Elvesztett harc[BEFEJEZETT]

Világok közt táncolva

Határok közt egyensúlyozva

(Bella szemszöge)

A város felől a világ legszomorúbb és egyben legfájdalmasba ordítása hallatszodott. Üvöltés volt de minden vadság és düh hiányzott belőle. Helyette csak a kín volt. A kín melytől a szívem összeszorult és arcomon egy könnycsepp folyt le. Most tudatosult csak bennem hogy soha többé nem láthatom egyikölyüket sem. Alig ismertem meg őket de már is el kell hogy szakadjak tőlük. És mindebben nem is ez a leges legrosszabb hanem az hogy nem is búcsúzhattam el tőlük. Nem mondhattam el mennyit is jelentenek nekem valójában és hogy mindegyiküket szerettem. Testvéreimként, szüleimként, barátomként és leginkább emberként.Az agyam próbálta meggyőzni a lelkem hogy mindezt csakis azért tettem hogy ők békében éljenek de a lelkem nem akart hinni neki. Én magam se. Gondolataimból James gúnyos hangja szakított ki.

"Nocsak, nocsak. Úgy látszik a te drága kis szerelmed inkább a saját sebeit nyalogatja minthogy megmentsen téged. Ez szánalmas." - mondta.

Hirtelen éreztem hogy Victoria kezei eltűnnek alólam és a következő pillanatban pedig elterülök a földön.

"Nálatok szánalmasabb személy úgysincs a Földön szóval mindegy."-köptem a szavakat.

A következő percben James elém rohant majd lehajolt hozzám és pofon vágott. Fejem hátrabicsaklott az erős ütéstől. Éreztem a kezének nyomát az arcom bal oldalán.

"Ne feleselj velem te szánalmas kis ember vagy nagyon megbánnod." -ordította James az arcomba.

Lehajolt hozzám de csak épp arra hogy hideg ujjaival körülfogja a bal karom és egy erős rántást gyakorolhasson rá. Torkomból hatalmas sikoly szakadt fel ahogy meghallotam a hatalmas törést. Másik még épp kezemmel megragadtam a felkarom. Még a fájdalmon keresztül is eljutott hozzám James megjegyzése.

"Ez még csak a kezdet." -mondta és tudtam hogy még messze a megváltó halál.

Újabb gyors mozdulatot de most a karom helyett a jobb lábamba taposott bele. Újabb hatalmas sikoly rázta meg az erdő nyugodt csendjét. Kicsavarodott testtel a lábamhoz kaptam. Ahogy egyszerre mozdítottam a karom és lábamat nagyot vonaglott a testem de sikoltani nem tudtam mert már a testem nem kapott elég oxigént. Csak a testem rángatózott a hatalmas kíntól. James megfogta a nyakam és jó erősen megszorította majd felemelt a földről. A kíntól könnyes szemeimet rá emeltem és láttam amint arcán a mosoly valami torz vigyorba fordul át. Mielőtt felfoghattam volna bármit is egyszerűen hozzávágott a hideg földhöz mintha nem lennék több egy egyszerű rongy babánál. Hátam ívbe feszült a fájdalom miatt miközben szemem fennakadt és lég vételem kapkodóvá vált. Hallottam a töréseket de sikoltani nem akartam. Csak egyetlen egy gyenge nyögés volt minden hang amit kiadtam.

"Fejezzük most már be." -mondta Victoria unott hangon. James elém sétált. Letérdelt elém majd hideg ujjaival felemelte a jobb csuklóm. Szájához emelte a kezem. Éreztem ahogy a fogai átszakítják a bőröm. Hatalmas kín volt, ordítottam és vonaglottam de a kezemet nem tudtam elrántani. Éreztem hogy lassan elvesztettem az öntudatom. Lassan süllyedtem alá a fekete mélységbe. Küzdhettem volna ellen de nem akartam újra a fájdalom világában élni. Itt legalább nyugtom volt. De mielőtt örökre alábuktam volna a sötétségben éreztem hogy James elszakad a karomtól és éreztem a Pokol tűzét a csuklómban. Úgy tűnik James a Pokol tűzével mérgezett meg. Tehetlenül vonaglottam miközben az eddigi lehető legfájdalmasabban felsikítottam. Hirtelen éreztem hogy a levegő megtelik az égő tömjén füstjével. Nagy nehezen kinyitottam a szemem mely a kíntól lecsukódott. Láttam hogy valaki mellettem térdel de mást nem láttam. A kezemből a hatalmas tűz tovább terjedt lassan a nyakam és testem alsó feléhez. Egyszerűen nem tudtam elviselni ezt a kínt. Testem görcsösen vonaglott és torkomat egyre többször hagyták el az ordításaim. Hirtelen egy körülöttem lévő beszélgetésre lettem figyelmes.

"Na? Mi történt vele?" -kérdezte egy aggodalmas női hang. Nagy meglepetésemre Esme hangját ismertem fel benne.

"Jó néhány csontja eltört és nagyon sok vért de szerencsére nincs komolyabb sérülése." -mondta egy csendes nyugodt hangú férfi. Carlisle volt az.

Testem újra megvonaglott, mellkasom az ég felé emelkedett és torkomból halál sikoly szakadt fel ahogy éreztem hogy a tűz minden porcikámat elégetik. Az egész testem olyan volt mintha benzinnel locsolták volna meg hogy aztán elevenen elégessenek. Éreztem hogy újra vissza zuhanok a tűzbe de előtte még meg kellett tennem valamit ha már itt voltak a Cullennék.

"Öljetek meg! " -orditottam.

"Bella, Bella minden rendben lesz nyugodj meg." -mondta fájó hangon Alice.

"Mind itt vagyunk és többé nem engedjük hogy bajod essen." -ismertem fel Edward fájdalom és bűntudattal mosott hangját.

"Oltsátok el a tűzet." -sikítottam mert úgy éreztem a testem nyomban porrá fog égni.

A végtelen tűz ahelyett hogy eltűnt volna mivel mindent megölt ehelyett csak egyre rosszabb volt. Éreztem hogy valakinek a kezei lefogják a testem de hatástalanul mert ahogy a tűz tombolt bennem úgy rándult meg a testem.

"Carlisle megharapta." -Edward ezt szörnyülkődve mondta ki.

"Nem." -mondta Carlisle.

Aztán már csak újra a tűz. Nem akartam sikítani és vonaglani de a tűz hatalmas fájdalommal járt és egyszerűen nem tudtam elviselni.

Meg akartam próbálni gondolkodni vagy csak egyszerűen elvonatkoztatni a gyötrő fájdalomtól de nem sikerült. Viszont egy valamire nagyon kíváncsi voltam. Mi történik és mi történt velem? Tudtam hogy a halál ennél sokkal kegyesebb és tudtam hogy ez nem lehet a vég. Viszont hogy mi is történt velem azt nem tudtam. Viszont hirtelen minden világossá vált előttem: A basbell meccs, a nomádok, a veszekszés. Majd a Charlie, Victoria és James. Apa halála, az ön feláldozásom majd a harapás. Aztán szép lassan minden emlékem lepörgött a szemem előtt. Volt ami nagyon lassan és volt olyan ami gyorsan. Éreztem hogy az emlékeim akár csak a testem elvesznek a láng tengerben. Elvesznek és ezzel az is ért világom is.