Elvesztett harc[BEFEJEZETT]

Az ár

Újjászületés

(Bella szemszöge)

Mindent láttam magam előtt. A baseball meccs, majd a nomádok érkezése. Az ahogy érzem a gerincemben végig ment remegést ahogy észre veszem halvány vörös szemüket. Az utazás a kihalt erdőben majd a terv. Az Edwardtól való elválásom, majd a hazugságok sora. Charlie félelemmel teli arca ahogy a két idegen lefogja, remegő hangja majd a Cullenék megjelenése. A csontok hatalmas törése és Charlie egyre fehéredő arca. Az önfeláldozásom majd a kínzások és végül a harapás. Úgy éreztem hogy a bennem tomboló tűz nemcsak a testemet fogja elégetni. Nem. Minden emlékem elveszett a láng tengerben mintha a tűz azt akarná hogy felejtsem el az emlékekkel járó fájdalmat mert ő majd add helyette nagyobbat. Testem még mindig görcsösen rángatózott de már azt éreztem hogy nem a kemény földön fekszem hanem valami puha anyagon. Nem tudtam hol is vagyok de nem is érdekelt. Csak az hogy megszűnjön a fájdalom. Nem csak a testi fájdalom hanem a lelki is. Szünjőn meg a tudat hogy apám és a Cullenék hallottak. Szűnjek meg én is a fájdalommal együtt. Hirtelen a fájdalom megnőtt bennem és éreztem ahogy a tűz az eddigi legjobban égni kezd bennem. Torkomból automatikusan szakadt fel sikoly, kezem az ég felé emelkedett hogy aztán lesújthasson. Testem megvonaglott majd egy hatalmas ordítás rázta meg a teret.

"Ölj meg." -ordítottam hiszen tudtam hogy ez nem lehet a halál.

Nem! Egyszer már majdnem sikerült alábuknom de nem ment. De akkor nem a saját erőm által térhettem volna vissza, önszántamból hanem a tűz kegyetlenül a felszínre rántott és nem engedte hogy vissza süllyedjek a megnyugtató feketeségbe. Ott legalább békére leelltem volna de hirtelen a tűz fellobbant bennem. Hirtelen a fülemet egy beszélgetés ütötte meg. Pontosabban valaki épp hozzám beszélt.

"Sajnálom Bella. Kérlek bocsáss meg nekem azt hogy ennek kiettelek." -a hang mérhetetlen fájdalommal és szomorúsággal volt tele.

A fájdalom miatt levő görcsös rángások megszűntek ahogy lassan működő agyam rájött hogy ez Edward hangja.

Testem mozdulatlan maradt holott az égő, mindent felemésztő tűz még mindig tombolt bennem. Szívem őrületes mértékben vert de nem tudtam most a tűzre figyelni.

"Ne aggódj Edward meg fog bocsátani és meg érti majd." -ismertem fel barátnőm vigasztaló hangját.

"De miért lett most ilyen mozdulatlan hiszen eddig még szenvedett most pedig úgy néz ki mint aki az igazak álmát alussza?" -kérdezte Edward már-már hisztérikusan.

"Nyugodj meg fiam. Biztos van rá értelmes magyarázat." -ismertem fel most Carlisle hangját amint nyugtatni próbálta szerelmem.

"Nem tudok lenyugodni. Miattam történt mindez és most hamarosan egy szörnnyé fog változni. Nem tudtam megóvni és miattam halt meg. Ha ő szörny lesz akkor én még nagyobb." -mondta szerelmem majd hallottam hogy valaki feláll mellőlem. Nem akartam hogy elmenjen hiszen szükségem volt rá és talán ő volt az az egyetlen személy aki a belsőmben öröké tomboló tűzet el tudja majd oltani.

