gondolta, de azonnal megbánta. Elméjébe vissza-visszatértek, amolyan villámcsapásként a csata képei. Sok vér. Sok, sőt, rengeteg vér.
Hirtelen egy kezet érzett a jó vállán. Fritz állt vele szemben. Az alacsony, testes férfi semleges arccal méregette. „Értesz valamit a konyhában bármihez is?” - kérdezte végül, levéve meleg tenyerét a volt századosról.
„Nos... az alapokat. De az nem sok. Csak a túléléshez elég. De-’’
„A szolga mostantól itt dolgozik veled. Használd, amire kell. Biztos vagyok benne, hogy hamar tanul. Addig meg jó lesz rakodásra, meg ilyesmire, bár a sebeit kímélni kell.” - szakította félbe Vincent. „Adj neki valami ruhát, és már kezdheti is a munkát.”
Scott úgy érezte, mintha hirtelen tarkón csapták volna, majd a nyakába zúdítottak volna egy vödör hideg vizet. A herceg volt az egyetlen ember, akit ismert, és akivel értették egymást. A Nyugatiak ugyan ugyanazt a nyelvet beszélték, mint a Keletiek, de máshogy képezték a magánhangzókat, ezáltal egy sokkal zártabb ’tájszólást’ hozva létre.
ESTÁS LEYENDO
VADNYUGAT | (✅)
Fanfic[W projekt I. rész] Scott, a Keleti Királyság századosa élete egyik legnagyobb csatáját készül megvívni - és nem csak a Nyugati Nagyhercegség rejtélyes hadai, hanem az akkori társadalmi nézetek, politikai irányzatok és sötét érdekek ellen is. De vaj...