Nagy sóhaj hagyta el ajakimat majd kinyitottam a fájdalom miatt összezárult szemem. Láttam hogy jobb oldalamon ott áll az egész család de Edwardót nem láttam. Hirtelen azonban mellettem termett és a kezemet saját kezébe vette. Apró mosolyra húztam számat majd újra lehunytam a szemem miközben vártam a végét. Végét az égésnek és azt hogy elmúljon a fájdalom. A tűz még mindig égett és nem tudtam mikor is lesz itt a vég de éreztem hogy hamarosan valami változni fog. Nem is kellett sokat várnom éreztem hogy minden érzékem egyre élesebb lesz de ez alatt a gyötrő tűz még mindig égett bennem. De aztán valami megváltozott hirtelen bennem. Éreztem hogy az érzékszerveim kiélesednek. Hallotam hogy körülöttem most csak egy ember tartozkodik, légzése egyenletes volt szemben az én kapkodó, akadozó légvételememmel. Emelett nagyon sok illatott éreztem magam körül. Volt itt édes eperre hasonlító de volt még fenyő illatott idéző is. De mégis a legerősebb illat egy nagyon furcsa keverék volt. Leginkább ezt az illatott úgy tudnám be azonosítani mint a napfény illatát. De nem tudtam sokáig ezen gondolkodni mert éreztem hogy a szívem egy láthatatan csapás miatt meglódúl és őrűletes ütembe kezd verni. De a a tűz elkezdett elmúlni a lábujjaimból és az ujjaimból. Nagyon lassan múlt el de a szívem felé tartott amely az eddigi leggyorsabban dobogót mintha minden létező dobbanást egyetlen pillanatba sűrítene. A tűz lassan maga mögött hagyta egész testemet hogy aztán a szívemben összpontosúljon. A tűz után hátra hagyott rész hidegen maradt de a tűz a szívemben forrón lángolt mintha az egész testemet fűtené. Mellkasom az ég felé emelekedett mintha a mellkasomnál fogva akarna felszippantani valami. Torkomból ordítás szakadt fel és nem számított hogy hogyan de azt akartam hogy halott legyek. Nem érdekelt hogy a saját kezem vagy más keze által de meg akartam szűnni létezni. Hallotam hogy mindenki megjelenik körülöttem de nem tudtam erre figyelni. Valaki nyugtatni próbált és tudtam hogy Edward az. Próbáltam erőt nyerni belőle de a tűz fölött ő sem arathat győzelemet. A tűz még egy utolsó csapást inditott utána pedig a szívem dobbant egyet utoljára hogy aztán örökre elhalgasson. A torkomban viszont a tűz nem hunyt ki úgy éreztem porrá fog válni mert olyan volt mintha hónapok óta nem ittam volna. Csend volt körülöttem, csupán néhány egyenletes légzés hallatszodott de az enyém nem volt köztük. Kinyitottam a szemem és akkor minden más volt. Mindent láttam magam előtt. A levegőben táncot lejtő apró kis porszemeket, az előttem álló hatalmas szekrénysor minden apró, szinte már láthatatlan repedését. A polcokon cd-k sorakoztak melyeken felületén ott voltak megbújva a porszemek. Nem bírtam kapkodni a fejem a sok gyönyörűség miatt. Hatalmas levegőt vettem de a testem nem kívánta a levegőt, a tüdőmnek közömbös volt nem akrta többé. Az illatok tomboltak a szobában és a legtöbb az oldalról jött így oldalra fordultam ahol láttam hogy Edward fogja a kezem. Furcsa eddig nem is tűnt fel hogy fogja. Megszorítottam mire ő is gyengén megismételte. Arca gyönyörűbb volt mint valaha. Nem is tudom mennyi időt töltöttem arcának csodálásával. Talán vak voltam. Edward mögött ott állt Carlisle mellette Emmett és Jasper, mögöttük Esme, Alice és Rosalie. Mindegyikük arcán aggodalom ült ahogy rám néztek. Kényelmetlen volt feküdnöm ezért felültem. A mozgás meghökkentett. Ahogy kigondoltam hogy felállok utána már ültem. Továbbra is Edwardót néztem.

"Jól vagy Bella? Tudom hogy most minden nagyon furcsa számodra de jól vagy?"

"Jól vagyok." -mondtam félénk hangon de úgy hangzott mintha az angyalok hangján szólnék vagy ha énekelnék. Nem akartam elhinni hogy én szólaltam meg. Hallotam hogy mindenki légzése nyugodt lesz ahogy kimondtam ezt a néhány szót.

"Mi történt?" -kérdeztem de a torkomban levő szomjúság egyre rosszabb volt.

Mindnki egymásra nézett majd vissza rám. Én csak értetlenül felvontam a szemöldököm mivel nem értettem miről van szó.

"Bella kincsem?" -kezdte volna Esme.

"Nem vagy szomjas?" -kérdezte Carlisle.

Nem tudtam mire is értette ezt, csak a torkomban levő égés volt kellemetlen de emellett jól voltam.

Csak megráztam a fejem ezzel választ adva a kérdésre.

"Nem ég a torkod?" -kérdezte Jasper.

Bólintottam. Szóval ez az amire Edward mindig gondolt amikor azt mondta szomjas. Most már hogy énis egy voltam közülük meg tudtam érteni milyen nagy is volt a kín számukra.